Szűcs Sándor

Állandóan vele akarok lenni, szenvedek a hiányától

· PT7M51S

Összefoglaló

A podcast az emberi kapcsolatokban a közeledés és a távolodás egészséges dinamikájáról szól. Kiemeli, hogy a távolodás megélése sokszor kötődési zavarokra, gyerekkori tapasztalatokra vezethető vissza, amikor a szeretetet a folyamatos jelenléttel azonosítjuk. A műsorvezető…

Röviden

Műsor
Szűcs Sándor
Megjelenés
2025. 07. 20.
Hossz
8 perc
Témák
emberi kapcsolatok, kötődési zavarok, pszichológia
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

A mai videóban pedig arról lesz szó, hogy mennyire, de mennyire fontos a párkapcsolatokban, hogy meg tudjátok engedni egymásnak a közeledést és a távolodást is.

Amit ma ki akarok igazán emelni, hogy a távolodást is. azért készítem ezt a videót, mert több embernél is látom az egyéni konzultációk folyamán, hogy hogy úgymond van bennük egy ilyen matricaeffektus, ami egyébként bennem is ott volt hosszú időn keresztül, hogy konkrétan szenvedtem a másik embernek a hiányától, szenvedtem attól a párkapcsolataimban, hogy hogy a társam távolodott, és nehéz volt ezt megengednem.

Tehát egyszerűen azt éreztem, hogy hogy így kábé belehalok, hogyha a másik nincs ott.

És én arra jöttem rá magammal kapcsolatva, illetve ezt látom másoknál is, hogy ez különböző kötődési zavarokból tudni.

Nagyon nehéz megengedni azt, hogy a másik távolodjon akkor, hogyha valami olyan érzelemvilág zajlódik le az adott emberbe, akinek ezt nehéz megengedni, hogy azzal azonosítja ezt a távolodást, hogy olyankor meg megszűnik a szeretet.

Ez sok esetben gyerekkorból jön, sok esetben abból jön, hogy hogy nem volt otthon kiszámítható a szeretet érzése, a feltétel nélküliség érzése az irányodba a szüleidtől. és emiatt ki van élezve az idegrendszered erre a távolodásra, és inkább lennél egy ilyen aranyos kis cuki matrica, aki így átkarolja a másiknak a lábát, és nem engedi el soha.

Ezzel az a helyzet, hogy ez azért baromi nehéz és baromira fullasztó, mert ez nem annak az embernek a legrosszabb, akihez te ennyire kapcsolódni akarsz, hanem neked.

Hogyha ez igaz rád és állandóan rá akarsz cuppanni a másikra, akkor valójában te szenvedsz ettől a legjobban, mert mert azt érzed, hogy egyszerűen ez nyilván lehetetlen.

Tehát nem tudod a WC-re is követni.

Nyilván tudod, ha akarod, de ahogy kimondom már, az is elég egészségtelennek hangzik.

Szóval ez annak a legrosszabb, aki ezt tapasztalja.

Viszont a párkapcsolat szempontjából is nehéz.

Látok párokat, akik érkeznek hozzám.

Vannak olyan párok, akik járnak külön-külön is hozzám, és látom azt, hogy hogy mennyire nehéz sok esetben az, hogy megengedni azt, hogy a másik távolodjon.

És az ilyen pároknál, akik akár mind a ketten folyton ott akarnak lenni a másikkal, valahol kialakul mégis az, hogy így időnként így lehasítanák magukról a másikat, így elküldenék a fenébe, mert az idegeikre mennek egymásnak.

És ezért is tartom fontosnak azt, hogy hogy a kapcsolódásainknak a dinamikájába meg tudjuk azt engedni magunknak, hogy lépünk közel.

Nyilván van akinek a közeledés nehéz, de ez most itt inkább arról szól, hogy amikor a távolodás nehéz valakinek, hogy ez azért fontos, mert mert az az egészség és az én megtapasztalásaim szerint, ezt most így jelentem ki, az én megfigyeléseim, saját tapasztalataim, amit a klienseimnél látok, hogyha ez megy, hogyha ha el tudod engedni a másikat, és attól függetlenül ott marad benned az a fajta stabilitás, hogy oké, attól még Még tudom, hogy szeret a másik, én is szeretem őt.

Egyszerűen most csak dolgom van, vagy neki van dolga, és megyünk.

És ebben van egy ilyen könnyed természetesség, ami nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem hiányzik a másik.

Ez mindössze annyit jelent, hogy nem pusztulsz bele abba.

Nincs szorongásod, nincs pánikod, nincs feszületed azzal kapcsolatban, hogy úristen, úristen, hol van a másik ember.

Szóval érdemes erre ránézned mélyebben, hogyha állandóan a másikkal akarsz lenni, hogy miért látod-e magad, felismered-e magad, felismered a saját szükségleteidet?

Mert én azt figyeltem meg magamnál, és ezt látom másoknál is, hogy amikor valaki ennyire a másiktól függ, akkor ott nem látja saját magát.

Nincs meg egy ilyen belső érzelmi kapcsolódás a saját magával, hogy érzem magam, látom magam, érzékelem azt, ami bennem van, és én így megtartom magam.

Tehát sokan azért függünk ennyire egy partnertől, társtól, akár egy plátói szerelem jelenlététől, vagy egy barát jelenlétől, vagy bárkitől, mert egyszerűen egyszerűen nem kapcsolódunk magunkhoz.

És nagyon fontosnak tartom, hogy itt nem arról beszélek, ami egy ilyen alapszükségünk, hogy kapcsolódjunk, és és hogy hogy valakivel beszélgessünk egy nap egy pár percet, vagy valakit megöleljünk.

Tehát ezek teljesen normális emberi igények.

Én itt ebbe a videóban arról a jelenségről beszélek, amikor egy ilyen pusztító, befelé ható, szétfeszítő érzés van akkor, hogyha a másik épp távolodik, akit te szeretsz, aki neked fontos.

Erről az érzelemvilágról beszélek.

Mi az, ami ott van neked emögött?

Miért akarsz ennyire, de ennyire közel lenni a másikhoz?

Milyen gyerekkori sérülés, séma, minta, trauma van emögött?

Hogyha nem, akkor mersz-e segítséget kérni?

Elmerz-e menni egy pszichológushoz, egy kineziológushoz, egy családállítóhoz, egy coachhoz, bárkihez, aki neked hiteles, tehát mersz-e segítséget kérni ennek a feltárásában?

Vagy ha nem mész el, akkor legalább beszélgetszel egy kicsit erről, mondjuk a chat GPT-vel, hogy ezt érzed, és vajon miért érzed, és megkéred-e a chat GPT-t, hogy kérdezzen tőled párat a gyerekkoroddal kapcsolatban, hogy ez vajon miért lehet?

Foglalkozol-e ezzel bárhogy, bármilyen szinten olvasol-e könyveket? a kötődésről, és foglalkozol-e ezzel akár csak kognitív szinten, ha még érzelmileg nem tudsz?

Ez itt a nagy kérdésem hozzád, mert matricának lenni a matricának a legrosszabb.

Ez a zárógondolatom ehhez a videóhoz.

Ez egy rövid szöszenet, de mégis azért tartom fontosnak, hogy ezt most kiteggyem és elmondjam, mert mert fel akarom hívni a figyelmedet arra, hogyha ebbe szenvedsz, akkor akkor nagyon együttérzek veled, tudom, hogy ez mennyire rossz, sokszor megéltem én is, de hogy ezen lehet változtatni és érdemes lehet ezzel foglalkoznod, ha neked ez már nagyon diszkomfortos, nagyon kellemetlen, mert van erre úgymond macskakörömbe mondom gyógymód, van erre Erre van erre olyan működés, olyan érzelmi technika, olyan olyan olyan technika, ami segít tényleg ezt feloldani, hogy hogy ne ebben éld le az egész életedet, és ne szenvedj állandóan attól, hogyha párkapcsolatodba vagy egy szeretetkapcsolatodba távolodnak tőled, mert ez nem a világ vége, de az tuti, hogy sérültél valahol, és emiatt nehéz neked ez ennyire.

Úgyhogy érdemes ezzel foglalkoznod.

Ennyi az üzenetem, hogyha magadra ismertél.

Hogyha tetszett, akkor iratkozz fel, vagy kövesd be a podcastet annak függvényében, hogy hol hallgatod ezt.

Nyomj rá egy lájkot, írd meg kommentbe, ha van kérdésed, illetve hogyha van bármi javaslatod, hogy miről készítsek videót, akkor azt is köszönöm, ha megírod.

Ezeket igyekszem elolvasni, és igyekszem megcsinálni ezeket a videókat a közeljövőben.

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Állandóan vele akarok lenni, szenvedek a hiányától”

Miről szól ez az epizód: „Állandóan vele akarok lenni, szenvedek a hiányától”?

A podcast az emberi kapcsolatokban a közeledés és a távolodás egészséges dinamikájáról szól. Kiemeli, hogy a távolodás megélése sokszor kötődési zavarokra, gyerekkori tapasztalatokra vezethető vissza, amikor a szeretetet a folyamatos jelenléttel azonosítjuk. A műsorvezető… Az epizód a Szűcs Sándor című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 07. 20..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Állandóan vele akarok lenni, szenvedek a hiányától”?

Fő témái: emberi kapcsolatok, kötődési zavarok, pszichológia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Állandóan vele akarok lenni, szenvedek a hiányától”?

Megjelenés: 2025. 07. 20.. Hossz: 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szucs-sandor/allandoan-vele-akarok-lenni-szenvedek-a-hianyatol-6aef61a1

Több epizód a Szűcs Sándor-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból