Szellem a palackból

Borász Staféták: Szepsy István és ifj. Szepsy István – #154

· PT30M

Összefoglaló

Szepsy István és ifj. Szepsy István a tokaji borok megújításában játszott szerepükről, a borkészítés kulisszatitkairól és Tokaj egyedi terroirjáról mesélnek. Az epizód a 90-es évek elejére kalauzolja a hallgatót, a Borkollégium kezdeti időszakába.

Röviden

Műsor
Szellem a palackból
Megjelenés
2024. 02. 19.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
ifj. Szepsy István
Témák
tokaji borok, borkészítés, terroir

Ebben az epizódban

A ’90-es évek elején járunk, az eredeti, Rohály Gábor alapította Borkollégium kezdeti szakaszán, kihelyezett ülés Tokajban a Disznókőnél, ahová a helyi borászok odahozták az aszúikat.

Sok kiváló, akkor frissnek, újnak ható tétel között egyszer csak az egész csapatunk felszisszent.

Később még egy hasonló tétel jött, mindkettő kiemelkedett az egyébként elég erős sorból.

A jelzett két csúcstételnél, amire akkor azonnal a legmagasabb öt csillagot adtuk, egy szerény ember felemelkedik és jelez, hogy ő az: Szepsy István.

Senki nem ismerte közülünk, de azonnal hazakísértük, irány a pince és végtelen kóstolás.

Így kezdődött, aztán Budapesten félrevertük a harangokat, szétkürtöltük a jóhírt.

Ma már tudjuk, hogy alapvetően ő mutatott és mutat új irányt a negyven éves zsákutca után a tokaji borok helyretételében, őt követik a legtöbben, legnagyobbrészt általa helyeződik vissza a tokaji bor a világ bortérképére.

Ötven éve szőlészkedik és borászkodik, mindent tud Tokajról, különösen Mád és környékéről, a vulkánokról, a talajokról, ásványokról, dűlőkről és parcellákról.

Feltartóztathatatlanul járja a maga kijelölte utat a tökéletesedés felé.

Csizmadia András Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Említett entitások

Témák

  • tokaji borok
  • borkészítés
  • terroir

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Borkollégium

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Borász Staféták: Szepsy István és ifj. Szepsy István – #154”

Miről szól ez az epizód: „Borász Staféták: Szepsy István és ifj. Szepsy István – #154”?

Szepsy István és ifj. Szepsy István a tokaji borok megújításában játszott szerepükről, a borkészítés kulisszatitkairól és Tokaj egyedi terroirjáról mesélnek. Az epizód a 90-es évek elejére kalauzolja a hallgatót, a Borkollégium kezdeti időszakába. Az epizód a Szellem a palackból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 19..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Borász Staféták: Szepsy István és ifj. Szepsy István – #154”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: ifj. Szepsy István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Borász Staféták: Szepsy István és ifj. Szepsy István – #154”?

Fő témái: tokaji borok, borkészítés, terroir.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Borász Staféták: Szepsy István és ifj. Szepsy István – #154”?

Megjelenés: 2024. 02. 19.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szellem-a-palackbol/borasz-stafetak-szepsy-istvan-es-ifj-szepsy-istvan-154-f8f5c1f0

Több epizód a Szellem a palackból-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból