Tudatos történetek

🛣️ Az út belül van - vendégem Árvai Péter

· PT50M29S

Összefoglaló

A Tudatos Történetek podcast Árvai Péterrel, az Igneum Akadémia alapítójával folytatott beszélgetést mutat be. Az adás középpontjában az önismeret, a belső út keresése, a közösség ereje és az önazonosság fontossága áll. Árvai Péter szerint az emberi elme hajlamos ismételni a…

Röviden

Műsor
Tudatos történetek
Megjelenés
2025. 09. 10.
Hossz
50 perc
Szereplők, említett nevek
Árvai Péter, Böröcz Tamás
Témák
önismeret, belső út, közösség ereje, önazonosság
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Előbb-utóbb megérkezik az ember addig a nagyon fontos felismerésig, hogy az életet nem tudom jól csinálni.

Amikor az ego már kipróbált mindent, amikor amikor már minden jó ötletemben túl vagyok, és és be kell lássam, hogy hogy a a saját korlátozottságom már fáj, és nem tudom jól csinálni.

És egyszerűen azért, mert mert egészen odáig, amíg az ember a saját énéből, saját belső mintázataiból akar megoldani életet, meg élni az életet, azért nem megy, mert az én nem tud mást csak ismételni.

A bennünk lévő karmikus és tudattalan mintákat ismétli. [Zene] >> Sziasztok!

Én Börös Tamás vagyok, ez pedig a Tudatos Történetek podcast következő része.

És mai vendégem Árvai Péter, aki az Igneum Akadémia, illetve az Integratív Medicina Egészségklubnak az alapítója, illetve, hogy milyen egyéb dolgokkal foglalkozik, azt majd itt vele a podcastban megbeszél.

Szeretettel köszöntelek, Tamás, és szeretettel köszöntöm a kedves nézőket is. >> Én egy eléggé huszárvágással, egy izgalmas kérdéssel indítanék, ugyanis az én szememben te egy olyan szempontból látnok vagy, hogy hogy már a közösség építés az szerintem jóval előbb ott volt a te fejedben és világodban, mint ahogy mondjuk a 21. század emberre eljut lassan ténylegesen arra a pontra, hogy itt jönnek a kütyűk, a Z, a mindenféle impulzus kívülről, de hogy a valódi út az így a közösségekben rejlik.

És hogy ebben az értékben tudunk igazából együtt, illetve egyénileg is fejlődni.

Ezt jól látom, hogy hogy te ezt igazából már előbb így ki kidolgoztad, és ebben tevékenykedsz? >> Abszolút jól látod.

És ténylegesen az a helyzet, hogy mindenkinek előbb-utóbb el kell jutnia oda, hogy felelősséget vállal saját magáért, kapcsolataiért, és nem valami ideált, nem valami izmust, nem valami ideológiát, nem jobbra vagy balra, nem ilyen vagy olyanszínű, hanem önazonosan elindul azon az úton, ami ami gyárilag mindenkiben ott van, mint egy képlet az életre, hogy figyelj, ezért jöttél él, ezt az utat kell bejárni.

És alapvetően az úton vannak olyan társak, kutitársak, akikkel együtt lehet menni, kvázi szemmagasságban lenni, és nem valakinek hajbókolni, nem pálmafaat lengetni, és akkor majd valaki vegye le a vállamról az életem felelősségét, és mondja meg nekem, hogy hogyan lesz jó, hanem rátalálni a saját felnőtt tutunkra, amikor szabadon tudunk döntéseket hozni, és a saját tudunkon elindulunk.

És én azt gondolom, hogy ezt egyedül csak együtt lehet közösségben tenni, mert szüksége van mindenkinek arra, hogy tükörbe nézzen.

És a tükrök azok mindig azok az emberi kapcsolatok, ahol őszintén maszkok nélkül tudunk együtt lenni, egymás szemébe nézni, beszélgetni dolgokról, a saját felismeréseimről, a saját kérdéseimről, a félelmeimről.

És ez ezt ebben nem tud segíteni egy megmondó ember.

Én én azt gondolom, hogy egy olyan korszaknak a hajnalát éljük, amikor az az évezredes tendencia vagy trend, hogy valaki áll a pulpituson, legyen ez politika, legyen ez vallás, legyen ez ezotéria, legyen ez valami guru, és majd megmondja, hogy hogy legyen.

Ennek az időszaknak vége van, és meg kell érteni, hogy hogy együtt kell menni, és egymásért és a a közösségnek az erejéért tudunk felelősséget vállalni, hogy mi együtt elindulunk azon az úton, ami ami azonos a a közösségnek a minőségében.

És szerintem ez egy fontos fontos autonómia, hogy merjünk szabadon menni és követni azt, ami a szívünkben valódi. >> Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy többször is különböző rendezvényeken már videózhattam, és akár ezeket az előadásokat, különböző akár koncert vagy egy ilyen napnak a az ívét is tudtam tapasztalni, illetve megfigyelni.

És hát azért nyilván a közösség ereje az egy nagyon erős dolog, de azért maguk a résztvevők, vagy akik ennek a közösségnek tagjai, azért természetes módon elmondják, hogy hogy azért persze vannak ennek nehézségei, vagy adott esetben fájdalmai, tehát hogy ez nem egy olyan könnyű út, hogy akkor én elindulok, mert holnaptól én tudatos szeretnék lenni, és megtaláltam önmagam, és akkor minden szép lesz.

Erről a fajta útról picit mesélsz a te életedben, hogy ez hogy alakult, vagy amíg eljutottál eddig?

Nekem nagyon korán kezdődött a az önismeret.

Egy barátomtól kaptam kölcsön Szepes Máriának a vörös oroszlányát 14 évesen.

És az nekem egy nagyon katartikus élmény volt mert megélni azt, hogy az életbről szól, mint ez a 3D-s realitás, így nagyon fiatalon, úgy, hogy még nincsen nincsen az embernek mintája, nincs kialakított kép. azért 14 évesen épp, hogy ott a pubertás elején van az ember, dolgoznak a hormonok és minden, és hirtelen kap egy ilyen egy ilyen sokkot, hogy figyelj, minden másképp van.

Akkor nekem >> is egy erős műváltal, tehát nem egy csillagok vagy eg igen.

Akkor nekem ott például volt egy nagyon erős kép, hogy tovább tanulás volt a kérdés, és akkor mondtam anyukámnak, hogy figyelj, egy feltétel van, ne legyen messze az iskola, mert hogy így amíg én nem értem meg, hogy mi van itt körülöttem, addig mindegy, mert addig egyszerűen nem releváns, hogy mit akarok, mert nem tudom.

És onnantól én elég komolyan elkezdtem keresni.

Igazából foglalkoztam sámánizmussal, akkor korai dolgokba nagyon belementem, akkor jöttek ki a kastanéda könyvek.

Abb az időben még ugye a Dózsa György úton az elixír könyves bolt volt, az egyedüli ilyen ezoterikus bolt, ahol lehetett könyveket venni.

És akkor megvettem néhányat, elolvastam, visszavittem, ott volt ilyen antikvár, megvették, akkor hozzátettem egy kis pénzt, vettem másikat, és ott kábé nekem így 21 éves koromig úgy bejártam az összes ilyen ezoterikus közösséget vagy tanítót, akit ott el lehetett érni, mert nekem nagyon fontos volt, hogy hogy választ találjak arra a kérdésre, hogy mi a fenét keresek itt, és mi a dolgom, mi az életemnek az értelme, honnan jövök, hová megyek, mit jelent embernek. nek lenni.

Emlékszem, rendeltem indián sámán zenét Amerikából, és az egyik CD-nek a hátulján volt egy ilyen történet, amikor egy öreg sámánt kérdezte a valaki, hogy te vagy itt a törzsfőnök?

Azt mondja, nem, nem vagyok törzsfőnök, akkor te egy nagy harcos vagy.

Azt mondja, nem, nem vagyok nagy harcos, akkor te valami gyógyítója vagy a törzsnek?

Azt mondja, nem, nem vagyok gyógyítója a törzsnek.

Azt mondja, egy ember vagyok, és már az édesanyám hasában láttam, és ott tanultam meg, mit jelent embernek lenni.

És ez a sztori nekem olyan szinten beégett akkor, hogy így, hogy azér ilyen nagyon meghatározó lett utána és gyakorlatilag lassan 35 éve foglalkozom a különböző vallásokkal ezotériával szellemi úttal alkémiával ezotériával és és mindezt megpróbálom azon a szinten, ahol ahol ezt érdemes érdemes keresni és érdemes válaszokat találni.

És így a kérdésedre egy kicsit nagyobb ívbe visszatérve én odaérkeztem meg, hogy alapvetően az út az bennünk van és elsősorban a testünkben zajlik, ami ami ugye ez is egy olyan ismeret, amit kevés helyen találkozik az ember ezzel, hogy a tudatosság az a test.

Tehát testben vagyunk tudatosak.

És így a az, ami az integratív medicinában vagy az Ignom Akadémián történik, az végülis az alkímiának három fontos pillére.

A az egészség téma az, hogy a testünk rendben legyen.

A hormoháztartás, egészségtudatosság, mert hogyha nincs egészség, akkor tiszta érzelmek, tiszta gondolatok, tiszta szándékok sincsenek.

Mert most már a tudomány is felfedezte a bélagytengelyt, hogy például az emésztésünk kiad a kedély állapotunkra.

És amikor mondjuk én konfliktusban vagyok egy munkahelyen, vagy egy családtaggal, akkor például senkinek nem jut eszébe, hogy megnézze azt, hogy mit is ettem tegnap.

Miért vagyok most ennyire zizi?

Csak egy apró példa, hogy hogy egyszerűen itt itt az eleje, aztán utána van a másik másik része, ami a psziché.

Ezt Gilányi Attilával közös programokon próbáljuk fejtegetni.

Az önismeret és ennek a társadalmi része, hogy hogyan vagyunk ebbe az életbe beágyazódva, és egyáltalán mi a dolgunk az emberi kapcsolatokban, ezek hogyan működnek.

Ugye itt a fő cél az, hogy az ember odataláljon a saját belső másik pólusához.

Ugye Jung óta tudjuk, hogy van a nőknél a az Animusz, a férfiaknál a Anima.

Ez a belső lény, aki aki az ellentétes pólusunk.

És mondjuk azt, hogy a léleknek így a lélekhez vezető út ajtaja vagy kapuja, hogyha ezzel így pariban vagyunk, hogy nem egy másik emberrel akarjuk pótolni ezt a belső egyensúlyt, hogy akkor én majd a házastársammal vagy a feleségemmel, barátnőmel, párommal leszek egyensúlyban, hanem hanem megpróbálni megérteni, hogy ő csak tükör arra, hogy rátaláljak arra a nőre, aki mondjuk férfiként bennem van, vagy nőként rátaláljak arra a férfi Fira, aki bennem van és és hogy a kapcsolataink erről szólnak elsősorban, és nem arról, hogy na akkor engem te tegyél boldoggá.

Tehát ez egy fontos rész, hogy ezt megértsük, mert egyébként minden párkapcsolati meg családi krízis innen van, hogy nem értjük, hogy mi a mi a feladat egy egy kapcsolódásb.

És az sosem arról szól, hogy hogy na akkor engem te tegyél boldoggá, és akkor majd én is boldoggá teszlek, hanem én nekem meggyőződésem, hogy a boldogság jutalom, nem cél.

Jutalom az jutalma az életnek, hogyha az életet jól csinálom.

És akkor a harmadik része az pedig a szellemi alkémia, hogy hogyha megvan ez a belső kapcsolat önmagammal, akkor feltehetem a kérdést, hogy itt van ez a hatalmas világmindenség, mi a fenét kezdjek fele, és hogyan működik a világ, és hogyan kapcsolódjak én a saját belső szellemi lényemmel ehhez a nagy univerzumhoz, ami itt van körülöttem, mert mégiscsak van egy 80 kg-nyi test, aki ami biztos, hogy ennyi, ennyi én vagyok ebből az egészből.

Tehát része vagyok, és hogy az életemet úgy tekinteni, hogy egy nagy dolognak a része vagyok, és bármit is érzek, gondolok, teszek, az hat az egészre.

És ennek a felelősségével élni, hogy minden pillanatban hatással vagyok az egész univerzumra. >> Hát és mondod, hogy az út az bennünk van, és talán egymásról fogalmaztál úgy is, hogy igazából a valóság, mint olyan, az ugye bennünk kereshető.

De ha jól veszem ki, akkor akkor ez nem arról szól, hogy akkor én most leülök és elolvasok 10 könyvet, és akkor megértettem, és akkor holnap minden rendben.

Tehát, hogy a mindennapoknak a hát nevezzük kihívásait úgy tudjuk leközdeni, hogy tényleg kimegyünk a mindennapokba, és ott vagyunk így a forgalmi helyzetben, amikor éppen dugó van, vagy amikor külső konfliktus van bárhol.

Tehát, hogy talán itt kezdődik az, hogy ezeket megéljük ezekben a helyzetekben is.

Viszont aki még nem nagyon ismerkedik a saját belső útjával, ő hogyan induljon el ezen, merthogy akkor számára ez egy hatalmas szakadék, amit elsőre nem tud átugrani. >> Szerintem a legfontosabb felismerés, amit érdemes így kitenni az asztalra és úgy vizsgálgatni, hogy az életünknek értelme van.

A dolgok nem jók vagy rosszak, hanem értelmük van.

Értelme van a dugónak, értelme van egy konfliktusnak, értelme van egy balesetnek, értelme van egy sikernek, értelme van a a kapcsolatainknak, és hogy kiszálljunk abból, hogy hogy felcimkézünk, hogy minősítünk, hogy a rosszat hárítjuk, a jót pedig akarjuk, hanem hanem megállni egy lépéssel hátrébb, és csak ez megérteni, hogy mi az értelme annak, ami velem történik piciben, mi az értelme annak, ami a világban történik nagyban. és és az értelmét keressem a dolgoknak, ami ami éppen történik.

És ugye ehhez jelen kell lenni, mert ha az embernek folyamatosan bennek a belső monológjai, a párbeszédei, hogy mindenki eldön megvizsgálhatja például, hogy hogy nap mint nap mennyi időt tölt a saját belső monológjaival.

És azt nagyjából az életidőbe ki is lehet dobni a kukába, mert az valótlan.

Ott nem a valósághoz kapcsolódom, hanem a saját belső mozimhoz, ami mindenképpen torz.

És hogyha ezeket például már észreveszem, az egy hatalmas lépés, hogy azt mondom, nem, hanem arra figyelek, ami éppen is most itt történik.

Én most itt vagyok veled ebben a stúdióban, és minden más nincs.

És hogyha ahhoz, ami éppen van, tudok kapcsolódni, akkor élem a legharmonikusabban az életemet, mert mindig a pillanatból következik a következő pillanat.

És hogyha a pillanatot elszalasztom, akkor a következő pillanathoz se fogok tudni kapcsolódni.

Talán ez az első, ami így, ami így fontos és mindenki számára érthető gondolat.

Szóval, hogyha jól sejtem, akkor nem is azt a fajta dopaminfüggőséget adó görgetés fogja megadni, amikor azt hisszük, hogy na most akkor nagyon kikapcsoltunk, elmenekültünk a világból, vagy most itt tényleg nincsen probléma, mert most én csak azon tudok ventilálni, hogy a másik éppen hol nyalal, és neki milyen tökéletes az élete.

És ezt csak azért hozom be, mertogy mégis ugye az a nehézsége, hogy viszont ebből a löketből egyre többet kapunk, egyre gyorsul, talán egyre nehezebb ellenállni.

Szóval, hogy ez feltételezi azt is, hogy akkor mondjuk egyre hát több eszközzel, megküzési stratégiával kell rendelkeznünk, mert mert ugye nem könnyíti meg a világ ezt az utat. >> Ha megfordítjuk ezt a dolgot, hogy oké, van egy dopaminfüggés, de az mi is?

Tehát értelmét keresem annak, hogy én görgetem ezt a szírszart a kezembe.

És ha megvizsgálom, hogy hogy oké, akkor mi is történik bennem?

Hoztad ezt a dopamin boldogsághormon.

Ugye van négy ilyen fő boldogsághormon, dopamin szerotonin oxitoszin endorfin.

Most ha nagyon le akarom sarkosítani az életben mindent azért csináljunk, hogy ebből a négyből valamelyik termelődjön.

Gyakorlatilag ez a anyaghoz kötöttségünk függősége, hogy valami boldogsághormon termelődjön, különben pszichopaták leszünk.

És az értelme annak, hogy én görgetem ezt a telefont a kezembe, és onnan várok örömhormont, annak az értelme az az, hogy hogy megértsem azt, hogy nekem valami hiányzik.

Nyilvánvalóan tudja mindenki, hogy hülyeség, amit csinál, csak nem tudja azt, hogy miért.

Nem tudja azt, hogy miért függ tőle. nem érti azt, hogy igazából a boldogságot keresem, és ha körbenézek az életemben, ott nem találom.

És valójában itt egy nagyon fontos felismerés jöhet, hogy mit tehetek azért, hogy ezek a boldogsághormonok a saját…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Igneum Akadémia

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „🛣️ Az út belül van - vendégem Árvai Péter”

Miről szól ez az epizód: „🛣️ Az út belül van - vendégem Árvai Péter”?

A Tudatos Történetek podcast Árvai Péterrel, az Igneum Akadémia alapítójával folytatott beszélgetést mutat be. Az adás középpontjában az önismeret, a belső út keresése, a közösség ereje és az önazonosság fontossága áll. Árvai Péter szerint az emberi elme hajlamos ismételni a… Az epizód a Tudatos történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „🛣️ Az út belül van - vendégem Árvai Péter”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Árvai Péter, Böröcz Tamás.

Milyen témákat érint ez az epizód: „🛣️ Az út belül van - vendégem Árvai Péter”?

Fő témái: önismeret, belső út, közösség ereje, önazonosság.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „🛣️ Az út belül van - vendégem Árvai Péter”?

Megjelenés: 2025. 09. 10.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tudatos-tortenetek/az-ut-belul-van-vendegem-arvai-peter-dba31a8e

Több epizód a Tudatos történetek-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból