“Nem vagyunk áldozatai a gyerekkorunknak” Herner Dorka a családi mintákról
· PT39M44SÖsszefoglaló
Herner Dorka pszichológus, coach és ötszörös édesanya a családi minták hatásáról, azok felismeréséről és átírásáról beszél az önismereti út kapcsán.
Röviden
- Műsor
- Nők az úton
- Megjelenés
- 2021. 04. 08.
- Hossz
- 40 perc
- Szereplők, említett nevek
- Herner Dorka
Ebben az epizódban
A kihívás áprilisi témája az ÖNISMERET, és első hét fókusza a gyökereink, a CSALÁD, hiszen ebben a közegben kezdjük felfedezni önmagunkat, kialakítani a magunkhoz és másokhoz fűződő viszonyunkat és rengeteg mintát is hozunk magunkkal a felnőtt életünkbe és majd a kialakított családi életünkbe is.
Tehát mi mással is kezdhetnénk az önismereti utunkat, mint a CSALÁDdal, azon belül is az, hogy mit hozunk otthonról és ha szükséges, hogyan tudjuk átírni a családi mintákat?
Ebben a kérdéskörben lesz a segítségünkre útitársként A HÉT SZAKÉRTŐ VENDÉGE, Herner Dorka, pszichológus, coach, a Gyerekes gondolatok – önismereti egypercesek szülőknek c. könyv írója, és nem utolsósorban 5 gyermekes édesanya .
Ezek a kérdések is elhangzanak az adásban Hogyan tudjuk szétszálazni családunk szövetét?
Hogyan fontos megismerni a családi viszonyainkat, kibogozni a szálakat, hogy segítse az önismereti utunkat?
Milyen mélyen kapaszkodnak a földbe a gyökereink, vagyis mennyire mozdíthatóak, írhatóak át a családi minták?
Hogyan alakítható, javítható, fejleszthető a szüleinkkel való viszony?
Hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt aközött, amit otthonról hozunk és aközött, amit ebből tovább is szeretnénk vinni?
Mihez kezdjünk az otthonról hozott kifejezésekkel, címkékkel, mondatokkal..
Pl. “ Mi már csak ilyenek vagyunk”, “Nekünk mindenért 2x kell tenni” stb?
Szerinted mi a jó kérdés, amit feltehetünk magunknak, hogy tisztábban lássunk, amikor keressük az utunkat, akár családalapítás előtt állunk vagy szinglik vagyunk, de már vágyunk gyermekre, pár sehol, vagy épp úgy gondoljuk, hogy talán nekünk nem is kell gyermek.
Azt mondjuk, hogy azért nem vagyunk felelősök, hogy hova születtünk, mit kaptunk otthonról, azért viszont már igen, hogyan használjuk ezeket felnőtt életünkben.
Mik azok az első lépések, amiket érdemes megtenni vagy épp első kérdések, amelyeket érdemes feltenni? ...
Herner Dorka blogja: https://www.hernerdorka.hu/tuekoerterapia-blog Dorka könyve: https://tinyurl.hu/CyY0/ Az újrahasznosított én - ingyenes online kurzus: https://www.hernerdorka.hu/ingyenes-kurzus TED-előadás: https://www.ted.com/talks/agnes_gereb_and_dorka_herner_what_do_we_bring_and_what_do_we_carry_the_fate_of_our_models --------- INDUL AZ ÚTON ÖNMAGADHOZ KIHÍVÁSPROGRAM!
Tudj meg mindent erről a rendhagyó programsorozatról: https://nokazuton.hu/kihivas/ Egy izgalmas, játékos önfelfedezésre invitálunk, amelyben hasonló célokkal küzdő csoport tagjaként vehetsz részt.
Az Úton önmagadhoz programsorozatban nemcsak érdekes havi témák, heti kihívások, elgondolkodtató feladatok színesítik a részvételt, de szakértői segítséget is kapnak a résztvevők, továbbá beszélgetést indíthatnak és kapcsolódhatnak egymáshoz a zárt csoportban egy klubrendszer keretein belül.
A kihívásokkal teli programsorozatban összeállíthatod a saját térképedet, amelyen követheted a fejlődésed, utat találva önmagadhoz . ---------- Weboldalunk: nokazuton.hu Instagram: instagram.com/nokazuton Facebook: facebook.com/nokazuton
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- Herner Dorka
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „“Nem vagyunk áldozatai a gyerekkorunknak” Herner Dorka a családi mintákról”
Miről szól ez az epizód: „“Nem vagyunk áldozatai a gyerekkorunknak” Herner Dorka a családi mintákról”?
Herner Dorka pszichológus, coach és ötszörös édesanya a családi minták hatásáról, azok felismeréséről és átírásáról beszél az önismereti út kapcsán. Az epizód a Nők az úton című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 04. 08..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „“Nem vagyunk áldozatai a gyerekkorunknak” Herner Dorka a családi mintákról”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Herner Dorka.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „“Nem vagyunk áldozatai a gyerekkorunknak” Herner Dorka a családi mintákról”?
Megjelenés: 2021. 04. 08.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nok-az-uton/nem-vagyunk-aldozatai-a-gyerekkorunknak-herner-dorka-a-csaladi-mintakrol-20fe2768
Több epizód a Nők az úton-ből
- Melyik diétát válasszam? Új év új életmód! Vendég: Rácz Gréta
Rácz Gréta dietetikus abban segít, hogyan válasszunk a több ezer diétás tipp közül, milyen hibákat kerüljünk el, és hogyan tartható fenn hosszú távon az életmódváltás.
- Hogyan tedd rendbe az életedet? Viszkok Fruzsi
Ebben az epizódban Viszkok Fruzsi életmód influencerrel beszélgetnek arról, hogyan lehet rendet teremteni az otthonban és a gondolatokban, szó esik a minimalizálásról, szokásokról…
- A játék, mint kreatív eszköz az önismeret felé - Vendégünk a Mit játsszunk? csapata
A Nők az úton podcastban Győri-Nádai Réka kreatív szakember és Győri Zoltán játéktervező arról beszélget, hogy a játék miért fontos a felnőttek számára, és hogyan fejleszti a krea…
- Testpozitivitás - hogyan fogadjuk el a testünket? Kozma Rita
Kozma Rita plus-size guru és testpozitivitás úttörője segíti a hallgatókat megérteni a testképzavar okait, és tippeket ad a test elfogadására. Az adás kitér a másokkal való összeh…
- Az első helyen: MI. Az öngondoskodás fontossága HeyJulie-val.
Inzsöl Júlia, a HeyJulie alapítója az öngondoskodás fontosságáról beszél, és arról, miért nehéz számunkra, hogyan építhetjük be a mindennapjainkba.
- 10 kreatív life-hack az energiadús hétköznapokért
Ez az epizód 10 kreatív life-hacket mutat be az energiadús hétköznapokért. Az epizód praktikus ötleteket és taktikákat kínál a hatékony feltöltődéshez és a jó gondolatok megragadá…
- 5 módszer a hatékonyabb időbeosztásért
Az epizód 5 módszert mutat be a hatékonyabb időbeosztásért és időmenedzsmentért, segítve a hallgatókat a feladatok kezelésében és a halogatás elkerülésében.
- A nőiség megélése és átkeretezése mellrák után - Dr. Juhász Tímea története
Dr. Juhász Tímea holisztikus life és business coach folytatja történetét a mellrák elleni küzdelméről. Az epizódban a nőiség megélését és átkeretezését tárgyalják a betegség után,…
- Tabuk és dilemmák a gyereknevelésben - Szél Dávid
Szél Dávid pszichológus a gyermeknevelési tabukról és dilemmákról beszélget a Nők az úton podcastban, érintve olyan témákat, mint a hazugság, szex, pornográfia, dührohamok és a te…
- Most kiderül, mennyire gondoskodsz magadról. Self-care teszt
Ez az epizód az öngondoskodásról és annak különböző formáiról szól. Segít megtalálni a személyes töltődést adó tevékenységeket, és összeállítani egy saját self-care tervet.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- 21. századi szülők - 1. rész: Önismereti gondolatok szülőknek - Mesélj, Anyukám X Edisonplatform — Mesélj, Anyukám!
Az ÉvaMagazin.hu népszerű podcastjának, a Mesélj, Anyukám!-nak és az Edisonplatformnak a közös sorozata a 21. századi szülőknek szól. Az első részben Veres Rita és Zubor Rozi Hern…
- Gyerekes gondolatok - Önismeret magunkért és gyermekünkért - Herner Dorka — Könyvben utazom Oláh Andreával
Herner Dorka pszichológus és anya a Gyerekes gondolatok című könyvéről beszél, ami húsz év anyaságának és pszichológusi tudásának esszenciája. A könyv és a podcast az önismeret fo…
- Herner Dorka pszichológus coach, a Lélekmódváltás, a Gyerekes gondolatok, a Kudarcos terápiák és a nemrég megjelent Szülőlélektan cìmű kötetek szerzője — 90.9 Jazzy - Dr. Jazzy
Herner Dorka pszichológus és ötszörös édesanya a Szülőlélektan című könyvéről beszél. Az adásban a szülőséggel kapcsolatos kérdésekre és elakadásokra keresik a választ, a könyv té…
- Ki merem mondani (2023. augusztus 02., szerda 19:00) — Ki merem mondani
Dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa a gyermekkori élmények felnőttkori hatását vizsgálja, különös tekintettel a személyiségfejlődésre és a döntéshozatalra. Az…
- Hogyan legyek jó anya, ha az enyém nem volt az? — Pszichológia, önismeret és gyereknevelés
Az epizód az anyaság kihívásait és a szülői minták hatását vizsgálja. Kitér arra, hogyan lehet jó anyává válni, ha a saját szülői minta nem ideális, és hogyan lehet megszabadulni…
- Ükunokák Vlog 3. rész - Mit jelent kapcsolódni legbelső önmagadhoz? — Lélekpiszkáló
A Lélekpiszkáló ezen epizódja az önismeret és belső gyermek témakörét járja körül, személyes élmények és szakmai ismeretek alapján. A beszélgetés fókuszában a belső gyermek sérülé…
- E74 Szabadulás a toxikus családi mintákból: ki lehet heverni az elrontott gyerekkort? — Tervezd magad újra
Az adásban a toxikus családi minták és a gyerekkort meghatározó sémák feldolgozásával foglalkoznak. Kiemelik, hogy ezek a minták hogyan befolyásolják a felnőttkori önértékelést, p…
- A kamaszok és az apák, Szécsi Judit gyermekpszichológus / Apaidő Podcast 2. adás — Apaidő
Szécsi Judit gyermekpszichológus az Apaidő podcastben a kamaszok és apák kapcsolatáról beszél. Szó esik az érzelmi kapcsolódásról, hitelességről, a kamasz lányok nővé válásáról, é…