Szellem a palackból

Borász Staféták – A Figula család #133

· PT30M

Összefoglaló

Ez az epizód a Figula család bortörténetét járja körül a Balaton-felvidéken. Szó esik ifj. Figula Mihályról, aki az Év Borásza lett, akárcsak édesapja, id. Figula Mihály, aki a Balatonfüred-Csopaki borvidék megújítója volt.

Röviden

Műsor
Szellem a palackból
Megjelenés
2023. 09. 25.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
id. Figula Mihály
Témák
bortörténet, balaton-felvidék, borvidék

Ebben az epizódban

Borász Staféta sorozatunkat a Balaton-felvidéken, Füred és Csopak környékén folytatjuk.

A Figula család dinasztikusnak is nevezhető bortörténetének apropót ad, hogy ifj.

Figula Mihályt a Magyar Bor Akadémia tavaly decemberben az Év Borászává választotta.

Ezzel ő lett az első olyan borászunk, akinek már az édesapja – id.

Figula Mihály – is Év Borásza lett és már az sem volt véletlen.

A 90-es évek hazai borászatára általában jellemző volt, hogy kikerülve a szocialista tömegtermelés korszakából az egyes borvidékeinken egy-egy, néha két-három borász állt a megújulás élére, akik azután jó ideig képviselték az adott borvidéket, amíg a többiek előbb-utóbb el nem kezdték követni őket.

A Balatonfüred-Csopaki borvidéken ez volt id.

Ő volt az erjesztő kovász, aki elkezdte visszahelyezni e területet egykori rangjára.

A ’90-es években a helyi pinceszövetkezet vezetőjeként megmutatkozott a minőség iránti elkötelezettsége, nem is szólva az ezzel párhuzamosan elindított családi borászat borairól.

Valóságos revelációként hatottak e borok az akkori hazai választékban.

Újra felfedezhettük Csopak és Füred erényeit a többnyire nyálas-nyalós tömegtermelt és arctalan – vagy inkább rosszarcú – állami pincegazdasági borok után.

A „felhajtóerőt”, amit Figula Mihály jelentett akkor, honoráltuk az Év Borásza címmel.

Időközben fiai is belenőttek a családi borászatba, ifj.

Mihály és János. 2008-ban hirtelen és váratlanul eltávozott id.

Figula Mihály, s azóta bizonyosan az égi szőlőket ápolja az angyalok örömére.

Tartsanak velem, szabadítsuk ki a szellemet a Figula család palackjaiból!

Csizmadia András Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Figula

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Borász Staféták – A Figula család #133”

Miről szól ez az epizód: „Borász Staféták – A Figula család #133”?

Ez az epizód a Figula család bortörténetét járja körül a Balaton-felvidéken. Szó esik ifj. Figula Mihályról, aki az Év Borásza lett, akárcsak édesapja, id. Figula Mihály, aki a Balatonfüred-Csopaki borvidék megújítója volt. Az epizód a Szellem a palackból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 25..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Borász Staféták – A Figula család #133”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: id. Figula Mihály.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Borász Staféták – A Figula család #133”?

Fő témái: bortörténet, balaton-felvidék, borvidék.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Borász Staféták – A Figula család #133”?

Megjelenés: 2023. 09. 25.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/szellem-a-palackbol/borasz-stafetak-a-figula-csalad-133-08db9c73

Több epizód a Szellem a palackból-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból