Édesebb Napokért

✨Amikor úgy érzed, hogy le vagy maradva az életben ✨

· PT14M51S

Összefoglaló

Az Édesebb Napokért podcast ezen epizódja azzal a gyakori érzéssel foglalkozik, hogy az ember lemaradt az életben, és mindenki más előrébb tart. A műsorvezető személyes tapasztalatain keresztül mutatja be, hogyan lehet bízni az ismeretlenben, és elfogadni, hogy nem kell látni az…

Röviden

Műsor
Édesebb Napokért
Megjelenés
2025. 10. 29.
Hossz
15 perc
Szereplők, említett nevek
Vastag Emese
Témák
önismeret, életcélok, szorongás, társadalmi összehasonlítás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szia, Emese vagyok, és ez itt az Édesebb Napokért podcast, ahol kitárgyalunk mindent annak érdekében, hogy megtaláljuk az úunkat ebben a gyönyörű és mégis néha kaotikus világban.

Legyen szó egészségről, motivációról vagy önismeretről, körbejárunk minden olyan témát, ami [zene] ahhoz kell, hogy önmagunk legjobb verziójává váljunk.

Tarts velem, és vegyük át együtt az irányítást [zene] az életünk felett.

Üdv újra itt nagyon örülök, hogy ellátogattál a csatornámra.

És hogyha ez az első alkalom, hogy itt vagy, akkor pedig köszöntek a kis közönségünkben.

A mai epizódot szeretném egy kérdéssel kezdeni, ami pedig nem más, mint hogy volt-e már benned olyan érzés, hogy mindenki más előrébb tart, mint te, hogy valahogy másoknak egyszerűen sokkal hamarabb születik válasz a különböző kérdésekre.

Tudják, mit szeretnének csinálni.

Elértek ide-oda, elérték ezt meg azt, és te mindig csak úgy érzed, hogy egy helybe toporogsz, és nem jutsz egyre a kettőre. cserében mások turbó sebességgel elérnek különböző dolgokat az életben.

Hát ezzel nem vagy egyedül, hogyha erre az a választod, hogy igen, mert szerintem elég sokan érezzük így, hogy le vagyunk maradva és nem úgy történnek a dolgok az életünkben, mint másoknak.

És sokszor ez egy ilyen szomorúsággal tölti el az embert, frusztrációval, akár irigységgel, de ezzel a negatív fajtával tölti le az embert.

És igazából szerettem volna egy kicsit erről beszélni, mert nekem is sokszor van ilyen érzésem. kicsit visszamennék az időbe, és egy ilyen live update-tel összekötném, ugyanis tegnap előtt érkeztünk haza Majorkáról.

Amúgy életem egyik legjobb utazása volt.

Tényleg annyira zseniális volt.

Most ugye október van, és alapvetően én nem tudtam, hogy Majorkán ennyivel jobb idő van, mert annó ugye én éltem Teneli Főn fél évet, és ott ugye az év 12 hónapjában csodálatos idő van, szinte örök nyár, és úgy számítottam arra, hogy itt is ugye melegebb lesz Majorkán, mint mint Budapesten, de hogy nem hittem volna, hogy olyan változás lesz, mint mondjuk amikor Tinerri fére mentem, mert azért távolságban az sokkalsokkal távolabban, mint Majorka, de mégis odaértünk és egyszerűen csodálatos volt tényleg így Így van valami, nem tudom, valami nagyon extra abban, hogyha az ember télből, jó, mondjuk most nincs tél, de hogy így rossz időből elutazik nyárba.

Meg nem tudom, hogy ki hogy van vele, de abban a pillanatban, hogy leszállok egy repülőről mondjuk, és meglátok egy pálmafát, onnantól kezdve igazából teljesen mindegy, hogy esik az eső, vagy fúj a vagy bármi is legyen.

Tudom, hogyha van valahol palmafa, akkor már jó helyen vagyok.

És itt is olyan volt, hogy tényleg leszálltunk a repülővel amúgy az éjszaka közepén, de mégis abban a pillanatban, hogy megláttam a a pálmafákat, így tudtam, hogy megérkeztem a nyugalom szigetére és világbéke.

Szóval a lényeg, ez most csak egy kis kitekintő volt.

Na de hogy a lényegre térjünk, azért osztottam meg veletek ezt a kis kitekintőt, mert pont a repülőúton jutott eszembe ez a gondolat, amit meg szeretnék veletek osztani.

Igazából annyi volt, hogy szerencsére a kedvenc helyemet kaptam, ami az ablak mellett volt.

És igazából miközben nézelődtem, akkor jutott eszembe az, hogy tulajdonképpen itt vagyok egy repülőn, és teljes mértékben, stresszmentesen tudom azt, hogy mert ugye bemondta a pilóta az elején, hogy körülbelül 2:20 perc múlva fogunk megérkezni a Palma de Majorkába.

A a végállomás tulajdonképpen az úti célet el fogjuk érni ugye 2:20 perc múlva.

Teljes mértékben, magabiztosan ugye felszálltam a repülőre, elfoglaltam a helyemet, teljes mértékben bíztam abban, hogy igen, tudom, most el fogunk indulni és 2 óra 20 perc múlva fogunk megérkezni.

Nem álltam fel öt perc múlva megkérdezni mindenest arról, hogy mikor fogunk odaérni.

Nem kezdtem el aggódni azon, hogy ú mi van azon, hogy mi van akkor, hogyha egy másik gép, amin egy másik lokációra megy, egy másik uticélja van, ő milyen sebességgel halad.

Eszemben nem jutott ezen gondolkodni, hogy nem tudom egy Ryaner gépén mondjuk egy vízelen ülök, vagy egy Ryer gép mondjuk ugyanezt az utat mennyi idő alatt teszi meg.

Sőt, az sem, azon sem gondolkodtam, hogy mondjuk mennyi idő után jut el a következő bármilyen másik légitársasággal utazó utas New Yorkba.

Nem kezdtem el ezen gondolkodni.

Ugyanis tudtam, hogy nekem van egy úicélom, és el fogok érkezni oda 2:2 per után.

Bíztam abban, hogy a pilóta tudja az utat.

Bíztam abban, hogy a gép ki fogja bírni az utat.

Biztomban, hogy van elég benzinünk.

Teljes mértékben nyugalomba ültem ott.

És tudom, nem mindenki nyugodt ennyire egy repülőúton.

De a lényeg, ami a lényeg, hogy általában azért az emberek tudják azt, hogy van egy indulópont, ennyi idő lesz az út, lehet, hogy lesznek különböző turbenciák, de hogy a végén ugye meg fogunk érkezni az úti célra és nem fogunk öt perc után ugrálni, vagy 10 perc után, hogy kérdezgetve azt a fűzte, hogy mikor fogunk már odaérni, mert nagyjából azért tudjuk, hogy oda fogunk érni és bízunk abban, hogy hogy el fogjuk érni a bizonyos célunkat.

És ott a felhők felett, ahogy csak gondolkodtam igazából teljes mértékben, ugye térerő nélkül, általában amúgy ott jönnek a legjobb gondolataim.

Csak így eszembe jutott, hogy amúgy valamilyen szinten az élet is ilyen, hogy vannak úgy van egy kiindulópont és van egy uticélunk.

Csak az a különbség, hogy az életünkben nincs kiírva az, hogy mondjuk 15:42 perckor fogunk megérkezni az adott desztinációra.

Nem tudunk kérdezgetni stuardeseket arról, hogy mondják meg, hogy hol járunk az úton. nem tudjuk belőni azt, hogy hol tartunk éppen, vagy azt, hogy mennyi van hátra.

És pont emiatt egy ilyen zaklatottság, egy ilyen türelmetlenség van bennünk, mert egyszerűen nem tudjuk azt, hogy mikor fogunk megérkezni.

És ez a bizonytalanság igazából teljes mértékben megőrít minket.

Azt érezzük, hogy mindenki más halad, azt érezzük, hogy mi csak egy helyben toporgun, miközben mindenki suhan a saját desztinációja felé.

Pedig biztos vagyok benne, hogy mindannyian haladunk.

Csak lehet, hogy éppen most felhők takarják el az ablakot, és nem látjuk, hogy pontosan mi történik, de biztos vagyok benne, hogy haladunk.

És ezt szerintem mindannyian tudjuk, hogy hihetetlenül nehéz.

Hihetetlenül nehéz az, hogy nem tudjuk, hogy mikor fogunk odajönni egy adott helyre, és mégis bíznunk kell abba, bíznunk kell az ismeretlenbe, hogy elérkezzünk, de valahogy mégis ez a türelem, ez a hit, ez szerintem hihetetlenül felszabadító.

És attól, mertogy idegeskedünk, hogy nem tudjuk, hogy pontosan mikor fog megtörténni az adott dolog, attól nem fogunk hamarabb elérkezni oda, sőt, igazából csak magát az utat fogjuk sokkal nehezebbé tenni és megnehezíteni magunknak.

És simán lehet tényleg, hogy mint ahogy a repülőton is lesz az útközben turbolencia.

Simán lehet, hogy lesz olyan, amikor iránt kell változtatni, mert mondjuk egy nagyobb viharba kerültünk, de alapvetően biztos vagyok benne, hogy el fogunk érni ahhoz a desztinációhoz, amihez nekünk el kell érnünk.

És ez nem biztos, hogy ugyanaz.

Sőt, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek más.

És pont ezért, mivel más a desztinációnk is, más a tempónk is, más mondjuk a benzin, mint a repülőgépnél, más a benzin, az üzemanyagunk.

Teljes mértékben máshogy működünk, máshogy épülünk fel, más háttérrel jövünk, más céljaink vannak az életben, és pont ezért nem is lehet összehasonlítani mással magunkat.

Viszont hittnünk kell abban, hogy igenis el fogunk érni arra a bizonyos pontra, attól már nincsen kiírva pontosan, hogy mikor fogunk megérkezni. hogyha olyan lépéseket teszünk, ami ahhoz segít hozzá, hogy ezt a végcélt elérjük, akkor biztos vagyok benne, hogy el fogjuk érni.

Lehet, hogy több ideig fog tartani, lehet, hogy hibát fogunk elvíteni az útközben, de simán lehet, hogy ugye ebből tanulni fogunk és csak erősebben fogunk visszatérni.

Az is lehet, hogy útközben megváltozik a desztinációnk, mert mi is változunk, és ezzel semmi baj nincsen.

Teljesen rendben van, hogy változunk.

Ez az életrendje, és én tényleg hiszek abban, hogy minden okkal történik, és a végén meg mindenki meg fogja találni a saját útját, ami meg van írva neki.

És lehet, hogy most egy kicsit nehezebb időszakon mész át, egy kicsit kilátástalanabb a helyzet, egy kicsit úgy érzed, hogy mélyponton vagy, hogy nem haladsz előre, mert ugye nem látod azt, hogy mi van körülötted.

Egy ilyen sűrű felhőn haladsz át.

Sőt, hogyha először haladsz át, először repülsz, először veszel részt valamiben, és először érlsz át valamit, akkor valószínűleg, hogy meg is vagy ijedve egy kicsit.

Lehet, hogy kicsit félelmet is érzel, de hiddel el, hogyha mész tovább lépésről lépésre, apró lépésre, akkor is, hogyha úgy érzed, mintogyha egy hetaporognál, de tényleg lépésről lépésre haladsz előre, akkor egy idő után fel fog tűnni az a napsugár, ki fogsz lépni a felhőből, ki fogsz lépni a gomolyakból ebből a nehéz időszakból, és meg fogod találni az újra az irányodat.

És hogyha már átéltél ilyed, átéltél nehézséget az életben, amiben amúgy biztos vagyok, mert mindannyiunk élt át már nehézséget az életben, akkor pedig pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy ezek a nehézségek átmeneti dolgok, mert bármivel meg tudunk küzdeni.

Lehet, hogy akkor éppen nem érezzük azt, hogy képesek vagyunk rá, de ha visszatekintünk arra, hogy mennyi mindent megtettünk már és túléltünk már és leküzdöttünk már, akkor tudni fogjuk, hogy milyen erősek vagyunk. és azzal, amivel most küzdesz, azzal is biztos vagyok benne, hogy meg fogsz tudni küzdeni.

Én hiszek benned most tényleg itt az ideje, hogy te is higgyél el magadban.

És én például most tanulom meg azt, hogy bízzak ebben az egészben.

Bízzak abban, hogy minden időben el fog érkezni hozzám.

Bízok abban, hogy minden letérés az útról az én fejemben.

Igazából tényleg csak maga az út része, és semmilyen letérés nincsen, hanem nekem ez az út, ez az út, amin át kell mennem.

Ezek az akadályok, amikkel meg kell küzdenem, és át kell mennem rajtuk.

Most jelen pillanatban tényleg ez a tanulási időszak, ami az életemben van.

Megtanulok bízni az ismeretlen és ez a bizalom, ez a türelem, ez a nyugodtság amúgy hihetetlenül, hihetetlenül erőssé tesz szerintem, mert már nem úgy érzem, hogy erővel próbálok kapkodni dolgokért, hogy úristen, mikor fogom elérni, mikor lesz ez, mikor lesz ez, mikor kapok ilyen munkát, mikor fogok nagyobb mondjuk lakásban lakni, mikor fogok még egy diplomát szerezni, mikor lesz ennyi pénzem, mikor fogok eljutni ide meg oda a világban.

Mikor fogok elérni különböző mérföldköveket?

Hogyha minden nap önazonos döntéseket hozok, akkor biztos vagyok benne, hogy én is el fogok jutni oda, ahova kell.

És ezen van a hangsúly, oda, ahova kell.

Nem oda, ahova másnak kell, meg amit más kitűzött magé.

Nekem a saját céljaimat kell teljesítenem, a saját céljaimért kell tennem, és tényleg olyan célokért, amiket én hoztam meg.

És tudod mi az egyik legnagyobb tévedés?

Szerintem azt hinni, hogy mások már megérkeztek. megérkeztek és elérték a céljaikat, csak mi nem, mert ugye azt igazából nem tudjuk, ha jobban belegondolunk, azt nem tudjuk, hogy másoknak mik a nagyobb céljai, hogy miket szeretnének elérni az életben.

Persze az lehet, hogy van mondjuk olyan célod saját magadnak, amit mások már elértek, és azért azt hiszed, hogy ő már elért oda, de én még nem.

De simán lehet, hogy neki ugyanaz az érzése.

Lehet, hogy nem veled szemben, de valakivel szemben igen, mert arról fogalmunk sincsen, hogy másoknak mik a céljaik.

Fogalmunk sincsen, hogy mások hogyan érték el azt a bizonyos célt, miken mentek keresztül.

Azt se tudjuk, hogy ezek valóban az ő céljaik voltak-e, vagy igazából a külvilág akarta azt, hogy ezt elérjék.

Nem ismerjük, nem tudjuk pontosan, hogy mi megy másnak a fejében.

És általában ugye az emberek mindig a legszebb pillanatukat posztolják, a legszebb dolgaikat osztják meg azt, hogyha valamit már elértek.

Általában csak a végcélról hallunk, de arról, hogy miken mentek keresztül az úton, arról általában nem szoktunk. pedig az élet nagy része nem a megérkezésről szól, hanem az odavezető útról.

És hajlamos vagyok ezt én is nagyon sokszor elfelejteni.

És ezért is jó, hogyha minél többször emlékeztetem magamat arra, hogy az utat, az odavezető utat ugyanúgy kell élvezni, mert ezekből az apró dolgokból áll össze az élet, és nem abból az egy pillanatból, amikor már elértem a célomat, és mondjuk amikor ünneplem, és biztos vagyok benne, hogy most van valami, amit nagyon szeretnél elérni.

Szeretnél egy munkát, szeretnél egy kapcsolatot, szeretnél elutazni valahova, szeretnél megvalósítani valamit az életedben, és úgy érzed néha, hogy mintogyha csak egy helybe toporognál, és kezd elfogyni a türelmed, de szeretnélek motiválni, szeretnélek egy kicsit erőt adni abban, hogy ts ki léttürelmes, és biztos vagyok benne, hogy apró lépésenként ha haladsz, akkor el fogod érni.

Tegnap szemben jött velem egy idézet, ami szerintem nagyon jól illik ehhez az epizódhoz, és az állt benne, hogy a győztes az az a vesztes, aki még egyszer megpróbálta.

Ugyanis szerintem hajlamosak vagyunk arra, hogy feladjunk dolgokat.

Feladjuk, hogyha nem működik elsőre, feladjuk, ha nem működik másodjára vagy harmadjára.

Úgy vagyunk vele, hogy jó, hát ennél több energiát nem szeretnék beletenni, vagy lehet, hogy akkor ezt nem nekem lett megírva.

Annak ellenére, hogy amúgy mondjuk nagyon vágyunk arra a bizonyos dologra. azt látjuk, hogy másoknak sikerült, de neked nem sikerült.

És ez a gondolat szerintem segít rávilágítani arra, hogy csak azért, mert valami nem működik egyből, nem működik elsőre vagy másodjára, az nem jelenti azt, hogy sose fog.

Lehet, hogy meg kell tanulnod az úton különböző dolgokat ahhoz, hogy tényleg eljuss ahhoz a dolghoz, amit szeretnél, hogy megkapd azt, amit szeretnél.

És simán lehet, hogy a végén igazából pont már csak egy próbálkozás kéne neked, már csak egyetlen egy lépés kéne ahhoz, hogy átléd a célvonalat, és tényleg elérd azt, amire vágytál.

Sőt, lehet, hogy akár még jobban is kisül az egész,…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „✨Amikor úgy érzed, hogy le vagy maradva az életben ✨”

Miről szól ez az epizód: „✨Amikor úgy érzed, hogy le vagy maradva az életben ✨”?

Az Édesebb Napokért podcast ezen epizódja azzal a gyakori érzéssel foglalkozik, hogy az ember lemaradt az életben, és mindenki más előrébb tart. A műsorvezető személyes tapasztalatain keresztül mutatja be, hogyan lehet bízni az ismeretlenben, és elfogadni, hogy nem kell látni az… Az epizód a Édesebb Napokért című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „✨Amikor úgy érzed, hogy le vagy maradva az életben ✨”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vastag Emese.

Milyen témákat érint ez az epizód: „✨Amikor úgy érzed, hogy le vagy maradva az életben ✨”?

Fő témái: önismeret, életcélok, szorongás, társadalmi összehasonlítás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „✨Amikor úgy érzed, hogy le vagy maradva az életben ✨”?

Megjelenés: 2025. 10. 29.. Hossz: 15 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/edesebb-napokert/amikor-ugy-erzed-hogy-le-vagy-maradva-az-eletben-4d7ef07e

Több epizód a Édesebb Napokért-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból