E63 Folyton lemaradva érzed magad? – A „siker” pszichológiája
· PT21M23SÖsszefoglaló
Az adás arról szól, hogyan küzdjünk meg azzal az érzéssel, hogy lemaradtunk másokhoz képest az életben. Az előadó elmagyarázza, hogy ez az érzés gyakran a neveltetésből és a múltbeli, egyenesebb életutakról alkotott elképzelésekből ered. Kiemeli, hogy az élet nem verseny, és…
Röviden
- Műsor
- Tervezd magad újra
- Megjelenés
- 2024. 11. 13.
- Hossz
- 21 perc
- Szereplők, említett nevek
- Csekovszky Anna
- Témák
- siker pszichológiája, életutak, teljesítménykényszer, szorongás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
talán nem túlzás hogyha azt mondom hogy olyan nagyjából 18 éves korunkig viszonylag kikövezett az utunk nagyjából ugyanazt a pályát járjuk be mindannyian aztán kezdődik a nagybetűs élet ami már sokkal változatosabb és nagyon különböző utakra visz ugye még az iskolában minden elég világos hogy mit csinálsz és hova tartasz a felnőtt életünkben nincsen annyira objektív viszonyítási pont nincsen kapaszkodó nincsen kikövezettú út vagy előírás sem arról hogy hogyan kellene élni vagy hogy miben mérhetjük a sikert és ezért könnyen úgy érezhetjük hogy le vagyunk maradva lehet hogy mondjuk már 10 évvel ezelőtt családot szerettél volna alapítani de ma sincs esetleg még párkapcsolatot sem lehet hogy nem a diplomádnak megfelelő munkát végzed vagy nem abban a pozícióban vagy mint szeretnél mert valahogy másként alakultak a dolgok karrieredben az életedben mint ahogy elképzelted vagy hogy úgy érzed hogy valamilyen szempontból nem vagy olyan sikeres mint x vagy nem keresel annyit mint y és az is lehet hogy arról álmodtál mindig hogy lesz egy saját vállalkozásod de még nem sikerült elindulnod azon az úton nagyon sok ilyen verzió van de az az igazság hogy valójában semmiről nem vagy lemaradva az élet nem egy verseny amiben helyezések vannak mert mindenki a saját futamát futja és nincsen objektív mérce ennek ellenére időnként úrá lesz rajtunk ez az érzés és azt gondolom hogy ennek oka főleg a neveltetésünkben gyökeredzik ugyanis az elképzeléseinket egy olyan világból hozzuk amikor valahogy még mindennek sokkal egyenesebb útja volt ahogy a nagymamám szokta mondani ugye volt egy időszak amikor kiválasztották az emberek hogy milyen pályára mennek aztán mondjuk diplomát vagy valamilyen végzettséget szereztek aztán párt választottak jött az otthonteremtés a családalapítás egy munkahelyen el helyezkedtek ahol jó eséllyel nyugdíjig dolgoztak és folyamatosan lépegettek a ranglétrán ezután jöhette a nyugodt nyugdíjaskor a befőttekkel és a kiskert gondozásával úgyhogy könnyen megkaphatjuk még a szüleinktől a is azt hogy hát amikor én ennyi idős voltam akkor nekem már minden megvolt az életemben sínen voltam az az elképzelés is innen jön egyébként hogy pályát választanunk is egy életre kellene ami szintén nem igaz a mai világban mert ma már változtatni pályát módosítani nem a bukást jelenti vagy a kudarcot hanem éppen azt hogy képesek vagyunk megújulni és feltalálni magunkat egy teljesen új és teljesen változó környezetben de hogy ne kanyarodjak el nagyon az eredeti témától lehet hogy azt látod hogy mások megházasodtak előre lépkedtek a ranglétrán saját cégük lett házat vettek satöbbi satöbbi és úgy érzett hogy már ne neked is ott kellene tartanod ami miatt lehetsz szomorú vagy akár dühös magadra lehet hogy okolod magadat hogyha te még nem érted el ezt vagy azt a mérföldkövet és urrá lehet rajtad az az érzés mintha mások élete jobb lenne a tiédnél ugye ez a tipikus szomszéd kertje mindig zöldebb felállás és azt hiszem hogy tényleg mindannyian találkozunk vele időnként és a pszichológus sem kivétel velem is előfordul hogy egy-egy élményhatás ára elgondolkodom hogy hol is tartok és hol tarthatnéke helyett ilyen vagy olyan szempontból hogy mehetne jobban is a szekér vagy mondjuk magánélet terén ha nem váltam volna el akkor milyen lenne a családom vagy hogyha többet utazhatnék mint ahogy mondjuk xy egy barátom teszi de hálistennek megvannak a módszereim hogy ezek a gondolatok ne vigyék el teljesen a fókuszt a jelenről és megőrizzem az energiámat és a jókedvemet úgyhogy ezek ről lesz ma szó de nem csak arról hogy hogyan csendesítheted el ezeket az ilyen önbecsmérlő önkritikus gondolataidat hanem ahhoz is szeretnék némi támpontot adni hogy mit tehetsz azért hogy a terveid valósággá váljanak és amiket kitűztél magadnak célokat azokat a dolgokat tényleg meg is valósítsd úgyhogy vágjunk is bele biztosan feltűnt a felvezetésben hogy ez a hol tartok kérdés ez nagyon gyakran abban a vonatkozás ban jön elő hogy az alapja az összehasonlítás tehát fölmerül hogy mik a vonatkozási pontjaim egyáltalán és ez egy nagyon jó kiindulópont szerintem hogyha ezt a kicsit kérdőre akarjuk vonni magunkat ezzel a ezzel az állandó elégedetlenséggel kapcsolatban mindannyiunkban benne van az a hajlam hogy a saját legrosszabb teljesítményünket mérjük a mások legjobb teljesítményéhez valahogy mintogyha mindig az értékelődne fel ami nincs mondok példákat mondjuk van egy nagyon szép párkapcsolatom egy nagyon szép családom akkor lehet hogy a karrier terén érzem úgy hogy hiányosságaim vannak vagy hogyha éppen ellenkezőleg nagyon jól áll a szénám munka terén akkor miért nincs olyan családom amiet szeretnék ha már gyerekem van akkor miért nem vagyok sportosabb csinosabb ha mindez megvan akkor miért nem voltam még idén nyaralni tehát hogy mindig valahogy a hiányok jönnek elő és nem az a gond hogy hiány ok vannak hanem a hiányszemlélet lehet hogy a milliomos például titkon azt iríli akinek van egy normális élete és nincsen annyi pénze és nem minden szem állandóan rászegeződik tehát hogy van egy ilyen hiányszeméletünk és ez megint csak evolúciós okokra vezethető vissza ugyanis az agyunk hiányszemléletre van alapvetően berendezkedve az őskori embernek ugye egy csomó mindenre oda kellett figyelnie hogy mindig legyen elég például étel például rendelkez ezel megfelelő státusszal esetleg hatalommal a többiek felett tehát azok a dolgok amiket most fölértékelünk azok tulajdonképpen már az evolúcióban is előnyhöz juttattak és ugyanígy vágyjuk például másoknak az elismerését is illetve az információt a tudást aki ugye például nagyon rá van kattanva ezekre a híroldalakra vagy állandóan olvas és szedi föl a tudást ennek is az a célja hogy hogy valamilyen előnyhöz jusson és történelmileg is már előnyt jelentett ez a helyzet úgyhogy azért vágyunk ezekre annyira és azért mindig a hiányzó dolgokra koncentrálunk mert hogy az emberiség történelmében ezek voltak azok a dolgok amiket meg kellett szereznünk ahhoz hogy ideális körülmények között túléljünk és még mindig működik bennünk ez az ösztön hogy ezekből minél többet szerezzünk ez akkor lesz problémás hogyha például a jelen életünkben nagyon nehéz meghatározni hogy mi az elég mert hogy tulajdonképpen azért a legtöbbünknek a túlélése már biztosított tehát megvannak a az alapfeltételei annak hogy legyen mit ennem hogy van egy közeg egy környezet egy társadalom amiben élek így nincs igazán objektív mérce és összehasonlítjuk magunkat ez is egy olyan dolog hogy természetesen szeretnénk valahova tartozni szeretnénk hasonlítani a többiekhez nem mindeg mindegy hogy kihez méred magad egész más a képlet hogyha mondjuk a szomszédhoz méred magad vagy a barátaidhoz a tanáraidhoz de az is lehet hogy a 23 éves topmodellhez akarod magadat mérni az instagramon vagy a star vállalkozóhoz aki a forbs címlapján szerepel és a kisebbségi komplexus az abból lesz hogy nem a megfelelő mércét állítod fel magadnak illetve egyáltalán miért is mérjük magunkat más élet hez egy nagyon érdekes tény hogy az hogy például mennyire vagy elégedett az anyagi vagy úgy általában véve az élethelyzeteddel ez a leginkább annak függvénye hogy kikkel vagy körülvéve tehát elsősorban a közvetlen környezetünkkel hasonlítjuk össze magunkat hát ennek is megvan ugye az evolúciós háttere hogy nem akarunk lemaradni a versenyben tehát hogy azokhoz akarunk hasonlítani akikhez közelállunk akikhez tartozunk és hát természetesen a sikeres vagy a a befutott egész más jelentést kap mondjuk egy középiskolában vagy egy egyetemen vagy egy multinál budapesten vagy egy háborúsújtotta ukrán településen vagy akár egy fogyatékkal élő gyermek egyetlen gondozójaként ezek annyira összehasonlíthatatlan élethelyzetek hogy nincs is értelme összehasonlítani őket de hát értelmezhetnénk a sikert másként is lehetne azt a kérdést is feltenni magunkn nak hogyha arról gondolkodunk hogy hol tartok hova jutottam el hogy valójában hogyan érzem magam a mindennapokban aztán az is egy lehetőség hogy neked mi a fontos hogy például van-e hatásom valamire valakire mennyire érzem úgy hogy alkothatok valamiben is szabadságom van terem van vagy hogy kapcsolódhatok másokkal vagy mennyire érzem magam formában és egészségesnek vagy akár az hogy van-e lehetőségem fejlődni ez egy csomó csomó különböző perspektíva és mindegyik szempontjából megnézhetném hogy hol tartok hogy az amit úgymond elértem ahova eljutottam most az életemben az mennyire felel meg a saját elképzeléseimnek tehát ahelyett hogy azt mondod magadnak hogy már itt meg ott kellene tartanom azt lecserélheted arra a mondatra hogy most itt tartok és akárhol is leszek holnap akkor pedig ott fogok tartani ez egyfajta emlékeztető hogy valójában csak a jelen létezik és például tegnap még nem voltál ott ahol ma vagy holnap pedig már nem leszel és ezért ezt a napot ezt a mai körülményt ezt az órát éld meg a lehető legjobban nem kell sehová sietned és nem kell semmit magad mögött hagynod egyszerűen kiélvezheted azt ami van ahelyett hogy állandóan valamilyen elképzelt vágyott jövő után áhítoznál hiszen a jövővaló valójában nem létezik csak a fejedben és persze jó ha vannak céljaid de hogyha mindig újabb és újabb célokat tűzöl ki magadnak akkor soha nem fogsz sehova megérkezni tehát van egy választási lehetőséged dönthetsz úgy hogy a halálodig hajszolod magadat és állandóan azon aggódsz amit még nem értél el vagy a másik lehetőség hogy elfogadod hogy igazából soha nem érkeztél meg teljesen és nem is fogsz sőt nem is kell mert az élet egy utazás és hogyha ezt elfogadod akkor akár élvezheted is az utat ahelyett hogy mindig csak egy másik helyre vágynál ahelyet mint ahol vagy és gyakran arról is megfeledkezünk hogy ne csak előrefelé nézzünk hanem visszafelé is hogy mi az amit máris elértem mire lehetek máris büszke illetve hogy ahhoz képest ahol mondjuk tegnap tartottam hol tartok most és ahhoz képest ahol öt vagy 10 évvel ezelőtt tartottam tehát érdemes azt a kérdést is körbejárni akár kibontani átgondolni hogy hova jutottam el az elmúlt 15 10 vagy öt évben a siker mindenkinek mást jelent és hogyha mások elképzelései vagy a közösségi média alapján akarod mérni a saját sikeredet akkor állandó lemaradásban fogod érezni magad az a kérdés is fölmerül hogy egyáltalán milyen célokat tűzöl ki hogy az alapján tűzöd-e ki a céljaidat hogy neked mi a fontos és ebben az sokat segít hogyha nem csak célokban hanem értékekben is gondolkodsz amiket követsz úgyhogy van egy olyan gyakorlat amit pályamódosítókkal rendszeresen meg szoktam csinálni és egy nagyon jó kis hasznos gondolatkísérlet hogy össze szoktuk gyűjteni hogy mi az illetőnek az a néhány érték ami neki a legfontosabb és ez alapján hozunk vagy hoz a a személy egy olyan döntést ami az ő értékeivel azonos és el tud egy olyan úton indulni ami ehhez a legközelebb visz sokszor például azt hiszük gondoljuk hogy a látványos anyagi siker az egy jó dolog de abba nem gondolunk bele hogy ez a fajta siker más vonalon nagyon sok lemondással jár tehát abból az irányból is érdemes gondolkodni hogy te miről vagy hajlandó lemondani miért cserébe illetve hogy mire fordítod az idődet ugye ha valami amibe beleteszed az idődet akkor automatikusan más dolgokra kevesebb jut például vasárnap délután történt megvelem hogy volt egy olyan választási lehetőségem hogy hátra van még az egész délután elmegyek egy nagyot sétálni és utána répatortát sütök a lányomnak vagy megírok egy fontos emailt aminek egyébként hétfőre majd el kellene készülnie én részemről azt választottam hogy sétálok meg répatortát sütök mert nekem az a fontos hogy ki is kapcsolódjak töltekezzek hogy legyen meg az egyensúly az életemben és nem fogom a vasárnap az időmet egy munkaemailre fordítani de lehet hogy te másként döntesz mindenkinek teljesen egyéni hogy mik a prioritásai és hova teszi a hangsúlyt és mi az amire időt és energiát fordít az időnk véges és az hogy mibe fektet az végső soron mindennapos állandó döntések sorozata és ennek kapcsán van egy jópofa anekdota ami buridan szamaráról szól nem tudom hogy említettem már itt a podcastben vagy sem mindenesetre ezt szeretném veled megosztani ez a csacsi ez a kis szamár két gyönyörű szénabogja között áll és mind a két szénabogja nagyon illatos nagyon vonzó de egyszerre nem tudja mind a kettőt enni és ahogy itt áll és gondolkodik ez a csacsi hogy a jobboldali szénabogját vagy a baloldalit válassza eltelik egy nap eltelik két nap és a mese vége hogy a csacsi éhen hal mert nem tudodt dönteni a két gyönyörű illatozó szénaarakás között és ez a helyzet minden döntéssel hogy hogyha egyik oldalra többet fektetsz be időben energiában akkor egy másik dologról automatikusan le kell mondanod ezért nagyon sok ember nehezen dönt vagy elodázza vagy elkerüli a döntéseket és lehet hogy te is sok ilyen passzív döntésbe belesodrósz nem döntesz ilyenek azok hogyha mondjuk csak úgy halogatod a dolgokat ha csak úgy sodródsz az élettel vagy a függőségek is tulajdonképpen passzív döntések mertogy mindig könnyebb nem tudom egy pohárbort választani mint azt hogy meghozz valamilyen komoly döntést és lépj valamerre de jó döntések pedig nincsenek és nincsenek egyáltalán támpontok az életben nincsen recept nem mondja meg senki hogy merre kellene mennünk úgyhogy minden percben a felelősség a miénk ha mondjuk valamiben fejlődni szeretnél a hobbidban vagy valamilyen munkához kapcsolódó dologban például teszem azt munkahelyet szeretnék váltani de mondjuk egy fontos szoftverben lemaradásom van akkor csak úgy fog menni a terveid kivitelezése hogy tudatos döntést hozol és valahol átcsoportosítod az energiáidat a kulcs tehát az idő és energia befektetésben van abban fogsz fejlődni ahová ezeket teszed és ha valamiben tényleg haladni szeretnél akkor nagyon jól kell beosztani ezt a két dolgot úgyhogy egy másik dolog egy gyakorlat amit elvégezhetsz hogyha ezzel a dilemmával küzdesz hogy nem tudod hogy hogyan indulj merre indulj akkor gondold át hogy mi az ami egyik oldal ól mi az ami leszívja az energiáidat és hogyan tudsz ebből a dologból kevesebbet csinálni például észrevehetem hogy nekem nagyon fárasztó nem tudom…
Említett entitások
Témák
- siker pszichológiája
- életutak
- teljesítménykényszer
- szorongás
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „E63 Folyton lemaradva érzed magad? – A „siker” pszichológiája”
Miről szól ez az epizód: „E63 Folyton lemaradva érzed magad? – A „siker” pszichológiája”?
Az adás arról szól, hogyan küzdjünk meg azzal az érzéssel, hogy lemaradtunk másokhoz képest az életben. Az előadó elmagyarázza, hogy ez az érzés gyakran a neveltetésből és a múltbeli, egyenesebb életutakról alkotott elképzelésekből ered. Kiemeli, hogy az élet nem verseny, és… Az epizód a Tervezd magad újra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 13..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „E63 Folyton lemaradva érzed magad? – A „siker” pszichológiája”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csekovszky Anna.
Milyen témákat érint ez az epizód: „E63 Folyton lemaradva érzed magad? – A „siker” pszichológiája”?
Fő témái: siker pszichológiája, életutak, teljesítménykényszer, szorongás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „E63 Folyton lemaradva érzed magad? – A „siker” pszichológiája”?
Megjelenés: 2024. 11. 13.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tervezd-magad-ujra/e63-folyton-lemaradva-erzed-magad-a-siker-pszichologiaja-67f634f6
Több epizód a Tervezd magad újra-ből
- E91 Hogyan ne szorongj többet (az 5 legjobb pszichológiai módszer)
Az adásban szó esik a szorongásról, mint egy evolúciós túlélő mechanizmusról, amely ma már irreleváns veszélyekre reagál. Bemutatásra kerül öt pszichológiai technika a szorongás k…
- E89 A mesterséges intelligencia és az emberi értelem: Mi vár ránk az MI korában?
Ez az epizód a mesterséges intelligencia mélyebb pszichológiai és társadalmi hatásait, valamint az emberi identitás válságát vizsgálja. Szó esik a diplomás, szellemi munkakörök ve…
- E88 Karrierváltás felnőttként: Az 5 legfontosabb lépés
Ez az epizód 5 lépéses útmutatót kínál a felnőttkori karrierváltáshoz, 10+ év karriertanácsadói tapasztalat alapján. Segít elkerülni a hibákat és megtalálni a hozzád illő szakmát,…
- E87 A kapcsolatgyilkos unalom és amit tehetsz ellene
Ez az epizód a párkapcsolatokban felmerülő unalom okait és a leküzdésének módjait tárgyalja. Tanácsokat ad arra, hogyan lehet újra fellángolni a szerelem és hogyan tehetjük tartós…
- E86 A Stockholm-szindróma
1973-ban Stockholmban egy bankrablás során Jan Erik Olson túszokat ejtett. A helyzet eszkalálódásával a túszok, különösen Kristin Enmark, kezdetben jó viszonyt alakítottak ki túsz…
- E85: 7 fejleszthető készség, aminek hála az online vállalkozásomból élhetek
Sokakban felmerül az önálló vállalkozás gondolata, de a bizonytalanság gyakran visszatart. Ez az adás bemutatja, mi kell a sikeres vállalkozáshoz, megvizsgálja a megélhetést, az ö…
- E84 Ez a szokás éveket vesz el az életedből
Az adásban arról van szó, hogy a bosszankodás milyen káros szokás, amely kutatások szerint évekkel rövidítheti meg az ember életét, növelve a depresszió, szorongás és magas vérnyo…
- E83 Ezért lehetsz lehangolt, motiválatlan, vagy akár depressziós
A podcast e heti adása a motivációhiány, lehangoltság és koncentrációs nehézségek hátterében álló agyi dopaminrendszer egyensúlyának felborulásával foglalkozik. Megvizsgálja, hogy…
- E82 Dolgok, amiket csak 40 fölött tanultam meg, pedig jó lett volna korábban
A beszélgetés a 40 év felett tanult életsajátosságokat járja körül, melyeket a műsorvezető korábban is jó lett volna tudnia. Az adás apropóját egy személyes élmény adta, ahol azon…
- E81 Így találtam meg újra a motivációmat
A pszichológus Csekovszky Anna ebben az epizódban arról beszél, hogyan találhatjuk meg újra a motivációt, ha elveszettnek, céltalannak érezzük magunkat. Elmondja, hogy ő maga is á…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- ✨Amikor úgy érzed, hogy le vagy maradva az életben ✨ — Édesebb Napokért
Az Édesebb Napokért podcast ezen epizódja azzal a gyakori érzéssel foglalkozik, hogy az ember lemaradt az életben, és mindenki más előrébb tart. A műsorvezető személyes tapasztala…
- GESZTI+ 7. epizód: HOGYAN NE ADJUK FEL? Vendégek: Oláh Ibolya énekes, Almási Kitti pszichológus — Friderikusz Podcast
Geszti Péter, Oláh Ibolya énekes és Almási Kitti pszichológus arról beszélgetnek, hogyan lehet nem feladni a nehéz helyzetekben, és milyen megküzdési stratégiák léteznek. Szó esik…
- Az irigység pszichológiája — GondolatÉbresztő
Ez az epizód az irigység pszichológiájával foglalkozik. Kitér arra, hogy miért érezzük az irigységet, van-e egészséges formája, és mit tehetünk ellene, valamint arra, hogy mire ir…
- A halogatás pszichológiája – Miért nem cselekszel és inkább szabotálod önmagad? — Champions Mindset Podcast
Ez az epizód a halogatás pszichológiáját tárgyalja, ami ma már minden negyedik embert érint. Megismerheti, miért nem cselekszik, és gyakorlati eszközöket kap a cselekvésképtelensé…