Nők az úton

Így győzhetjük le a halogatást 7 lépésben - Mindset pszichológia cikk kibeszélő

· PT23M49S

Összefoglaló

Ebben az epizódban a Mindset pszichológia magazin egyik cikkét beszélik ki, mely a halogatás leküzdését mutatja be hét lépésben. Dr. Seth J. Gillihan professzor azonosította a halogatás mögötti tényezőket és technikákat a leszokáshoz.

Röviden

Műsor
Nők az úton
Megjelenés
2021. 02. 11.
Hossz
24 perc
Szereplők, említett nevek
Dr. Seth J. Gillihan
Témák
halogatás, pszichológia

Ebben az epizódban

Szeretnénk túl lenni rajta, de valamiért mégsem megy.

Egyszerűen nem bírjuk rávenni magunkat, hogy elkezdjük.

Ha sikerül nekiállnunk, akkor is hamar feladjuk, és inkább mással kezdünk el foglalkozni.

A nyomasztó feladat ettől nem tűnik el, a határidő pedig egyre közeleg.

Tisztában vagyunk vele, hogy a halogatástól semmi sem lesz könnyebb, sőt sokszor inkább megnehezítjük vele a saját dolgunkat, mégis nehéz rajta változtatni.

Hogyan küzdhetjük le a halogatást?

A mai adásban a Mindset pszichológia magazin egyik cik k ét beszéljük ki.

Gillihan, a Pennsylvania Egyetem Pszichiátria Tanszékének professzora meghatározott számos tényezőt, melyek gyakran állnak a halogatás mögött és hét különböző technikát is bemutat, ami segíthet a halogatásról való leszokásban.

A tartós fennmaradás kulcstényezője a késleltetéssel járó megkönnyebbülés.

Itt olvashatod el a cikket. ---------- Tarts velünk az úton ma is, és ha még nem tetted IRATKOZZ FEL A CSATORNÁNKRA!

Mindent megtudhatsz rólunk és az összes adásról a nokazuton.hu weboldalon.

KÖVESS BENNÜNKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIA CSATORNÁKON: Instagram:  instagram.com/nokazuton Facebook:  facebook.com/nokazuton

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Így győzhetjük le a halogatást 7 lépésben - Mindset pszichológia cikk kibeszélő”

Miről szól ez az epizód: „Így győzhetjük le a halogatást 7 lépésben - Mindset pszichológia cikk kibeszélő”?

Ebben az epizódban a Mindset pszichológia magazin egyik cikkét beszélik ki, mely a halogatás leküzdését mutatja be hét lépésben. Dr. Seth J. Gillihan professzor azonosította a halogatás mögötti tényezőket és technikákat a leszokáshoz. Az epizód a Nők az úton című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 02. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Így győzhetjük le a halogatást 7 lépésben - Mindset pszichológia cikk kibeszélő”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dr. Seth J. Gillihan.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Így győzhetjük le a halogatást 7 lépésben - Mindset pszichológia cikk kibeszélő”?

Fő témái: halogatás, pszichológia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Így győzhetjük le a halogatást 7 lépésben - Mindset pszichológia cikk kibeszélő”?

Megjelenés: 2021. 02. 11.. Hossz: 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nok-az-uton/igy-gyozhetjuk-le-a-halogatast-7-lepesben-mindset-pszichologia-cikk-kibeszelo-27b0a072

Több epizód a Nők az úton-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból