Egyszer lent

Kovácsovics Fruzsina: “Tudod milyen érzés igazán rettegni?” (18)

· PT28M21S

Összefoglaló

Kovácsovics Fruzsina őszintén beszél a testképével kapcsolatos szorongásairól és arról az időszakról, amikor teste feladta a küzdelmet. Az epizódban elmondja, hogyan találta meg a kiutat ebből az állapotból, és hogyan tudta elfogadni önmagát.

Röviden

Műsor
Egyszer lent
Megjelenés
2024. 04. 11.
Hossz
28 perc
Témák
testkép, szorongás, önelfogadás

Ebben az epizódban

Így kezdődik az a vers, amit Kovácsovics Fruzsina élete legmélyebb pontján írt.

Bármennyit is beszélünk róla, sosem tudhatjuk, milyen a másik bőrében létezni.

A kívülről mindig életvidámnak, energikusnak tűnő lány kiskorától kezdve szorongott a teste miatt.

Jobb és rosszabb időszakok követték egymást, ám egy ponton a teste azt mondta, elég, és egy olyan állapotba taszította magát, amiből nem látott kiutat.

Ez az epizód egy páratlanul tehetséges, okos, mély érzésű, fiatal lányról szól, akit magával sodort az élet, és csak hosszú évek munkája után tudott úgy a tükör elé állni, hogy ne bántsa magát azért, amit lát benne.

Ez Kovácsovics Fruzsina története.

Látogass el a betone.hu/segitseg oldalra.Az epizód alkotói: Műsorvezető: Kerekes Vica Szerkesztő, szövegíró: Gerencsér Anna Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram 13 Egyszer lent történet könyv formájában Learn more about your ad choices.

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Kovácsovics Fruzsina

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kovácsovics Fruzsina: “Tudod milyen érzés igazán rettegni?” (18)”

Miről szól ez az epizód: „Kovácsovics Fruzsina: “Tudod milyen érzés igazán rettegni?” (18)”?

Kovácsovics Fruzsina őszintén beszél a testképével kapcsolatos szorongásairól és arról az időszakról, amikor teste feladta a küzdelmet. Az epizódban elmondja, hogyan találta meg a kiutat ebből az állapotból, és hogyan tudta elfogadni önmagát. Az epizód a Egyszer lent című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 11..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kovácsovics Fruzsina: “Tudod milyen érzés igazán rettegni?” (18)”?

Fő témái: testkép, szorongás, önelfogadás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kovácsovics Fruzsina: “Tudod milyen érzés igazán rettegni?” (18)”?

Megjelenés: 2024. 04. 11.. Hossz: 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/egyszer-lent/kovacsovics-fruzsina-tudod-milyen-erzes-igazan-rettegni-18

Több epizód a Egyszer lent-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból