Tervezd magad újra

E82 Dolgok, amiket csak 40 fölött tanultam meg, pedig jó lett volna korábban

· PT25M44S

Összefoglaló

A beszélgetés a 40 év felett tanult életsajátosságokat járja körül, melyeket a műsorvezető korábban is jó lett volna tudnia. Az adás apropóját egy személyes élmény adta, ahol azonosította a fiatalabb önmagát egy problémákkal küzdő ismerősében. Főként az önmagunkkal való…

Röviden

Műsor
Tervezd magad újra
Megjelenés
2025. 04. 23.
Hossz
26 perc
Szereplők, említett nevek
Csekovszky Anna
Témák
önismeret, élettapasztalat, 40 év felett
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

A mai adás apropóját az adta, hogy a mi nap egy összejövetelen töltöttem az estét, és ott beszélgettem egy csomó emberrel, köztük olyan valakivel is, aki egy csomó bosszúságot és problémát megosztott velem az életéből.

Csupa olyan dolgot, amiket én ma egészen másként látok, mint ő.

Ugyanakkor ráismertem sok mindenben a fiatalabb kori önmagamra is.

Olyan dolgokban, amiket akkor egész másként láttam, akkor nagyon fontosnak tűntek, vagy úgy gondoltam, hogy csak így lehetséges látni a dolgokat, ma pedig már egészen másként gondolom.

Úgyhogy ez adta ennek az adásnak az ötletét, hogyha saját magammal találkoznék fiatalabb kiadásban, akkor ezeket a dolgokat megpróbálnám elmondani magamnak.

És hogyha meg is hallgatnám magamat, vagyis hogyha olyas valaki vagy, aki nálam fiatalabb, akkor megkimélheted magadat nagyon sok bosszúságtól.

Úgyhogy talán lesz olyan, ami téged is elgondolkodtat, vagy éppen olyasmi, amit felismersz, hogy esetleg már te is másként csinálsz, mint korábban, merthogy a kamasz gyerekemen is látom, hogy annyi mindennel küzdünk fiatalon, és aztán ideális esetben bizonyos csatákat megvívunk, külsőket és belsőket egyaránt, és talán kiegyensúlyozottabban kerülünk ki belőlük.

Sőt, egyébként tényleg azt mondja a pszichológia tudomány, hogy ahogy haladunk a korral, egyre nyugodtabbak leszünk.

Ez az általános tendencia, ezt mutatják a statisztikák.

De én azt is tanultam, hogy egy jó pszichológus, egy jó terapeuta olyan dolgokban tud igazán segíteni a páciensek, klienseinek, amiket már maga is megoldott, hogy már azokat a kihívásokat, amikkel a kliensei küzdenek, egyszer az életben már megtapasztalta, és a saját tapasztalataiból adódóan jobban tud segíteni azoknak, akik éppen benne vannak.

Úgyhogy amikor a klienseimmel dolgozok, akkor is rengetegszer ismerek magamra, a múltbeli önmagamra, és ezekből a felismerésekből hoztam ma egy csokorral.

Az egyik ilyen, amit például ez az ismerős is csinál, és elmondta nekem, hogy ez őt mennyire bántja, hogy mindenkinek jobban megy, mindenkinek jobb az élete, mindenkinek jobban megy az üzlet, esetleg a párkapcsolat.

Ez a folyamatos összehasonlítás csapdája.

Hogyha körülnéel magad körül, akkor mindig találsz olyan embereket, akiknek az életük egy aspektusa az olyan, amiért irigyelheted, amiben ő jobbnak látszik, mint te.

Lehet, hogy jobban néz ki, sportosabb, csinosabb, jobbak az anyagi lehetőségei, vagy esetleg több szabadideje van, vagy jobb a párkapcsolata, vagy jobb a munkája, családja van, ami neked esetleg nincs, vagy éppen nincs családja, neked meg van, és azért nincs időd egy csomó mindenre, amire neki van. vagy mondjuk kreatívabb, vagy több időt tölt a művészetekkel, és ez olyasmi, amire vágysz, és amiért titkon irigyelheted.

Ebben az összehasonlításban az a legnagyobb probléma, hogy mindig a másiknak az erősségeit látjuk, amiben ő jobb nálam, amiben ő előrébb jár, és ez egyfajta hiányszemlélethez vezet.

Hogyha folyton azokat a dolgokat figyelem, amikben mások jobbak nálam, akkor csak azt érzem, hogy én milyen messze vagyok ezektől.

És ez természetesen kihat az önértékelésemre, gyengíti az önbizalmamat és szorongást okoz ezen eszem magam.

Esetleg még a kapcsolataimban is bizonytalanná válok, vagy komplexusaim alakulnak ki.

Úgyhogy ez az egyik dolog, ami következik ebből az összehasonlítgatásból.

A másik következménye pedig az irigység és akár féltékenység is.

Ugyanis a féltékenység olyasmi, ami gyakran nem arról szól, hogy a másik valóban csinált valamit, amiért nekem féltékenynek kellene lennem, hanem arról, hogy én nem vagyok magamban eléggé magabiztos.

Úgyhogy az egyik kérdés, amit úgy szeretném, hogy most eldönts vagy átgondolj, hogy például te tipikusan szoktál-ehasonlítani magadat másokhoz, és amikor ez történik, akkor felfelé vagy lefelé hasonlítasz.

Tehát, hogy például azt nézed, hogy én jobb vagyok ebben vagy abban, vagy nekem ez jobban megy, vagy éppen azt, hogy mi az, amiben én vagyok lemaradva.

Ha nem hasonlítgatom magamat, akkor vagyok a legjobb pozícióban.

Vagy hogyha nagyon szeretném hasonlítani magamat, mert ilyen versenyszell vagyok, és nekem tudnom kell, hogy hol tartok, akkor a legjobb magamat a korábbi teljesítményemhez hasonlítani.

Például nemrégiben elkezdtem edzőterembe járni, és azt vettem észre, hogy hát nem tudok fölemelni még egy egészen kicsike súlyt sem, merthogy nincsen karizmom.

De nem azt nézegetem, hogy a mellettem ülő lány, aki szintén súlyzózik, háromszor akkora súlyokat emel, mint én, hanem próbálok a tegnapi önmagamhoz képest egy kicsikét jobban teljesíteni.

Úgyhogy tényleg az a legegyszerűbb, hogyha magadat saját korábbi teljesítményeddel hasonlítod össze, ha már mindenképpen hasonlítani akarsz.

Egy másik olyan belső küzdelem, ami egy kicsit ehhez kapcsolódik, az az irigység, hogy úgy látjuk, mintogyha mindig az mások élete jobb lenne, ugye a szomszéd fűve mindig zöldebb.

Pedig valójában nem tudod, hogy mi van a színfalak mögött, senki életében nem látsz bele, és nincsen egyetlen olyan ember se a földön, aki tökéletesen megoldotta az életét.

Ennek is jó ellenszere egyébként, meg az előző témának is az, hogyha a figyelmedet arról, ami nincs, arra fordítod, ami van az életedben.

Tehát felismered, hogy mi az, ami rendben van az életemben, mi a jó, mi az, amiért hálás lehetek.

Ilyenkor átkeretezzük a dolgokat magunk körül.

Ez nem egy önbecsapás, tehát nem azt próbálom elhitetni magammal, hogy amit egyébként nem szeretek, az is jó, hanem ehelyett észreveszek olyan dolgokat, amiket eddig mondjuk lehet, hogy evidensnek vettem, készpénznek vettem, nem értékeltem igazán.

Például lehet, hogy itt a ház előtt sokszor hallod majd, hogy megy a busz, meg mennek még repülők is, úgyhogy elég nagy zaj van, de hogyha kinézek az ablakon, akkor én ide raktam egy virágot. virágzik a leerem, és ennek tudok örülni.

Vagy az, hogy mondjuk le kell vigyem a kutyát sétálni, 1000 millió dolgom lenne, és pont nem annyira vágyom most 20 percet sétafikálni, de közben észreveszem azt is, hogy süt a nap, és milyen jó kimenni egy kicsikét.

Tehát nem tudom a dolgokat feltétlenül megváltoztatni, viszont azt mindig megválaszthatom, hogy hova fordítom a figyelmemet, hogy hiányszemléletben gondolkodom, vagy inkább bőségszemléletben, és ez közvetlenül kihat a hangulatomra is.

Egy nagyon fontos pszichológiai alaptétel, amit meg kell, hogy értse ehhez, hogy van egy ilyen körben leírható folyamat. először valamilyen gondolat megfogalmazódik bennünk egy eseménynek a kapcsán, vagy éppen egy teendőnknek a kapcsán.

Ez a gondolat az, ami kivált aztán bennem érzelmeket, és az érzelmeimből lesznek aztán a tetteim, tehát ez a gondolatok, érzelmek, tettek körforgása folyamatosan működik bennünk.

Úgyhogy mindig amikor gondolok valamit, akkor emiatt érzem magam valahogy, és aztán ennek hatására cselekszem valamilyenféleképpen.

Ebbe a legkönnyebben a gondolatok szintjén tudunk belenyúlni.

Tehát hogyha például nem azt nézem, hogy milyen rossz az életem, mert mennyi minden hiányzik belőle, hanem ott kezdem a dolgokat, hogy mi az, ami egyébként megvan és jól megy, akkor kihat ez arra, hogy hogyan érzem magam és arra, hogy hogyan fogok cselekedni, hogy proaktív leszek, hogy energikus leszek, hogy belevágok a dolgokba.

Még egy dolog, amit nagyon másként gondoltam fiatalabb koromban.

Úgy láttam akkoriban az életet, hogy minél több pénzem van, annál jobban megy a sorom.

Tehát dolgokat, javakat, tárgyakat próbáltam halmozni az életemben.

Ezzel szemben ma teljesen minimalista életmódot folytatok, és az a célom, hogy minél kevesebbet birtokoljak.

Ugyanis rájöttem, hogy ez nagyon nagy szabadságot ad.

Például ami nap a helyi elektronikai áruházban voltam, éppen porszívót kellett vennem, ami azért egy alapvető háztartási cikk, úgyhogy ezen nem spórolok úgymond.

És megálltam egy kicsit körülnézni, és megláttam a tévéket, amik egészen lenyűgözőek voltak.

Sose láttam még ekkora és ilyen színű tévéket, és hogy az ember kedvet is kap, hogy milyen jó lenne otthonra egy ilyen, de valójában egyáltalán nem kell nekem nagyobb tév meg színesebb se, sőt egyáltalán tán tév se kell valójában egyszer ha bekapcsolom egy hónapban, és valószínűleg akkor se hiányozna, ha nem lenne.

De ehhez a minimalista szemlélethez tartozik az is, hogy például néhány bútordarabot, telefont mostanában használtam, vettem, ami nagyon bevált.

Évekkel ezelőtt például ez elképzelhetetlen volt, de ma már tudom, hogy nem ezen fog múlni a boldogságom, és hogy ugyanolyan boldog leszek egy használt asztalnál, hogyha elfér rajta mindaz, amit rá akarok pakolni, mint egy vadonatúj kétszer annyiba kerülő asztallal lettem volna.

Erre is létezik egyébként kutatás.

Olvastam egy olyan metaanalízist, ami azt jelenti, hogy sok kutatásnak az eredményét nézik meg és vetik össze.

Ezekből világosan az derült ki, hogy összefüggés van az egyszerű életvitel, életszemlélet és a jólét között.

Tehát az, hogy én önként vállalom ezt a minimalizmust, ez egyúttal jobb életet is ad bizonyos tekintetben boldogabb, kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb tudok lenni.

Például azzal lehet elkezdeni, hogyha kiszeretnéd próbálni, belekóstolnál ebbe a minimalizmusba, hogy elkezdesz a lakásban körbenézni és kiválogatod azokat a tárgyakat, amik semmit nem adnak már hozzá az életedhez, és nincs rájuk szükséged, és ezeket szépen elajándékozod. eladod, valamilyen módon megválsz tőlük.

Visszatérve egyébként az előbb már emlegetett hiányszemléletre, ez ugye azt jelenti, hogy mindig az van bennem, hogy nem lesz nekem elég.

Tehát rettegek attól, hogy nem jut nekem elég például azokból a dolgokból, amiket látok magam körül, hogy másnak van. hogyha efelől el tudunk mozdulni az úgynevezett bőségszemlélet felé, tehát hogy látod azt, amivel már rendelkezel, amid van, amivel egyébként teljesen elégedett lehetsz, akkor sokkal jobban fogod magadat érezni. egyébként a nagy márkák, a boltok nagyon ügyesen trükköznek ezzel a hiányszemlélettel, hiszen hogyha megnézed, hogy például miről szól az influencer marketing, hogy XY, mondjuk egy sztár vagy a valamilyen ismert influencer, véletlenül a videóban mondjuk megmutatja a legújabb sportcipőjét, a kocsiját, a tévéjét, az italát, akármiét, azért, hogy te is vágyjál ezekre a dolgokra.

Így futott be például a Dubai csoki is, amiből most már egész nagy világszenzáció lett.

Hát nem tudom, én megkóstoltam a Dubai csokit, szerintem nem volt különösebb extra benne.

Ez is egy olyan dolog, amit felfújt a média azért, hogy többet fogyasszunk.

Egy másik kutatás, amit ebben a témában hoztam, egyébként szintén nagyon érdekes, egy olyan metaanalízis, tehát egy ilyen nagyon sok kutatást összefoglaló anyag, ami azt mutatta ki, hogy a materializmus és a depresszióra való hajlam összefüggésben vannak, tehát kéz a kézben járnak.

Azt is megmutatta ez a kutatási eredmény egyébként, hogy akinek kevesebb tárgya, kevesebb tulajdona van, kevesebbet birtokol, az hajlamosabb olyan dolgokban keresni az örömöt, mint például a mozgásban, a sportban, vagy a társas tevékenységekben.

Tehát többet fog eljárni otthonról, többet utazik, mozog, mélyebb kapcsolatai vannak, és egész egyszerűen több helye van az életében ezeknek az örömöt adó dolgoknak.

Úgyhogy én arra bíztatlak, hogyha van kedved ezt kipróbálni, hogy vásárolj kevesebbet, és hogyha kevesebb cuccod van, akkor helyet csinálsz más dolgoknak az életedben, ráadásul még meg is takarítasz.

Egyébként ide tartozik a digitális minimalizmus is, ami azt jelenti, hogy kevesebb applikációt, kevesebb értesítést és egyáltalán kevesebb eszközt használsz.

Így időt és figyelmet takaríthatsz meg, és olyan dolgokra fordíthatod ezt az időt, amikre te szeretnéd, amik igazán örömöt adnak.

Úgyhogy akár az applikációidról is egyesével eldöntheted, hogy hozzáadnak ezek az életedhez valóban, vagy esetleg csak úgy ott vannak, mert évek óta használod őket, és észre se veszed már, hogy a telefonodon foglalják a helyet.

A következő dolog, ami korábban nagyon jellemző volt rám, és ma már egyáltalán nem igaz, hogy szerettem volna, hogy valaki, aki nekem fontos, mondjuk egy kapcsolat, egy olyan ember, aki közel áll a szívemhez, másmilyen legyen, megváltozzon.

Mostanra már rájöttem, hogy nem lehet senkit megváltoztatni, megnevelni, pláne nem felnőtt embereket.

És amíg neki a másik embernek nem fontos ez a változás, amíg ő nem lát rá komoly okot, hogy ő változzon, addig bizony nem fog változni.

Úgyhogy csak magammal szúrok ki, hogyha arra vágyom, hogy ő másként viselkedjen, vagy legyen másmilyen.

Csak magamon tudok változtatni tehát valójában.

És két lehetőségem van, hogyha nagyon nagy a gond köztünk, vagy elkezdek ő rá másként tekinteni.

Például mondjuk elfogadom azt, hogy bizonyos dolgokat ő hamis vagy másként lát, legalábbis, hogy nem mindenben értünk egyet, és mégis tudok vele beszélgetni és kapcsolatban maradni esetleg azokban a témákban, amikre egyébként még úgy látok lehetőséget, hogy valamerre folytassunk beszélgetést.

A másik lehetőségem pedig az, hogyha végképp nem tudok se kijönni vele, se nem találok közös nevezőt, hogy nem maradunk kapcsolatban.

Úgyhogy ezek a döntési lehetőségeim, és olyan opció nincsen, hogy ő változzon meg.

Ez egy nagyon nehéz felismerés volt az életemben, de azt hiszem, hogy nagyon fontos is.

Egy másik nagy felismerésem, hogy rengeteg szorongásom, félelmem volt korábban, amik megakadályoztak abban, hogy megtegyek olyan dolgokat, amikre mondjuk vágyom.

Lehet, hogy nem megyek el egy olyan összejövetelre, ahol mondjuk egy csomó olyan ember van ott, aki érdekel, de valaki olyan is ott lesz, akit annyira nem kedvelek.

Vagy nem hívom fel azt az illetőt, aki ajánlott nekem egy jó lehetőséget.

Nem megyek a lehetőségeimnek a végéig, nem küldöm el azt az emailt, nem beszélek XY-nal arról, ami éppen bánt vele kapcsolatban.

Ilyenkor egy csomó olyan forgatókönyvet építettem fel a fejemben, amiket előre lejátszottam, és előre eldöntöttem, hogy mi lesz a végkimenetel.

És ezért aztán bele se kezdtem, elkerültem a cselekvést, ami ugye azonnali megkönnyebülést hozott, hiszen akkor úgy éreztem, hogy na akkor legalább ezzel már most nem kell megküzdenem.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „E82 Dolgok, amiket csak 40 fölött tanultam meg, pedig jó lett volna korábban”

Miről szól ez az epizód: „E82 Dolgok, amiket csak 40 fölött tanultam meg, pedig jó lett volna korábban”?

A beszélgetés a 40 év felett tanult életsajátosságokat járja körül, melyeket a műsorvezető korábban is jó lett volna tudnia. Az adás apropóját egy személyes élmény adta, ahol azonosította a fiatalabb önmagát egy problémákkal küzdő ismerősében. Főként az önmagunkkal való… Az epizód a Tervezd magad újra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 23..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „E82 Dolgok, amiket csak 40 fölött tanultam meg, pedig jó lett volna korábban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csekovszky Anna.

Milyen témákat érint ez az epizód: „E82 Dolgok, amiket csak 40 fölött tanultam meg, pedig jó lett volna korábban”?

Fő témái: önismeret, élettapasztalat, 40 év felett.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „E82 Dolgok, amiket csak 40 fölött tanultam meg, pedig jó lett volna korábban”?

Megjelenés: 2025. 04. 23.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tervezd-magad-ujra/e82-dolgok-amiket-csak-40-folott-tanultam-meg-pedig-jo-lett-volna-korabban-8fa7fb6e

Több epizód a Tervezd magad újra-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból