Nyereséges Vállalkozás Podcast
45. Mi kell egy jól működő rendszerhez a szoftveren túl? │ Kulcsár Alexandra
· PT1H5M33SÖsszefoglaló
A műsorban Kulcsár Alexandra, a NOREX ERP alapítója arról beszél, hogyan lehet felismerni, hogy egy vállalkozásnak szüksége van-e vállalatirányítási (ERP) rendszerre. Kiemeli, hogy a jól bevezetett rendszer segíthet a skálázhatóságban és az adminisztratív állomány növelésének…
Röviden
- Műsor
- Nyereséges Vállalkozás Podcast
- Megjelenés
- 2026. 03. 01.
- Hossz
- 1 óra 6 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kulcsár Alexandra, Csehil Ádám
- Témák
- vállalatirányítási rendszer, erp, skálázhatóság, vállalkozásfejlesztés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Igazándiból az egyik legnagyobb értéke az RP-nek pont az tud lenni, hogyha jól összerakjuk a folyamatokat, jó rendszert válasszunk, akkor ez utána skálázható és a termeléshez szükséges csapat növelése elég, és nem kell az adminisztratív állományt is megnövelni, mert nem kell 10-12 fős pénzügyi csapat, hanem mondjuk kell három, négy, és mondjuk egy termelésütemezésre se kell akkora létszámot összeraknunk, jóval kisebb csapattal is meg lehet csinálni, amikor mindig tüzet oltanak, tehát amikor nincs idő megtervezni dolgokat, mert minden egyes nap, minden egyes témában egyeztetni kell, ahol nagyon hosszú meetingek vannak, mert külön egyeztetünk a termelőkkel, külön a kereskedőkkel, külön a beszerzéssel, és a napjaik nagy része azzal telik, hogy napról napra ugyanazokban a témákban beszélnek.
Ott ott ezeket mindenképpen érdemes végiggondolni.
Tehát például ahelyett, hogy megnézném a rendszerből, hogy mondjuk mennyi készletem van, akár gyártóként, akár kereskedőként, mennyi van mondjuk beszerzés alatt, esetleg mennyi van beszerzés alatt ütemezve későbbre valami előrejelzés, és ezt egy rendszerből én lekérem, mint értékesítő vagy termelési vezető, vagy akárki, ehelyett mindenkivel beszélni kell erről a három-4 négy kérdésrőlen. >> És mindenki lehet mást mond.
Aztán >> el kell dönteni, hogy van két gépsoron.
Az egyik egy 20 éves gép, a másik egy két évvel ezelőtt vásárolt.
Az energiafelhasználásban mondjuk van kétszeres szorzó a visaosztom darabra, akkor például ezt tudnunk kell, amikor eldöntjük, hogy melyik gépsorral fogjuk legyártani ugyanazt a terméket.
Vállalkozóként mindannyian használunk különböző rendszereket, és ha egy cég igazán növekszik, akkor idővel eljön az a pillanat, amikor vállalatirányítási rendszerre, úgynevezett ERP rendszerre lehet szüksége.
Hogy mégis hogyan működik egy ilyen rendszer, miben segít, hogy kell azt bevezetni, erről fogunk ma beszélgetni.
Én Csahi Ládán vagyok, a vendégem pedig Kulcsár Alexandra, független ERP tanácsadó, a Norex ERP Consulting Kft alapítója.
Ha értékesnek tartod a műsort, akkor iratkozz fel a csatornára, és írd meg kommentben a véleményed.
Ezzel sokat segítesz abban, hogy minél színvonalosabb beszélgetéseket tudjunk készíteni a jövőben. >> Alexandra, üdvözöllek, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. >> Én is üdvözöllek, köszönöm, hogy itt lehetek.
Szerintem kezdjünk azzal és próbáljuk meg nem túl szárazan, hogy hogy beszéljünk arról, hogy mégis mi az az RP, hogy kell ott elképzelni a hallgatóknak.
Ugye van köztük néhány 100 milliós vállalkozó, néhány milliárdos, valaki már találkozott, valaki már futott lukra ilyen projektekkel.
Tehát egy kicsit képbe hozunk mindenkit egy szintre, hogy mégis hogy kell elképzelni, mi az az RP rendszer. >> Amikor organikusan fejlődnek a cégek, akkor elkezdenek szoftvereket használni.
Nyilván az első, amit mindenki használ, az a könyvelőrendszer. vagy ő, vagy a könyvelője.
Adott esetben, ha a házon belül van a könyvelője, akkor nyilván a cég.
Ha valamivel kereskedik, akkor nyilván előbb-utóbb lesz valami raktár nyilvántartása.
A többség egyébként ugye ilyen alaprendszerekkel kezdi, aztán rakosgat mellé Exceleket, amit felokosít pivottáló.
És akkor mondjuk, hogy minél több a tevékenység, van már komolyabb beszerzés, főleg ha elkezdődik a bonyodalom, mondjuk van gyártás, komplexebb a tevékenység, nem csak simán úgy kereskedek valamivel, hogy megveszem, eladom, hanem mondjuk közben átcsomagolok, hozzáteszek valamit, átalakítom, ráteszem akár csak a saját logómat.
Szóval, haj elkezd komplexebbé válni a növekedésben a folyamat, akkor a cégek rájönnek, hogy egész egyszerűen nagyon nehéz úgy érdemben döntéseket hozni, tények alapján, hogy egyébként minden információ külön-külön rendszerekben van. főképp, hogyha ezeket a külön-külön rendszereket manuálisan töltik, és ez ezekhez kapcsolódóan nyilván egy egyre több az emberi hiba, és mondjuk a az értékesítő más számot tud, hogy mennyi van készleten, mint aki lent a raktárat vezeti, vagy épp aki a beszerzéssel foglalkozik, vagy aki a gyártást viszi.
Én azt gondolom, hogy az RP rendszereknek az egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy létrehoz egy olyan mindenki számára megbízható közös tudásbázist, mint ahogy a hegylakóba szokták mondani, hogy csak egy maradhat, hogy egyetlen olyan adatbázisunk van, amiből mindenki dolgozik, és ha ezt napra készen töltjük, akkor gyakorlatilag mindenki pontosan ugyanazok alapján a dönt információk alapján tud döntést hozni.
És azt gondolom, hogy ennek az egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell telefonon leszólogatni, hogy figyelj már Pista, az én exemmel alapján ebből 14 van.
Nézd már meg lent a polcon mennyi van.
Hát nem találtam meg, 11 van csak a beszerző már, tehát hogy mindenki mást gondol.
Azt gondolom, hogy ez ez a része a legfontosabb az RP rendszernek.
A másik, ami nagyon sokat számít, hogy hogy ezeket az információkat akkor rögzítsük a rendszerbe, amikor az keletkezik.
Tehát minél több idő telik el aközött, hogy az információ megkeletkezik, mondjuk bejön egy araktárba valami, és közben később rögzítjük magába a rendszerbe, annál nehezebb lesz létrehozni azt a folyamatot, hogy mindenki ugyanazt az adatot tudja és napra készen működtessen.
Úgyhogy azt gondolom, hogy ez ez a legnagyobb értéke, hogy tények alapján tudunk döntést hozni.
Na ugye azt látjuk, hogy a legtöbb kis cégnél, ahol tart néhány Excel tábla van, és odaadják hóvégén a könyvelőnek az adatokat, következő hó 20a környékén, mire az áfa bevallás összeállt, addigra tudjuk, hogy a tárgyhónapban mi történt.
De hát azzal már akkor nem tudunk korrigálni, nem tudunk utána igazándiból semmit csinálni.
Tehát egy picit mindig az az érzésre lehet egy ilyen cégvezetőnek, hogy vakon repül és zsigerből kell döntéseket hoznia, ami egyébként, ha valaki igazán tehetséges, egy ideig elmegy. >> Igen. >> Csak azért az egy nagyon nagy üzleti kockázat, hogyha hibázunk, >> akkor azt azonnal annak azonnal következményei lesznek.
Tehát ha azt gondoljuk, hogy nálunk 100 van raktáron, de csak 90 100-at ígértünk az ügyfélnek, akkor az ügyfél elégedetlen lesz. azt valahonnan magasabb áron be kell szerezni, ezzel elfüstöltük a nyereségünket.
Tehát nagyon-nagyon sok következménye lehet annak, hogyha nem a tények alapján hozunk döntéseket.
Így, ahogy soroltad a gondolatokat, hogy mégis mi egy RP, hogy kell azt megfogni, nekem az jutott eszembe, hogy ez igazából már egész hamar eljön a a az, hogy erre szükség legyen.
