Futópodcast

Kisokos #6 - Alapelvek

· PT1H23M35S

Összefoglaló

A Futópodcast ezen a héten "Kisokos" sorozatában az alapelveket járja körül, amelyek minden sikeres futó edzését irányítják. A műsorban szó esik a konzisztencia, önazonosság, responzivitás, regeneráció, periodikus előrehaladás, az általános és specifikus edzések aránya, valamint…

Röviden

Műsor
Futópodcast
Megjelenés
2026. 01. 09.
Hossz
1 óra 24 perc
Szereplők, említett nevek
Vitárius Bence, Seres Gáspár, Csere Bence, Kriván András
Témák
futás, edzéselmélet, regeneráció, edzésterv
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Köszöntünk titeket a Futópodcast legújabb részében, ahol most egy kicsit madártávlatból nézünk rá az eddig elmondottakra.

Beszéltünk már periodizációról zónákról edzésekről de szeretnénk most megnézni azt, hogy mik is az emögött húzódó alapelvek, mik azok, amik nagyjából minden sikeres sportoló edzését irányítják, és mik azok, amiket mi is nagyon fontosnak tartunk, azt gondolom, hogy kivétel nélkül.

Úgyhogy ma itt vagyunk a szokásos csapattal.

Mellettem Csereg Áspár, olimpikon maratonfutó és futóedző, Kriván Andris, gyógytornász és enőléti edző és Vitárius Bence futó, amatőr profi futó, és én pedig Seres Arthur vagyok, hát mondjuk futóedző, sporttudományos szakember.

Úgyhogy Gáspár, esetleg ha fel tudod sorolni, hogy mikről fogunk ma beszélgetni. >> Sziasztok, üdvözöllek benneteket.

Igazából minden podcast adásnak van egy ilyen úgymond kérdésfeltevése.

Ennek a adásnak lehetne az a kérdésfeltevése, hogy hogyan lehetség lehetséges az, hogy egészen eltérő edzésmódszerekkel is nagyon kiváló eredményeket lehet elérni.

Tehát láthatjuk azt, hogy végül is tényleg több út vezet Rómába, vagy talán ezt a címet adtad ennek az adásnak, és viszont mindegyik eltérő megközelítés, eltérő módszernek azért vannak közös kapcsolódási pontjai.

És ezekről a alapvetésekről fundamentumokról szeretnénk beszélni, hogy mik azok a alapelvek, amiket mindenképpen érdemes betartani, amelyek ilyen közös nevezők ezek között a változatos edzésmódszerek között. >> Én is azzal tudnám ezt kiegészíteni, hogy beszéltünk már periodizációról, edzőzónákról, de most picikét tényleg távolabbról nézve nem a a egyes edzéseket fogjuk megnézni, hanem azt, hogy mi az, ami tényleg végig kalauzul minket ezen az úton.

És ahogy Gáspár is mondta, több út vezet Rómába.

Az az nem igaz, hogy minden út Rómába vezet, az az biztos.

Tehát itt kicsit meg kell tördnünk ezt a mondást.

Viszont nagyon sokféleképpen eljuthatunk a-ból B-be, és próbáljuk azokat az alapelveket most majd átbeszélni, amelyek segítik megtalálni a legoptimálisabb az utat.

És ezek az alapelvek azok, amik igazából ezt az utat gyakorlatilag kikövezik, vagy ezeket nem lehet megkerülni, és és ezek azok, amik a mé a mélyebb rétegeit érintik a az edzéseknek, és amik minden edzés mögött ott vannak. >> Hát én először felsorolnám, hogyha valaki esetleg eddig hallgat hallgatná az adást, akkor így azért lelőjük neki a poént.

Tehát ide tartozik a konzisztencia, ide tartozik a önazonosság, a responzivitás. regeneráció, a periodikus előrehaladás, az általános és specifikus, vagy akár speciális edzéstípusoknak a optimális aránya, >> és még a tudatosság. >> És a tudatosság mindenek előtt.

Nehéz lenne ebből egy sorrendet fölállítani.

Valószínűleg a konzisztenciával fogjuk kezdeni.

Ugye mondják is, hogy consistency is the key.

Szóval tényleg ez egy nagyon fontos kiindulópont.

Úgyhogy >> mindig azt szoktam mondani egyébként sportolóknak is, hogy az első, amit dolgozni kell, az a konzisztencia.

Minden más az másodlagos, mert egy szuboptimális edzésterv, ami rendesen be van tartva, következetesen végig van csinálva, az az sokkal többet ér, mint egy fantasztikus, rengeteg topedző által összeírt, tényleg mindenre figyelő edzésterv, amiből minden negyedik edzést tudunk megcsinálni, mert így alakul, úgy alakul.

Szóval én azt gondolom, hogy a folyamatosan adagolt, kiegyensúlyozott edzésterv vagy edzés, és valahol ez az konzisztencia, hogy mindegyik edzést, vagy legalábbis az edzések túlnyomó részét megcsináljuk, az edzések nagy részét úgy csináljuk meg, ahogy az meg lett tervezve.

Ez igazából egy ilyen maga a rendszer a rendszerben, talán úgy tudom jellemezni. >> Igen, abszolút.

Nekem például egy ilyen személyes példám, am én hajlamos vagyok arra, hogy belekezdek dolgokba, aztán abbahagyom őket.

És már én próbálkoztam, az az, hogy még, hogyha egy adott projekttel csak egy nagyon-nagyon picit foglalkozom minden nap, akár csak tényleg egy egy percet, akkor is legalább megvan az, hogy leülök, elkezdem csinálni, és sokkal-sokkal jobb az, mintogyha h egyik héten foglalkozom vele, nem tudom egy-két órát, utána akkor az elfelejtődik.

Szerintem ez a futásra is egyébként ugyanúgy igaz, hogy tényleg jobb egy kevésbé ambiciózus tervvel nekiállni a dolga.

Akkor viszont ez tényleg olyan, hogy kivitelezhető hétről hétre, vagy akár hettente többször rendszerességgel tudom végezni azt az edzésmunkát, mint az, hogyha belecsapok, csinálom egy hétig, lesérülök, utána nem tudom, három hétig semmi.

És akkor még egy dolgot hozzátennék, hogy azért ott van ennek a másik oldala is, hogy ezért a konzisztenciából néha engedni kell.

Tehát ez a tudjátok, vannak ezek a grafikonok, amikor egy edzésblokknak az összes edzését látod, és akkor kiveszik belőle azt az egy kis csíkot, ami arról az egyedzésről szól, amikor beteg voltál.

Nem, nem minden áron kell tartani a konzisztenciát néha. >> Abszolút egyetértek.

Ugyanakkor kezdőfutóknál meg tök fontos az, hogy beszéltünk a frekvenciáról, volumenről, intenzitásról és a frekvencia lesz talán az első, amit be kell hoznunk, és a frekvencia, tehát mondjuk a heti edzésszám az, ami a ténylegesen a konzisztenciát a legjobban hozni fogja.

Ez az egyik nagyon fontos dolog ezzel kapcsolatban.

A másik a konzisztencia mellett az, hogy a konzisztencia az az, ami a sportolót az első platon vagy a hullámvölgyökön túl fogja tudni vinni, és ezt át fogja tudni kísérni, hiszen hiszen könnyű a fejlődésben konzisztensnek lenni, de amikor megáll a fejlődés, vagy adott esetben visszaesik a fejlődés, na ott számít igazán a konzisztencia.

Itt ugye beszéltünk mikro meg makro szinti konzisztenciáról is.

Tehát a mikroszinti konzisztencia az maga a frekvencia, amit Andris is említett, hogy tényleg, hogyha van egy olyan célkitűzésünk, hogy hetente háromszor négyszer ötször hatszor szeretnénk futni, azt lehetőleg teljesítsük.

És itt persze lehetnek kimaradások, hogy Bence is mondta, hogy van, amikor nem tudjuk azt a mikroszintű konzisztenciát fönntartani.

Viszont ami talán ennél is fontosabb, az a makros szintű konzisztencia, hogy azért a hónapok, szezonok távlatából nézve legyen egy összefüggő kontinuitás.

Ez egy másik fogalom, ami inkább a mennyiségi folytonosságot jelenti.

Tehát, hogy tényleg azért ne az legyen, hogy van két-három hónap föllelkesedés, aztán két-három hónap szünet, tehát ilyen nagy elakadások ne legyenek, hanem mondjuk egy egy 12 hónapot visszanézve legyen egy konziszens munka.

Ez kicsit olyan, mint a a növénytermesztés, hogy elültetjük a magot, öntözzük.

Tehát sok idő kell, és ahhoz, hogy abból legyen egy gyümölcsözés, ahhoz türelem kell és és és egy folytonos ö ö ráutoló munka.

Na most aki össze-vissze megszakításokkal edz, az az valószínűleg a gyümölcstermésig nem fog eljutni. >> És Gasper mi gondolsz?

Hogyha valaki mondjuk 10 évig edz, 10 évig nem edz, és utána újra elkezd edzeni. [nevetés] Ki tud >> ez már az ilyen szuper makró szint.

Hát itt úgy gondolom a tehetségfaktor azt tud kompenzálni.

Itt itt előfordulhat, hogy vannak nagyobb kimaradások, de mondjuk úgy éves szinten meg hónapos szinten legyen meg mindenképpen a konzisztenci.

Ezt amúgy félig viccből hoztam be, de ugyanakkor ez a több útvezet Rómába azért abból a szempontból tényleg igaz, hogy akár tényleg a saját példámat véve, hogy kimarad hosszú, hogy azért megvannak ennek az előnyei is.

Vagy akár egyébként látunk olyan nagyon magas szinten sportoló embereket, Szabó Nóri, akik nagyon későn kezdtek el futni, még ugye ott van a másik példa is, mint például te, aki tényleg gyakorlatilag az egész életedet végigfutottan, >> vagy nőknél akár, hogyha kihagynak egy bizonyos időszakot, mondjuk egy gyerek vállalása miatt, és azért utána is vissza lehet térni.

Tehát a konzisztencia az már nagyon fontos, igen, de azért ezt meg lehet törni.

És itt viszont nagyon fontos maga a sportéletkor meg a sportmúlt.

Tehát hogyha ezeket az alapokat lefektetjük, azért azért azok ott maradnak az izommemóriában, az állóképességi memóriában.

Nekem csak két dolog még jutott még erről eszembe.

Az egyik az az, hogy gyakran a motivációt szoktuk megjelölni, mint ilyen nagyon-nagyon fontos tényező, de én mindig azt szoktam mondani, hogy a motiváció az csak egy ideig, az egy az a szikra.

A ami le fog vinni téged mindig az edzésekre, az a konzisztencia.

Tehát az az, hogyha akkor is le tudsz menni edzésre, amikor nincs motivációd, az az a egy jó futónak szerintem ez az ismérve. >> Ez ilyen szokás. >> Hát igen.

Gyakorlatilag az, hogy szokássá válik talán a futás.

Tehát egy tehát a jó futóeredményeknek szerintem a hátterében gyakran az van, hogy egy ilyen kötelezettségtudat is.

Tehát hogy egyszerűen nem lehet mindig csak akkor lemenni, amikor élvezet.

Természetesen, ha élvezetből csinálod, akkor lehet, de hogyha a jó eredményeket akarsz elérni, bizony lesz olyan, hogy a motiváció nincs mögötte az adott edzés mögött.

A másik pedig az, hogy nagyon sok sportoló abban hisz, vagy ezt látni szoktuk, hogy mindig mindig csak ütni a vasat, gyerünk, most kell csinálni, és azt gondolja, hogy a jó eredménynek az ilyen minél magasabb terhelés a az eredménye, vagy a a receptje.

Ugye általában így szoktak nálad kikötni a végén, merthogy nem nem igen gyógytornán, merthogy nem >> feltétlenül ismerik fel azt, hogy az unalmas, kevésbé erős edzéseket, hogyha nagyon sokat megcsinálsz, az többet fog érni, mint 10 iszonyat kemény edzés.

Tényleg világbajnok edzés, és aztán pedig három hónap kihagyás.

Hát igen, ha megnézünk egy elit futónak is az edzésprogramját, mondjuk a heti 12 futásból valószínűleg csak négy-öt darab, amilyen érdekesebb, feladatosabb, a többi.

Nagyon monoton, sematikus edzés, és az bizon bizony a konzisztencia követelménye miatt, mi már, hogy állóképességi sportágról beszélünk, ezt egyszerűen ezt el kell végezni, úgyhogy ezzel a monotóniával mindenkinek számolnia kell. os dolog ezzel kapcsolatban még eszembe jutott így, amit Gáspár analógiájához, ilyen ilyen növényi analógiájához hozzácsatolnajik, hogy vannak ilyen korai virágzók meg késői virágzók, és vannak azok a igazi nagy szuperteégek, akik nagyon gyorsan magas szintre rájutnak. viszont azért hát ez nem jellemző mindenkire profi szinten is, akik tényleg nagyon magas szintre nagyon gyorsan eljutnak ők ezek a millióból egy sportoló, de a legtöbben, akik eljutnak egy magas szintre, mögöttük egy konzisztens munka van, és gyakorlatilag ugyanúgy szépen kivirágoznak és egy elérnek egy nagyon magas szintet, de ez sokkal-sokkal több ideig tart.

És engem amúgy nagyon meglep az, hogy hogy sok olyan sportolót, aki akit még akár gyerekkoromban ismerek, és nem voltak, nem tartottuk őket annyira tehetségesnek, beletették a sok-sok évnyi munkát, és milyen elképesztő magaszintre eljutottak.

Tehát ö hát tényleg itt ezért a konzisztencia az szerintem a konzisztenciával nagyon lehet például a tehetséget ellensúlyozni.

Na hát akkor következő alapelv a konzisztencia után lehetne akár az önazonos edzésterhelés, tehát hogy tényleg ismerjük meg önmagunkat és a céljaink is legyenek mindennyel inkább realisztikusak.

Erről beszéltünk a legelső adásba a reális célkitűzésről.

Úgy gondolom, hogy ez is ide vág.

Manapság azért, hogy nagyon megnyílt a világ, és belelátunk, hogy ki hogy edz, akár Stráva vagy bármilyen felület által.

Hajlamosak vagyunk azért tényleg így akár így lemásolni, edzésterveket vagy ötleteket venni, amivel önmagában nincs baj.

Csak az szokott lenni szerintem a probléma, mikor nem ismerjük azt, hogy mi az, ami számunkra ebből ténylegesen megvalósítható, és esetleg egy olyan edzésmódszert szeretnénk beiktatni, akár egy napi kétszeri küszöbedzés, ami most népszerű, vagy vagy akár a célok tekintetében is, hogy szeretne-e valaki megcsinálni egy terepultrát, úgyhogy még ultrát se csinál soha.

Tehát, hogy olyan célokat tűzünk ki, amikel önmagában nincs baj, csak úgy gondolom, hogy meg kell találni az önazonosságot, azt, hogy éppen a jelenben mi az, ami ami számomra a következő lépés szempontjából realisztikus lehet. >> Számomra ez kicsit azt is jelenti egyébként, hogy ha egy adott sportoló egy bizonyos típusú edzésprogramot jobban szeret, akkor bizony lehet, hogy nála az jobban fog működni, mint a megint csak egy ilyen képzeletbeli optimális edző program, edzésprogram, amit az edző elképzel.

Tehát ha valaki nagyon szereti például pont ezeket a küszöb típusú edzéseket, de mi azt mondjuk, hogy de most már tényleg résztávokat kéne futni, tényleg, de ő azt nem élvezi, nem találja meg bennől önmagát, akkor nem biztos, hogy feltétlenül eréltetni kell, mert lehet, hogyha csinálja folyamatosan ezeket a küszöbedzéseket, élvezi, ki tud benne teljesedni, akkor sokkal magasabb teljesítményt képes utána leadni, mint akkor, ha beleerőltetem egy olyan sémába, ami nekem tetszik, de ő nem érzi benne otthonosan magát. >> Abszolút egyetértek.

Tehát itt lehet ezt kívülről belülről is nézni.

Tehát hogyha egy sportolót mondjuk edzői szemmel nézünk, akkor sokszor azt olyan típusú önazonosságot várunk el, ami az ő céljai irányában legoptimálisabb, és akkor lehet, hogy olyan specifikus edzéseket fogunk ajánlani és és a céljai szempontjából ez lehet, hogy optimális lesz, viszont a sportoló részéről nem lesz annyira optimális vagy önazonos, és lehet, hogy ő mondjuk nem szereti azokat a típusú edzéseket, azokat a specifikus edzéseket, és akkor akkor itt jön az a művészet. rész, hogy hogyan kombináljuk a tudományt, meg a meg a meg igazából a a sportolóink igényeit, meg lehetőségeit.

És és gyakorlatilag ez igen, ez egy elég nehéz kérdés, hogy hogy a a célhoz vezető szakmailag optimális utat hogyan fogjuk picit árnyalni, de mégis mégis mederben tartani, úgyhogy hogy gyakorlatilag fenntartjuk a az érdeklődését és a a motivációját, az önazonosságát a sportolónak.

Szerintem ami nekem itt eszembe jutott, így beszéltetek, az az, hogy a egy önazonos edzés struktúra, edzés megközelítés az elősegíti a konzisztenciát.

És akkor szépen így visszakanyarítottuk az előző pontotizálás. >> Igen.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kisokos #6 - Alapelvek”

Miről szól ez az epizód: „Kisokos #6 - Alapelvek”?

A Futópodcast ezen a héten "Kisokos" sorozatában az alapelveket járja körül, amelyek minden sikeres futó edzését irányítják. A műsorban szó esik a konzisztencia, önazonosság, responzivitás, regeneráció, periodikus előrehaladás, az általános és specifikus edzések aránya, valamint… Az epizód a Futópodcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 09..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kisokos #6 - Alapelvek”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vitárius Bence, Seres Gáspár, Csere Bence, Kriván András.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kisokos #6 - Alapelvek”?

Fő témái: futás, edzéselmélet, regeneráció, edzésterv.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kisokos #6 - Alapelvek”?

Megjelenés: 2026. 01. 09.. Hossz: 1 óra 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/futopodcast/kisokos-6-alapelvek-bc94ecdc

Több epizód a Futópodcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból