Szellem a palackból

Majdnem világfajták II. - Malbec és Carmenere #122

· PT30M6S

Összefoglaló

Az epizód a Malbec és Carmenere szőlőfajtákat mutatja be, amelyek Bordeaux-ból származva az Újvilágban, Argentínában és Chilében találtak új otthonra és váltak sikeressé. A filoxéravész előtti jelentőségük után eltűntek, de ma már csodálatos borokat produkálnak új hazájukban.

Röviden

Műsor
Szellem a palackból
Megjelenés
2023. 07. 10.
Hossz
30 perc
Témák
malbec, carmenere, argentína, chile, borok

Ebben az epizódban

Ismét két érdekes múltú fajtát mutatunk be, mindkettő Bordeaux-ból származott el és lelt szó szerint új hazára az Újvilágban.

Ráadásul egymás közelében, a Malbec Argentínában, a Carmenere pedig Chilében.

A filoxéra előtt ott voltak a nagy bordói házasításokban, ma is előfordulhatnak, de mostanra úgy eltűntek, hogy arányuk az 1-2 százalékot sem éri el.

Ki tudja miért, de az egész biztos, hogy méltatlanul, hiszen az már jó ideje kiderült, hogy új hazájukban csodákat tudnak produkálni.

A mai adásban ezeket a fajtákat tesszük nagyító alá.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

Csizmadia András Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Említett entitások

Témák

  • malbec
  • carmenere
  • argentína
  • chile
  • borok

Szervezetek, cégek

  • Bordeaux

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Majdnem világfajták II. - Malbec és Carmenere #122”

Miről szól ez az epizód: „Majdnem világfajták II. - Malbec és Carmenere #122”?

Az epizód a Malbec és Carmenere szőlőfajtákat mutatja be, amelyek Bordeaux-ból származva az Újvilágban, Argentínában és Chilében találtak új otthonra és váltak sikeressé. A filoxéravész előtti jelentőségük után eltűntek, de ma már csodálatos borokat produkálnak új hazájukban. Az epizód a Szellem a palackból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 07. 10..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Majdnem világfajták II. - Malbec és Carmenere #122”?

Fő témái: malbec, carmenere, argentína, chile, borok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Majdnem világfajták II. - Malbec és Carmenere #122”?

Megjelenés: 2023. 07. 10.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szellem-a-palackbol/majdnem-vilagfajtak-ii-malbec-es-carmenere-122-a7e73333

Több epizód a Szellem a palackból-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból