Ha visszamehetnék az időben, vártam volna még…
· PT1H5M15SÖsszefoglaló
Füstös Tamás profi testépítő a Kökény Kérdez podcast első vendége. Elmeséli, hogyan kezdett edzeni, és mi vezetett a profi kártya megszerzéséig. Szó esik az edzésterveiről, táplálkozásáról, versenyekre való felkészüléséről, és a közelgő FIBO versenyéről. Kiemeli a kezdeti…
Röviden
- Műsor
- Kökény Kérdez
- Megjelenés
- 2025. 03. 11.
- Hossz
- 1 óra 5 perc
- Szereplők, említett nevek
- Füstös Tamás
- Témák
- testépítés, edzésterv, táplálkozás, versenyfelkészülés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
hogy amikor nekem meglett a kártya akkor azt így az embereknek csak így a 30-40%-a ismerte el profiként a kökényklasszikra felállsz el nem tudod képzelni azt az üdvrivalgást ami fogadni fog olyan szinten leszek édesem hogy a sót az kanalásznom kell hogy be legyen víve a verseny napján még nem volt meg a súlyom hát egy egy majdnem 1 kiló rajtam volt de úgy hogy ugye délben már mérlegelés [Zene] volt szia ok üdvözlünk mindenkit a vadonat új kökény kérdez podcast első epizódjában ahol a testépítés és a súlyzós edzés kerül majd reflektorfénybe én kökény béla vagyok az első vendégem pedig nem más mint füstös tamás ifbb pro klassic fizic versenyző vele fogunk beszélgetni edzésről versenyzésről és a közeledő fibóról is tomi köszönöm a hogy elfogadtad a meghívást vágjunk is bele kezdetek mikor kezdted hol kezdted melyik város melyik falu melyik ország én is köszönöm szépen a meghívást nagy megtiszteltetés az hogy én lehetek az első vendége ennek a podcastnek és nagyon örülök hogy eljöttetek ennyien kicsit furcsán is érzem magam egyébként hogy csöndbe állok emberekkel itt é ennyi ruhába szóval nem ehhez vagyok szokva konkrétan tehát ez a nyugodtság meg ez a határozottság ami az arcomon látszódik most ez meg van játszva egyébként teljesen valószínűleg hogy úyha vissza akarok menni egészen a kezdetekig hogy hogy jött az edzés az én életemben igazából egy ilyen tipikus dolognak tudnám bemondani nyilván egész életemben sportoltam mindenki ezt mondja el először ilyenkor több dolgokat is kipróbáltam amíg eljutottam a testépítéshez nyilván először ugye csapatjátékokkal kezdtem és akkor utána volt egy ilyen küzdő sportolói rövid pályafutásom ami arra volt jó hogy rájöttem igazából arra hogy hogy jobban szeretek ö olyan dologban megmutatkozni illetve a a belső dolgaimat kimutatni ami ami egyéni dolog és nem pedig csapatjáték és függök másoktól és hogy hogy mentem le életemben először konditeremen amit esetleg sokan nem tudnak hogy én nem magyarországon születtem hanem külföldön ezért kérdeztem én ugye szerbiában nőttem fel és amikor egyetemre kezdtem el járni amit később otthagytam akkor költöztem fel magyarországra azon belül is szegedre és tehát ugye szerbiában nőttem fel és ott mentem először edzőteremben is nem származom a leggazdagabb családból tehát a körülményeim ahogyan elkezdtem edzeni azok nem olyanok voltak mint a hálistennek a jelenlegi fiataloknak tehát igazából a motivációm az edzéshez az az volt mint ahogy be is jelentettem ezt a hogy lesz egy ilyen esemény a mai napon igazából egy kockaasat akartam csak magamnak tehát ez volt a az indíték és pont olyan sok így kezdik igen igen és pont egy olyan lakásban laktam a középiskolai éveim alatt ahol a tulajdonos üzemeltetett egy konditermet is egyébként a konditerem az olyan volt hogy nem volt igazából semmiféle gép hanem ő a hátsó udvarában heengesztett össze mindenféle gépet ami egyébként teljesen jó volt a mai napig visszamennék oda edzeni és megengedte azt hogy ingyen edzek otth ha már ühüm ühüm tehát konkrétan csak le kellett sétál hány éves voltál ekkor 16 16 éve tehát 10 éve 11 lesz most már és tehát akkor így jött ez a az egész az én életemben hogy volt egy ilyen lehetőség hogy ingyen tudtam edzeni ekkor még nem volt semmi olyan hogy ilyen táplálékiegészítők olyan étrend nekem legalábbis meg a tudásom se volt olyan hogy akkor most mit hogy kéne sat többi egyszerűen csak lementem edzeni hogyha nem voltam elégedett azzal hogy ki kinéztem épp a tükörben akkor lementem még egys az na meg nyilván ilyen nagyon sok hülyeségen átestem én is de de így kezdődött el ez az egész aztán minél jobban ástam bele magam annál jobban szerettem meg annál szélesebb körbe tudtam belelátni és a mai nap az az meg itt vagyok úgyhogy ilyen volt ez a kezdet mennyire jött a fejlődés hát káb má elég gyorsan jön ilyenkor a fejlődés még és ahogy elnézve a mostani formádat vagy hát nem pont ezt a jelenlegi formádat azért elég nagy darab voltál te már pár évvel ezelőtt is én úgy gondolom hogy nagyon gyorsan jött az eredmény hát 67 kg voltam arra emlékszek amikor elkezdtem edzeni és ugyanilyen magas hát nem voltam sokkal alacsonyabb tehát azért 16 évesen is már elég magas voltam és annyi úgy kezdtem el nyilván az első évben ott azt se tudtam mit csinálok a konditeremben konkrétan és akkor utána egy év után vagy kábé ilyen másfél év után ott megismerkedtem egy nagyon jó barátommal aki így belevitt a miben hogy helyes kivitelezés hogy akkor külön milyen napon mit érdemes mé elő össevisszament igen és akkor ott indult meg tehát igazából az első évem az ilyen kuka tehát a elmondható annak hogy csak ilyen hogy elkezd é senki nem segített először aki oda engedett tulaj nem nem nem nem nem amit így magamtól láttam az interneten ilyenek volt ja hát neked már volt internet persze ugye én még abba a korba kezdtem amikor még internet igen igen és jó egyébként akkor se fejlődött ez ilyen ütemben tehát akkor is azért még tehát hogyha visszaemlékszek és így összehasonlítom a mai nappal azért nem volt az semmiüm nyilván volt olyan hogy de hát mikor sötétségbe kapálózik az ember akkor persze nehéz mindenhogy de ja és mikor döntötted el hogy ezzel komolyabban fogsz foglalkozni mondjuk versenyszintenm nyilván ugye egy ilyen másfél két év után ott már olyan szinten megszerettem a az edzést hogy így éreztem azt hogy így prioritásként van az én életemben tehát hogy így sok minden elé helyeztem tehát hogy fontosabb volt az hogy lemenjek edzeni mint valami más fontosabb volt az h igen fontosabb volt az hogy akkor most megegyem ahelyett hogy valami mást csináljak és akkor nyilván így jött az a jó fejlődés és akkor akkor már kaptam jó visszajelzéseket nyilván az átlaghoz képest már egy picit jobban néztem ki és a genetikámban is kimutatkozott az hogy egyébként lehet hogy annyira nem is lehetnék rossz de nem akartam versézni csak így jött az ötlet hogy mi lenne hogyha kipróbálnék egy ilyen diétát meg hogy hogy is néz ki egy versenyfelkészülés nem is maga a színpad tehát fogalm sem volt hogy egy szímpad hogy néz ki meg hogy mit kell ott csinálni aha ekkor még szerbiában igen igen de amikor ez már megfogalmazódott akkor már egyetemre jártam szerintem másod éves voltam 20 évesen kezdtem el egyébként amit sokan nem tudnak az az hogyha én visszamehetnék az időbe bártam volna még vele tehát ugye 20 évesen elkezdtem versenyezni nem tehát valószínűleg hogyha ha később kezdem el mondjuk három évvel akkor is lehet hogy ugyan it lennék csak sok mindent megspóroltam volna tehát ezen egyébként így az utóbbi egy-két évben sokat gondolkodtam és erre jutottam hogy lehet hogy ez jobb lett volna így de viszont így is volt egy tök jó oldala szóval nem tudom tehát persze teljesen felesleges szerintem amúgb igen igazából mindegy a lényeg az hogy jelenleg szerintem jó úton vagyok és ez annak köszönhető hogy így alakultak ezek a dolgok de visszatérve a kérdésre ami mi is volt hogy mikor kezdtél el ezzel kom igen és akkor jött egy ilyen ötlet hogy mi lenne hogyha kipróbálnám magamat igazából akkor így a mens physic kategória volt volt az amit a ja hogy te men physic hát 20 évesen ott én ilyen 90 kg voltam káb 923 volt a versenysúlyom és hol volt az első verseny hát az első versenyem az az ott ahol én életemben először talán láttalak téged tehát neked fogalmad sincs erről szerintem ez 2018 a pca ahol te még akkor vendégpózolhattál ak ugye akkor még más szabá volt érdem volt én ott indultam életemben először versenyen és lehet hogy te nem emlékszel erre az adott pillanatodra vagy erre az adott szituációra de volt egy olyan én ugye muscle modell kategóriába kezdtem volt akkor még eg igen ot volt olyan is igen egy kis rövidebb gatya volt igen az ugy a men phizic meg a a klassic fizic között volt egy ilyen kis ilyen szép fiú kategória kábé és oda készít készítettetek ti egy olyan versenyt hogy versenyzőt hogy pócs andris pócs andrás barátunk volt nem készítettük hanem igen igen és neki volt egy barátnője és ugye ő nyerte a pósandr is nyerte ezt a versenyt és akkor a barátnője mondta nektek egyébként neked meg a juditnak is szerintem hogy hogy 20 éves a gyerek hát milyen jó lehet tudod emléksz te így rámnéztél és aha tényleg ez volt ez volt egyébként az első találkozásunk erre emlékszek a mai napig és az volt az a verseny ott ugye második lettem és mentem is egyből egy világbajnokságra ugye ennél az amatőr szövetségnél és ott szerintem hatodik lettem vagy valami hasonló tehát ilyen annyira nem volt rossz az az első szezon amit egyébként érdekes lett benne hogy én akkor még diák voltam tehát diák munkából készültem fel volt olyan napom is hogy hogy dolgoztam 8:00-tól délután 400ig egy egy ilyen callcenteres munkahelyen diákmunkát utána tartottam edzéseket 4y-től nolig meg 8-tól háomig dolgoztam éjszakáb is és akkor így volt ilyen nap is aztutána az első egy-két évemet azt azt így versenyezgettem végig és aludni hát regenerál ah sikerült úgy voltam vele hogy fiatal vagyok még nem kell annyira m köz de de ez így indult és akkor ahogy megtapasztaltam ezt a két verset és akkor az jött le az egészbő hogy hú hát ez milyen jó dolog már tudod hogy hogy így kaja úgy edzi és így a feel jó hát a feeling az akkor még annyira nem volt jó de de hogy hogy ott ott jött ez hogy hogy én ezt akarom csinálni valószínűleg szereti az ember és amikor belek kóstol utána már hiányzik és az volt neked is igenigen mikor jött a váltás igen kategória válategátás mert hogyha ott pózgatyában lettél volna testépítő pózgatyában akkor lehet hogy nem csak azt mondom hogy hm jó lehet le is pózoltatlak igen igen hát igazából amikor megizmosodtam tehát igazából ez a válasz rá mert nem nagyon edzettem én kategóriának megfelelően tehát attól hogy most mit tudom én mens physic volt a cél vagy bármi hasonló én m lábasam igen és ugye a lábam az alapból egy olyan pont volt már akkor is hogy egyébként izmosodott szóval nem volt vele probléma és akkor így ahogy jött rám az izom úgy alakultak az arányaim is és akkor a musle modellből léptem fel először junior testépítésbe ott voltak jó eredményeim szintén ugye az amatőr szövetségeknél volt egy világbajnoki címem is aztán amikor már vége lett a junior éveimnek 2023-ban 21-ben akkor versenyeztem utoljára juniorként és akkor tudtam hogy hát eljön eljött az az idő hogy akkor a felnőttek között ühüm és akkor ki is hagytam másfél évet ugyanúgy ahogy most na azt jól tetted aha és ott de egyébként nem volt annyira jól felépítve a az offszezonon mint most de de sikerült jót fejlődni és akkor 2023 tavaszán tértem vissza ugye a felnőtt mezőnybe és az npc-hez és ott sikerült tök jó eredményeket elérnem meg így jobban belépem így a köztudatba így a magyar testépítésen belül és akkor utána pedig profiártya most pedig profi debütállás következik itt megállítalak egy kicsit én amikor én ahonnan emlékszem rád nekem az első amikor emlékeim szerint találkoztunk az a lurdiban volt én is edzettem és te is edz él aztán így néztem hogy ki ez a gyerek ki ez az ember akkora voltál és ugye te testépítésben szerettél volna indulnis ott beszéltem hogy nem klasszikba kéne neked indulni és bementetek pózolni én akkor utánatok is mentem hogy hogy zavarok meg meg belekukkanthatok a pózolásba és akkor ott mi a feleségemmel rá is beszéltünk téged hogy neked azért a klasszikot is meg kéne nézni mert annyira klasszikus a atod volt ott és ugye a az npc-t azt hiszem a mi versenyünkön kezdted ot a debütödet az npc debütöt és ugye a balázst én készítettem aki klasszikba szeretett volna indulni te testépítésben és ott jól elkalapáltátok egymást mert mind a ketten elindultatok mind a két kategóriába és ugye egyiket te nyerted meg másikat a balázs és hát ott jót elkalapáltátok egymást egymás kategó óriájába az az a az a verseny az nekem akkora élmény volt akkora küzdelmet és harcot láttam ott a színpadon és feledthetetlen élménye számomra és neked melyik a leg melyik az a verseny amelyik a legnagyobb élményt okozta hát az volt egyébként tehát ugye ahogy te is mondtad én nekem abszolút nem volt ott terve hogy akkor én profi leszek abban az évben tehát én úgy voltam vele hogy akkor jó versenyezgettek amatőr szövetségeknél meg egyébként erre is akartak rábeszélni sajnos és amikor ugye volt a kökén klasszik akkor hát most nem fogok hazudni nyilván láttam hogy elég jó volt a pénzdíj amúgy a verseny persze persze és én erről írtam is egy posztot hogy mi lehetett az ami motivált mindkettőtöket hogy elinduljatok igen és ugye előtte én azt hiszem hogy a pcén indultam ugye ott meg is nyertem ami váltott ki bizonyos reakciókat emberekből én ott voltam azon a versenyen és nekem már ott is nagyon tetszettél és mondtam a balázsnak hogy nagyon kösse fel a gatyaszárat és hát neked kellett azt a versenyt nyerni én teljesen felesleges az ellenfeled akire azt mondták hogy mőnö mő nyert még csak azt a tiszteletet se adta meg a közönségnek meg a bíróknak hogy lefújassa magát barnító nélkül ment a színpadra úgyhogy én nem értem hogy miért kellett ott nekem nagyon tetszett az a már akkor az a forma csak még kellett na de majd erre visszatérünk még még igen az a formaág a mostani között azért ó és és akkor ugye a kökin klasszikon alapból akartam volna indulni testépítő kategóriáb és akkor így egy héttel a verseny előtt így nézegettem hogy hogy így így akkor kezdtem el így a classic physicnek alaposan ban utána nézni hogy amúgy hát magas vagyok valahogy csak passzolazz nekem ez a dolog és akkor né j passol és sok igen igen akkor még azt hiszem 108 kg volt a a színpadi sújam tehát betöltött állapotban és a a classzic fizik az amatőr classzic fizik súlykorlát az én magasságomhoz képest az 100 akkor még 104,2 volt ugye utána volt emelve 1 kg és hát ezt meg tudom csinálni simán be tudok fogyni és akkor kérdeztelek titeket hogy mit gondoltok és akkor ugye beszéltünk is telefonon hogy hát érdemes megpróbálni meg ö satöbbi vagy majd látjuk ott meg és akkor hát befogytam de amúgy nagyon nehezen sikerült tehát emlékszek hogy a a verseny napján még nem volt meg a súlyom tehát ugye föébredtem és akkor rajtam volt még káb egy ilyen hát egy egy…
Említett entitások
Témák
- testépítés
- edzésterv
- táplálkozás
- versenyfelkészülés
Személyek
Szervezetek, cégek
- FIBO
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ha visszamehetnék az időben, vártam volna még…”
Miről szól ez az epizód: „Ha visszamehetnék az időben, vártam volna még…”?
Füstös Tamás profi testépítő a Kökény Kérdez podcast első vendége. Elmeséli, hogyan kezdett edzeni, és mi vezetett a profi kártya megszerzéséig. Szó esik az edzésterveiről, táplálkozásáról, versenyekre való felkészüléséről, és a közelgő FIBO versenyéről. Kiemeli a kezdeti… Az epizód a Kökény Kérdez című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 03. 11..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ha visszamehetnék az időben, vártam volna még…”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Füstös Tamás.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Ha visszamehetnék az időben, vártam volna még…”?
Fő témái: testépítés, edzésterv, táplálkozás, versenyfelkészülés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ha visszamehetnék az időben, vártam volna még…”?
Megjelenés: 2025. 03. 11.. Hossz: 1 óra 5 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kokeny-kerdez/ha-visszamehetnek-az-idoben-vartam-volna-meg
Több epizód a Kökény Kérdez-ből
- A glikémiás indexet meg tudjuk változtatni egy adott tápanyagon belül!
Gergely Rebeka, a Kökény Team versenyzője, biológus és sport labordiagnosztikus volt a Kökény Kérdez vendége. A beszélgetés a versenyzés kulisszatitkairól, a táplálkozástudományi…
- Az a baj, hogy a legtöbb ember elcsíp egy-egy részlet információt, és abba kapaszkodik
Domonkos Zsolt, a magyar testépítés és edzőképzés ikonikus alakja, aki több mint 30 éve van a sportban és több mint 2500 edzőt indított el a pályán, vendége Kökény Bélának a Kökén…
- Az emberek hajlamosak összekeverni a mellékhatásokat a fiziológiai hatásokkal
A Kökény Kérdez podcast legújabb adásában Kökény Béla és Molnár Peti vendége Zoltán ("Modern Bulking"), aki a testépítés prevenciós és egészségmegőrzési aspektusairól beszél. A be…
- Nagyon könnyen eldobhatóvá vált minden, nem csak a termékek
Pletser Ádám, Kökény Béla és Molnár Peti beszélget a testépítésről, a versenyzői évekről, az okostelefonok gyerekekre gyakorolt hatásáról, a fizikai aktivitás hiányáról és a digit…
- Egy dolgot bánok, hogy akkor nem álltam fel Petivel a színpadra…
Baráth Roland klasszikus fizikum versenyző és testépítő Kökény Béla és Molnár Peti vendége a Kökény Kérdez podcastban. A beszélgetés során Roland felidézi, hogyan kezdte el a súly…
- Egyetlen versenyzőnek sem szabad egy kategóriát magára erőltetnie!
Kökény Béla ezúttal feleségét, Kökény-Váradi Judit IFBB Pro bírót látja vendégül. Az epizódban a magánéletükbe és a bírói munka kulisszái mögé is betekintést nyerhetünk, szó esik…
- Szerintem amit el kell hagynunk naturálként, az a kifogás
Kátai Luca és Puskás Lujza, GymBeam atléták és IFBB Bikini Pro-k, a női testépítésről beszélgetnek. Az epizód a naturál és profi felkészülés különbségeit, diétás stratégiákat és a…
- Gyakorlatilag heti hét napot dolgoztam, éjszaka 12 órát, emellett készültem versenyre és diétáztam.
Vörös Zoli visszatér a Kökény Kérdez podcastba, ahol a kommentelők kérdéseire válaszol. Szóba kerül éjszakai munkája, a profi felkészülés, a "Támadás" című kultuszfilm, Kathi Béla…
- A kockákat, az ereket és a vékonyságot elengedni nem egyszerű…
Halász Eszter és Ferenczi Liza, IFBB Pro Fit Model versenyzők mesélnek a profi lét minden részletéről Kökény Béla műsorában. Szó esik a pro kártyáig vezető útról, a nemzetközi ver…
- Éreztem már, hogy nem hallok rendesen és nem tudok beszélni, de nem akartam abbahagyni
Horváth Márk, a Kökény Team tagja, Kökény Béla vendége a Kökény Kérdez podcastben. Márk a profi kártya megszerzéséért folytatott verseny előtti felkészülésről, a diéta mentális ne…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Intelligens Testépítés ft. Füstös Tamás / BIObuilding podcast 12.rész — Biobuilding Podcast
Ez a Biobuilding Podcast 12. része, melyben Füstös Tamással beszélgetnek az intelligens testépítésről.
- "A testemre mindig úgy tekintettem, mint egy fegyver, hiszen ebből élek" - Jakabos Zsuzsanna a Testkép podcastben — Testkép
Jakabos Zsuzsanna úszó a Testkép podcast legújabb adásának vendége. Az epizódban megújulásról, kiégésről, rekordhosszú karrierjéről, edzésekről, táplálkozásról, önbizalomról, nőie…
- Bernáth Odett: Nekem se lett volna pozitív véleményem saját magamról — Csibész Boiz Podcast
Bernáth Odett testépítő és influencer a Csibész Boiz Podcast vendégeként a diétázás nehézségeiről, pszichológusával végzett munkájáról és a versenyfelkészülés folyamatáról mesél.
- Elszalasztott lehetőségek — GondolatÉbresztő
Ez az epizód az elszalasztott lehetőségek feldolgozásával foglalkozik. Megvitatják, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket, és milyen következtetéseket vonjunk le belőlük.
- 09: WCPT2021 online kongresszus - Élménybeszámoló — FizioRadar
Ebben az epizódban a WCPT 2021 online kongresszusról beszélgetnek, kitérve a kulcsüzenetekre és a legérdekesebb előadásokra. Az előadások 2021 júliusáig visszanézhetők a WCPT honl…
- Testünkkel való kapcsolatunk: A mozgás több, mint az előtte/utána képek Tarcsi Évi személyi edző — Kedves Testem!
A Tarcsi Évi személyi edzővel készült epizódban a mozgás testünkre gyakorolt hatásairól, a mindennapi aktivitás fontosságáról, és a testünkkel való kapcsolatról van szó. A beszélg…
- A webanalitika koronázatlan királya: Geiger Tamás🎙 KV Szünet: Mi lett volna ha... 🎙 — KV szünet
Geiger Tamás, PPC és Analitika specialista, a Digital Cube konferencia előadója a KV Szünet podcast vendége. A beszélgetés fókuszában az "Mi lett volna, ha..." gondolatmenet áll,…
- Slam Poetry, Pilvaker és Irodalom x Bánki Beni| Házmester Podcast S3E1 - (2025.01.19.) — Házmester
Bánki Beni a Házmester Podcastben életéről, karrierjéről és jövőbeli terveiről beszél. Ez a Házmester Podcast harmadik évadának első epizódja.