Tehát egy nem kell ehhez sok milliárdos cégnek lenni, mert egy néhány 100 milliósnál is, hogyha mondjuk nem szolgáltató, hanem kereskedik vagy gyárt, akkor ott már a készlet, a beszerzés, a számlázás, amiket ugye ezt mindent bele tudod tenni egy rendszerbe. >> Tehát az már elkezd bonyolódni.
És ugye mondtad, hogy nem nem fogalmaztad meg, inkább visszakérdezek, hogy akkor ez nem is inkább a a cég méretétől, a bevétel méretétől függ, hanem a komplexitástól, a cégnek a folyamataitól, az annak az összetettségétől, és nem attól, hogy mennyi bevétele van. >> Így van.
Tehát, hogy ha egy nagyon egyszerű kereskedő cég vagy, ahol öt terméked van, >> Aha. >> Fogod, beszerzed, készletezed, eladod, ezek viszonylag egyszerű folyamatok.
Ezt szinte nagyon sokáig el lehet vinni egy Excellel. minél többféle a folyamat, minél több helyről szerzel be, minél több mindent csinálsz te házon belül, minél komplexebb a vevőid elvárása, főleg ha vannak olyan iparágak, ahol mondjuk neked nagyon fontos, hogy te akkorra szállíts, amikor az ügyfél valamit megrendelt, vagy épp egy >> egy webshopod van, és ott azt a készletet kell eladni, és le hogy azt tudja lekattintani az ügyfél, ami valóban a raktáron van.
Szóval, hogy bizonyos komplexitás fölött én azt gondolom, hogy lehetetlen ilyen különálló ügyviteli rendszerekkel és Excel táblákkal jó döntéseket hozni és jól menedzselni.
Egy egyrészt a döntéseink se lesznek jók, másrészt meg a vevők nem lesznek elégedettek.
És akkor hogyha nem egy monopolpiacon dolgozunk, hanem versenyhelyzetben, akkor egyszerűen el fognak tőlünk pártolni a vevők, a partnerek, mert nem tudjuk őket jól kiszolgálni. mondtál egy olyan kulcsgondolatot, hogy hogy az adat, az információ, hogy ott kell azt rögzíteni, ahol az megkeretkezik, nem majd a sokadik lépésnél.
És ezzel szerintem ha egy kicsit kibontjuk, nem akarok nagyon elmenni ebbe az irányba, akkor a hallgatóknak tudnak azonosulni, akinek tényleg van már valamilyen kezdeménye, RP rendszer, vagy valami kisebb dolog, amit használ, hogy mennyire félrevezető tud ez lenni, hogyha az adatnak nincs is meg igazából, hogy az melyik ponton keletkezik, hogy ott ellenőrizzük, és emiatt valahol megkeletkezett, aztán valaki hozzányúlt és nem lehet visszakövetni, vagy akár egy készletnél, akár az árazásnál, hogy az bekerült-e a megfelelő Lab érték a terméknél, ugye számos ilyen ügyfélhelyzetet látok, hogy >> kiszedjük az RP-ből, és akkor én sokszor bizonytalan vagyok, hogy mennyire lesz az az alatt megfelelő, és kiderül, hogy hát igazából nincs is akkora árésünk, és ha átütjük meg pontosítjuk az adatot, akkor amit most mutat a a riportunk, az hirtelen megborul, és több százalékkal is romlik mondjuk az árés, és ezáltal eltűnik mondjuk a nyereség a a kimutatásból.
Tehát, hogy mennyire coachfontosságú az, hogy milyen adatból dolgozunk.
És ha ugye tudjuk azt, hogy az az elején kerül be melyik lépésnél, akkor legalább tudjuk, hogy hova kell visszamenni, hova kell keresni a a problémát. viszont ha ez nincs meg, hanem össze-vissza mikor hol kerül be az adat, melyik a folyamatnak melyik állomásánál, akkor ez teljes káosz és üzletileg is, meg pénzügyileg is nagyon nagy károkat tud okozni. >> Abszolút.
Tehát mondjuk egy gyártócnél a mondjuk a selejtet azt egy konténerben gyűjtjük és hó végén összeszámoljuk és valami norma alapján visszaosztjuk.
Soha nem fogjuk tudni megmondani, hogy melyik gyártási rendelésen kerestünk pénzt, és melyiken nem.
Melyik vevő hoz nekünk valódi hasznot, és ki az, aki nem? melyik műszakunk, melyik gépsorunk tud hasznot termelni, és melyik az, amit nem.
Ög amióta drágább lett az energia Magyarországon, azóta lett igazándiból úgymond szokás a kisebb cégeknél a a tényenergiafelhasználást mérni, mert addig nagyon sokszor azt láttuk, hogy valami norma alapján visszaosztották, >> addig elég volt talán egy éves megnézni, >> volt egy évb és valami alapján visszaosztották, de amikor el kell dönteni, hogy van két gépsorom, az egyik egy 20 éves gép, a másik egy két évvel ezelőtt vásárolt, az energiafelhasználásban mondjuk van kétszeres szorzó a visszaosztom darab Akkor például ezt tudnunk kell, amikor eldöntjük, hogy melyik gépsorral fogjuk legyártani ugyanazt a terméket.
És ugye itt a időnként az a szemlélet ütközik, hogy a a főleg a gyártóceknél azt mondja, aki lent van a termelésben, hogy én a műszaki kérdésekkel foglalkozom.
Az a lényeg, hogy le legyen gyártva a termék, kapja meg a vevő, amikorra ígértük és szolgáljuk ki.
Ez is egy nézete a dolognak, de emellett mi egy cégben dolgozunk, egy céget üzemeltetünk, aminek kell, hogy nyereséget termeljen.
Tehát követnünk kell selejtfelhasználást, hogy azon nem azért, mert feltétlenül el kell számoltatni, hogy aki aznap éppen hibázott és több selejtet gyártott, mint ami a normának megfelel, hanem tudjunk jó döntéseket hozni, hogy hol mit kell korrigálni.
Ha ezeket nem tudjuk, akkor akkor egész egyszerűen vakon megyünk. >> Ugye most csak két dolgot említettél. egy energiafelhasználás egy gyár van, meg mondjuk a selejtnek a a mértéke.
És hát igen, ha ezeket nem tudjuk, akkor már nem tudunk jól árazni, nem lesz annyi árésünk, több lesz, kevesebb lesz, és eljutunk oda gyakorlatilag nagyon gyorsan, hogy hogy lesz nyereség, vagy nem lesz nyereség.
És ezt csak két apróság mondhatjuk, mert van számos ilyen a gyártásban. >> Igen.
Tehát nálunk is volt olyan még a 2000-es évek végén olyan élelmiszeripari gyártóc, ahol több üzem volt, és az egyik üzemnek a normáját nem módosították, pedig az elmúlt 20 évben kétszer nyúltak hozzám magához a technológiához.
És ugye az RP projektnél az is egy fontos érték, hogy vizsgáljuk már felül azt, hogy mi egyébként ezt így szoktuk.
És csak azért, mert 15 20 éve így szoktuk.
Nem biztos, hogy ez térrevezető.
Mikor azt mondtuk a javaslatként, hogy szerintünk érdemes lenne ezt átgondolni, hiszen ha most jóval kevesebb veszteséggel, gyártási veszteséggel megy a cég, akkor adott esetben olcsóbban tudjuk azt előállítani.
Így hát jobb áron tudunk versenyezni a versenytársakkal.
Ez egyébként be is bizonyosott, és a cégnek a ezt a termékvonal, amit ebben az üzemben gyártottak, ennek a a forgalma, és ezzel párhuzamosan nyilván a a az ágazatnak a nyeresége, vagy az üzletnak a nyeresége is nőtt.
Tehát, hogy azt gondolom, hogy azt is értenünk kell, hogy egy ilyen RP projekt az egy nagyon jó alkalom arra, hogy végiggondoljuk azt, hogy valamit, amit csak azért csináltunk így, mert így szoktuk, >> de nincsen üzleti szempontból alátámasztva, akkor ezeket a kényelmes, bejáratott folyamatokat át kell gondolni abból a szempontból, hogy ez nekünk okozhat-e veszteséget.
És akkor itt igazándiból ezek nem technológiai kérdések, hanem üzleti kérdések.
Mindjárt jobban rákanyarodunk, hogy milyen az, amikor igazán jól működik egy RP, mert engem is érdekel, hogy te erről mit mondasz, mert én ha visszagondolok így a ha a már most már mondhatom, hogy jó pár éves karrieremre nem nagyon emlékszem olyan cégre meg olyan RP-re, ahol azt mond azt éreztem volna, hogy ez igazán jól működik, megbízható az adat és a kollégák jól üzemeltetik satöbbi.
De mielőtt erre rátérünk, egy kicsit arról beszéljünk, hogy miből látja egy egy cégvezető, egy tulajdonos, hogy szüksége lehet egy szintlépésre és hogy valamilyen normálisabb, jobban, jól átgondolta RP-t bevezessenek.
Mik a tipikus jelei? milyen gondolatai lehetnek, ami az ő fejében megszólal, amiből be kéne kapcsoljon ez a vész vészcsengő, hogy itt valamit változtatni kell a rendszerek szintjén, >> amikor mindig tüzet oltanak, tehát…
Említett entitások
Témák
- vállalatirányítási rendszer
- erp
- skálázhatóság
- vállalkozásfejlesztés
Személyek
- Kulcsár Alexand
- Kulcsár Alexandra
- Csehil Ádám
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „45. Mi kell egy jól működő rendszerhez a szoftveren túl? │ Kulcsár Alexandra”
Miről szól ez az epizód: „45. Mi kell egy jól működő rendszerhez a szoftveren túl? │ Kulcsár Alexandra”?
A műsorban Kulcsár Alexandra, a NOREX ERP alapítója arról beszél, hogyan lehet felismerni, hogy egy vállalkozásnak szüksége van-e vállalatirányítási (ERP) rendszerre. Kiemeli, hogy a jól bevezetett rendszer segíthet a skálázhatóságban és az adminisztratív állomány növelésének… Az epizód a Nyereséges Vállalkozás Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 01..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „45. Mi kell egy jól működő rendszerhez a szoftveren túl? │ Kulcsár Alexandra”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kulcsár Alexandra, Csehil Ádám.
Milyen témákat érint ez az epizód: „45. Mi kell egy jól működő rendszerhez a szoftveren túl? │ Kulcsár Alexandra”?
Fő témái: vállalatirányítási rendszer, erp, skálázhatóság, vállalkozásfejlesztés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „45. Mi kell egy jól működő rendszerhez a szoftveren túl? │ Kulcsár Alexandra”?
Megjelenés: 2026. 03. 01.. Hossz: 1 óra 6 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/nyereseges-vallalkozas-podcast/45-mi-kell-egy-jol-mukodo-rendszerhez-a-szoftveren-tul-kulcsar-alexandra-8d3ec685
Több epizód a Nyereséges Vállalkozás Podcast-ből
- Miért kerülnek bajba a korábban sikeres vállalkozások? │ Tomán József & Csehil Ádám
Tomán József és Csehil Ádám arról beszélgetnek, miért kerülhetnek bajba a korábban évekig sikeresen működő vállalkozások. Konkrét ügyfélpéldákon keresztül elemzik, hogyan rejtheti…
- Hogyan lesz egy nógrádi fatelepből 4 milliárdos vállalkozás? │ Káplár Kornél
A Nyereséges Vállalkozás Podcast vendége Káplár Kornél, a Káplár Fatelep Kft. egyik tulajdonosa és ügyvezetője. A beszélgetés során a családi vállalkozás húszéves történetét tekin…
- Érzések helyett számok. Múlt helyett jövő. │ Thury Vivien
A magyarországi fogászat és egészségügyben tevékenykedő Thury Vivien, egy közel 3 milliárd forintos árbevételű fogászati klinika vezetője a Nyereséges Vállalkozás Podcastban osztj…
- 10+ üzlet, 50 munkatárs, majd egyik napról a másikra nulla bevétel │ Pap Sára
Pap Sára vállalkozó a Nyereséges Vállalkozás Podcast vendégeként osztja meg tapasztalatait egy több mint tíz üzletből álló divatbirodalom felépítéséről és annak a koronavírus-járv…
- 48. Nem a körülményeket kell hibáztatni - meg kell találni a megoldást│ Walter József
Az 55 éves, milliárdos árbevételű Walter Holding Kft. egy családi vállalkozás, amely kőfaragással, kegyeleti szolgáltatásokkal és épületdíszítéssel foglalkozik. Az epizódban Walte…
- 47. Árrés, készlet, cash flow - egy webshop kihívásai │ Molnárka Gábor
Molnárka Gábor, a GAMMO Europe alapítója a nyereséges webshopok titkairól beszél. Kiemeli a saját márkás termékek fontosságát a versenyben, valamint a pénzügyi riportálás és a tis…
- 46. A profit nem cél, hanem a fejlődés motorja │ Bertók Attila
A Webstar Csoport alapítója, Bertók Attila a Nyereséges Vállalkozás Podcast vendége, ahol megosztja tapasztalatait egy 100 fős szoftverfejlesztő cég vezetéséről. Kiemeli, hogy szá…
- 44. “Most tudjuk megmutatni, hogy mennyire vagyunk vállalkozónak valók” │ Pongor-Juhász Attila
Pongor-Juhász Attila, a vállalkozó, aki korábban csődbe ment, most egy sikeres, nyereséges céget vezet. Ebben a beszélgetésben megosztja kulcsfontosságú felismeréseit a pénzügyi m…
- 43. A nagy cégekkel szemben egy előnyünk van: a gyorsaság │ Egerszegi Krisztián
Egerszegi Krisztián, a MiniCRM társalapítója és exitelt tulajdonosa megosztja tapasztalatait arról, hogyan lehet stabil, növekvő és nyereséges vállalkozást építeni. Kiemeli a gyor…
- 42. Cash flow, nyereség, vagyon – amit minden cégvezetőnek értenie kell
Ebben a podcast epizódban Csehil Ádám és Tomán József a pénzügyi menedzsment alapvető fogalmait, a cash flow-t, a nyereséget és a vagyont tárgyalják. Hangsúlyozzák, hogy a vállalk…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- ProAlpha: egy rejtett német bajnok az ERP-piacon | ERP Podcast S02E04 — ERP Podcast
Az ERP Podcast legújabb adása a ProAlpha vállalatirányítási rendszert mutatja be, amely a DACH régióban a gyártó középvállalatok körében a top 3-ban van. Csaja Zoltánnal, a DDCS S…
- Kinőtted a számlázót? Itt a jel: Vállalatirányítási rendszerre van szükséged! — Vállalkozz Okosan
Ez az epizód arról szól, hogy mikor van szüksége egy vállalkozásnak vállalatirányítási rendszerre. Bemutatja a figyelmeztető jeleket és az ERP rendszerek előnyeit, mint például a…
- 1. Az üzleti tudatosság fontosságáról (avagy a siker valódi titka) — MindSetup – a Tudatos Könyvelés vállalkozófejlesztői podcastje
A MindSetup podcast első epizódja a vállalkozásfejlesztés és az üzleti tudatosság fontosságáról szól. Arról is szó esik, hogyan segíthet ebben a K&K Tudatos Könyvelés és a MindSet…
- Excel-pokoltól a digitális mennyországig: ERP bevezetés mesterfokon — Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast
Kulcsár Alexandra, a Norex ERP ügyvezető-tulajdonosa beszél az ERP rendszerek sikeres bevezetéséről. Az epizódban kiderül, mikor érdemes bevezetni egy ilyen rendszert, milyen bukt…
- Gyorsítósáv - EP5: Hogyan lesz az ERP üzleti eszköz, és nem technológiai teher? — Gyorsítósáv - az Okosgyártás.hu podcast-ja
Németh Szilvia vendége Kulcsár Alexandra, a Norex ERP Consulting Kft. alapítója és tulajdonosa, aki az ERP-rendszerekről szóló tévhiteket oszlatja el. Hosszú éves tapasztalattal s…
- #06 Ami zajlik, jóval több, mint az ipari forradalom volt / Bojár Gábor — Forbes Deal
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója a Forbes Deal Extra vendégeként beszél az üzletről, a kezdetekről, az amerikai kitérőről, az Apple-ről és Steve Jobsról, valamint a gazdagság e…
- Enélkül sosem lesz több szabadidőd — Önjáróbb Vállalkozás Podcast
Ez az epizód a növekedéshez szükséges középvezetői réteg fontosságát, valamint három vezetői gondolkodásmódot mutat be, amelyek egy önjáróbb céget építenek.
- Az Adóinfó magazin 2025. április 28-i adása — Adóinfó - InfoRádió - Infostart.hu
Az epizód az ERP rendszerek bevezetésének komplexitását tárgyalja, kiemelve a külföldi rendszerek magyar szabályozáshoz való adaptációját és a szükséges szakértői támogatást az ad…