Tervezd magad újra

E69 Öt jel, hogy nem tudod, hogy hova tartasz (és amit tehetsz ellene)

· PT20M17S

Összefoglaló

Az adás a céltalanság jeleit veszi górcső alá, és segít felismerni, ha itt az ideje a változásnak. Az adás kitér arra, hogyan függ össze az energiaszint és a céltudatosság, miként lehet egyensúlyba hozni a rutint és az izgalmakat, hogyan találjunk több örömet a munkában, és mit…

Röviden

Műsor
Tervezd magad újra
Megjelenés
2025. 01. 08.
Hossz
20 perc
Szereplők, említett nevek
Csekovszky Anna
Témák
céltalanság, önismeret, motiváció, munkavégzés, életmódváltás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Nekem is volt olyan időszak az életemben, amikor úgy éreztem, hogy minden nap ugyanúgy telik el, és azon kívül, hogy túlélek, és megteremtem a megélhetésem feltételeit, nem igazán láttam, hogy merre megy az életem.

Ettől még nagyon elfoglalt voltam, sőt valójában annyira elfoglalt, hogy nem is nagyon volt időm azon gondolkodni, hogy merre is tartok, vagy hogy merre tovább.

Egyik feladatból rohantam a másikba.

Minden nap igyekeztem elvégezni a lehetőle több dolgot, de valahogy nem állt össze egy teljes kép, és úgy éreztem, hogy csak a pillanatnyi örömmorzsákban élek igazán, amikor barátokkal vagyok, vagy kikapcsolódom, és egyébként az életem egy ilyen állandó mókuskeréknek tűnt.

Például így éreztem magam egy idő után, amikor ingatlanos szakmában dolgoztam.

Ezt még h évesen csináltam egyébként.

Minden napon be volt osztva, és még csak nem is rosszul kerestem.

Például voltak olyan ügyfelek, akikkel úgy éreztem, hogy igazi kapcsolat alakult ki köztünk, majdnem, hogy barátok lettünk.

És ez azért adott némi örömöt, de mégis minden napomat átjárta az az érzés, hogy valami hiányzik, hogy nem lehet, hogy csak ennyi az élet.

Aztán persze utóbb rájöttem, hogy ez egyszerűen nem az a karrier volt, amiben én ki tudok teljesedni, és nem az az életforma, amilyennek én szeretném az életemet.

De akkoriban tényleg csak az a homályos érzésem volt, hogy valahogy céltalan vagyok, tengek, lengek, teszem a dolgomat, de nem igazán éreztem, hogy a saját céljaimat és értékeimet követem.

És időről időre volt egy kis hang a fejemben, ami azt ismételgette, hogy mégis mi értelme van ennek.

Oké, hogy megélek, de tényleg ennyi lenne az élet, és miért csinálom mindezt?

Vagy van esetleg valami, ami mellett elmentem, amit még meg kell találnom, amire még nem jöttem rá?

Lehetne esetleg értelmesebben élni?

Ne aggódj, hogyha te is ezeket a kérdéseket fel szoktad tenni magadnak, az egyáltalán semmi bajt nem jelent.

Sőt, szerintem ez éppen annak a jele, hogy valamire készülsz, valamilyen változásra vágysz, csak még nem világos, hogy pontosan mire, és ebben szeretnék ma segíteni.

Tehát ma a céltalanság jeleiről lesz szó, hogy hogyan ismerheted fel magadon, hogyha itt az ideje előrelépned, mert amiben vagy, az nem ad neked irányt, nem elég erős motiváló erő.

Az adás végére pedig azt is szeretném, hogyha nem csak tisztábban látnád a saját helyzetedet, hanem lenne néhány támpontod is, hogy ki tudj mozdulni ebből a megfeneklett érzésből.

Úgyhogy maradj velem az adás végéig, hogyha szeretnél ebbe az új évben megújult erővel belevágni, és megtalálni azt az ösztönző erőt, ami tulajdonképpen értelmet tud adni a napjaidnak.

Tehát öt olyan jelet gyűjtöttem össze, amik arra utalnak, hogy még nem vagy az utadon, vagy az is lehet, hogy egy olyan úton vagy esetleg, ami egy darabig megfelelt az igényeidnek, és tükrözte a vágyaidat, de ma már nem, mert az is igaz, hogy folyamatosan változásban vagyunk.

Tehát nem ugyanaz fog téged motiválni ma, ami mondjuk öt vagy 10 évvel ezelőtt.

És lehet, hogy néhány év múlva megint fordul a kocka, és újra másra vágysz.

És ez nem gond, vagy valamiféle pszichés betegség jele, hanem ez egy természetes folyamat, ami mindannyiunkkal megtörténik, megtörténhet.

És ezért is egy kicsit irreális elvárás, amit sok kliensemnél látok, vagy embereknél, akiket ismerek, hogy azt keresik, hogy végre megtalálják végleg az útjukat és azt az egy bizonyos irányt, ami örök életükre boldoggá fogja őket tenni.

Ezt a magam példája is bizonyítja, de számtalan más esetben is láttam, hogy semmi sem végleges.

Az élet egy folyamatos változás.

Ez adja a szépségét és a kihívásait is.

De az fontos, hogy abban az adott életszakaszban, amiben most vagy, önazonos dolgokkal tudj foglalkozni. számodra értelmes legyen, amivel a napjaidat töltöd, mert ez adja a belső hajtóerőt és az energiát azokhoz a tevékenységekhez, amik kitöltik a napodat.

Tehát az első jel, amiből kiderül, hogy nem tudod, hogy merre tartasz, az éppen az, hogy elfogy az energiád.

Ezt szokták úgy is nevezni, hogy motivációhiány.

És az is lehet, hogy úgy jelentkezik, hogy mondjuk beleragadsz egyfajta rutinba, és a dolgok mindig ugyanúgy ismétlik önmagukat, és már nagyon kevés örömöt találsz abban, amit csinálsz.

Mondjuk visszatérve az adás elején egy ingatlanos példát emlegettem, emlékszem, hogy akkoriban én minden nap ugyanazokat a dolgokat csináltam, ami eleinte persze még érdekes volt, mondjuk elmenni egy házhoz és ott szép fotókat készíteni, aztán ezeket egy kicsit feljavítani különféle grafikai programokban megszerkeszteni, feltölteni a rendszerben, leírásokat készíteni.

Ezeket a dolgokat eleinte élveztem, de mikor már századszorra csináltam, akkor már tényleg csak túl akartam rajta lenni minél hamarabb.

Na most azért tegyünk különbséget, tehát ne érts félre, minden munkának vannak és lesznek olyan részei, ami óhatatlanul, rutinná válik, és amit kevésbé fogsz tudni élvezni.

Csak ott van a különbség, hogy csak ilyesmiből áll-e a napod, vagy ezek a rutin feladatok egyensúlyban vannak olyan dolgokkal, amik viszont izgalmasak a számodra.

Nekem például tudom, hogy ahhoz, hogy energiám legyen, lendületem, és ez egész nap kitartson, tehát hogy meglegyen az üzemanyag a napjaimban.

Nekem az kellett, hogy olyan dolgokat találjak, amik izgalommal töltenek el.

Tehát mondjuk az, hogy megfejtsem, hogy mi emberek hogyan és miért akadunk el mentálisan bizonyos problémákkal, vagyis hogyan akadunk bele a saját gondolatainkba, miért gondolunk túl dolgokat, hogyan lehet ebből a saját magunkást gödörből kijönni.

Ez nagyon érdekelt, és ezért lettem pszichológus.

Persze szerettem volna másokon is és magamon is segíteni, tehát hogy képes legyek kilátni ebből a kis szemellenzős világból és másként ránézni azokra a dolgokra, amikről addig egyféleképpen gondolkodtam.

És tényleg csodálatosan izgalmasnak találtam, hogy ezen lehet változtatni.

És aztán az is borzasztóan motivált, hogy másoknak is megmutassam ezt, akár a pszichológiai tanácsadásban, akár a podcast révén, vagy mondjuk az, hogy a saját vállalkozásomat csináljam.

Emlékszem, hogy már alkalmazottként is rettentően vonzott engem a vállalkozói életforma, és arra vágytam, hogy mikor lehetek már én a magam ura, hogy én döntsem el, hogy mit csinálok, merre megyek, hogyan építem fel, hogyan lesz bevételem, satöbbi.

Amikor ingatlanokkal foglalkoztam, akkor egy idő után nem volt meg a miért.

És az, hogy ebből meg lehet élni, ez nekem nem volt elég érdekes és izgalmas.

Nagyon véletlenszerűnek találtam, hogy mikor vannak sikereim, hol összejött, hol nem egy eladás.

Kicsit olyan volt, mint szerencsejátékot játszani, és engem soha nem vonzott a szerencsejáték.

Úgyhogy nekem például tudom, hogy arra volt szükségem, hogy rajtam múljanak a dolgok, hogy én közvetlenül hatással tudjak lenni dolgokra.

És amikor ezt sikerült összerakni magamban, akkor kezdtem el olyan dolgokkal foglalkozni, amik engem izgattak.

Tehát a kérdésem ezzel kapcsolatban, amit te is feltehetsz magadnak, és ami az első támpontot fogja adni a saját utad felé, hogy te mikor csináltál utoljára olyasmit, ami izgalommal töltött el.

És még csak az se kell, hogy ez feltétlenül a munkádban legyen.

Hogyha a válaszod mondjuk az, hogy hobbidban vagy szabadidődben, az rendben van, de hogyha idejét sem tudod, hogy mikor csináltál ilyet, akkor az egy erős jel arra, hogy itt az ideje a változásnak.

Érdemes lehet például arra is odafigyelned, hogy milyen témák iránt vonzultsz ösztönösen, hogy mikel foglalkozol a szabadidődben, mert az is mutatja, hogy mi az, amibe érdemes összpontosítanod több energiát.

Volt például olyan barátom, emlékszem, aki imádott számítógépeken tölteni időt, megprogramozni, és belőle kiváló informatikus lett, aki aztán újra és újra továbbképezte magát, megtalálta az újabb utakat, mert tudta élvezni a munkáját, és érdekelte a téma.

Nagyon nehéz magadat megerőszakolni, és olyasmivel foglalkozni minden nap, amiben semmi izgalmasat nem találsz.

Hogyha ehelyett viszont megtalálod azt, amiben egyensúlyban van az izgalmas és az elvégzendő, akkor sokkal több lesz az energiád.

A második olyan dolog, ami azt jelzi, hogy nem tudod, hogy hova tartasz, hogyha folyton elfoglalt vagy és lódsz, futsz, és mégsem érzed soha úgy, hogy elértél volna valamit.

Mondjuk lehet, hogy elvégezted a munkádat, megtetted a kötelességedet bevásároltál kitakarítottál megválaszoltál mindenkinek minden üzenetet és emailt, mindent elintéztél, amit kellett, és a nap végére teljesen kimerülsz, és ez így megy nap mint nap, és nem haladsz sehova, vagy ez úgy is jelentkezhet, hogy mindig keresed a külső megerősítést és az elismerést, közben pedig nem tudsz igazán örülni még annak sem, hogyha Ha megdicsérnek.

Mondjuk lehet, hogy a főnököd azt mondja, hogy remek munkát végzel, a partnerek nagyon elégedettek, jók a számok, de rajtad csak átperegnek ezek a dicséretek, és nem érzed igazán nagy dolognak, amit csinálsz.

Vagy egy másik verziója ennek, amikor a napjaid egy részét üres időtöltéssel töltöd, és itt nem arra gondolok, hogy mondjuk pihensz, meg kikapcsolódsz, mert persze arra mindannyiunknak szüksége van, hanem a telefon végtelen görgetésére Netflixezésre tévézésre.

Ezek azok a dolgok, amiket én úgy tekintek, hogy ez tulajdonképpen mentális érzéstení. szórakoztatod magadat azért, hogy ne kelljen azon gondolkodnod, hogy hogyan tovább.

Ha nincsen semmiben sikerélményed, nincs egy olyan tevékenység sem az életedben, amiben az az érzésed, hogy na ezen az egy területen elégedett vagyok, vagy legalábbis efelé tartok, haladok valamerre, akkor könnyen lehet, hogy az a baj, hogy nincs meg a küldetésed. ugyanis ha nem olyasmikkel töltjük a napjainkat, amik számunkra értelmes dolgok, amik valahogy kapcsolódnak a számunkra fontos értékekhez, akkor hiába érünk el bármit, annak nem lesz igazi jelentősége számunkra.

Tehát észre sem veszed, csak mész tovább, teszed a dolgod, vagy amit annak hiszel.

Ha viszont a saját célodon dolgozol, akkor sokkal könnyebb lesz látni a haladást, és akkor megtanulod észrevenni a kiseredményeket is, és fogsz tudni örülni is nekik, mert számodra értékes, amit létrehozol, amit csinálsz.

Úgyhogy először is időt és teret kell magadnak teremtened, hogy felfedezd magadat elsősorban és azokat a dolgokat, amik célt adhatnak az életednek.

Az is segít, hogyha csak megállsz egy-egy pillanatra a lótás, futás közepette, és azon elgondolkozol, hogy tényleg mindezt meg kell csinálnom, és mit szeretnék mondjuk helyette csinálni.

Hogyha a sok kérés, kívánság, elvárás helyett, ami körülvesz, néha meghallod és felhangosítod a saját belső hangodat, akkor valójában mivel szeretnél időt tölteni?

Tehát válasz egy dolgot, amire több időt szeretnél teremteni, és egész egyszerűen kezd el.

Lehet, hogy egy hobbi fog eszedbe jutni, valami olyan, amivel már régen nem foglalkoztál, de amit mondjuk régebben szerettél csinálni, és nem a megélhetését csinálod, és ez sem gond.

Rengetegen élnek úgy boldog és kiegyensúlyozott életet, hogy a munkájuk mellett van egy olyan melléktevékenység, vagy egy hobbi, vagy valamilyen önkéntes, nem fizetett tevékenység, ami azt a bizonyos extra motivációt adja a mindennapjaikban.

Ilyen lehet például akár az az anyuka is, aki mondjuk nem egy különösebben izgalmas munkát végez, de mellette tud gondoskodni a kisgyerekeiről.

És egy adott életszakaszban az teljesen természetes, hogy a gyerekeink adják a fő motivációt és az örömöt az életünkben.

Más kérdés, hogy aztán változhat a helyzet, és amikor azok a gyerekek már akkorák, hogy nincs szükségük állandó gondozásra, akkor lehet, hogy ez a bizonyos anyuka elkezd azon gondolkodni, hogy milyen új célt találhatna magának.

És ez is teljesen természetes.

Ezért mondtam, hogy a céljaink és a vágyaink folyamatosan változnak az élethelyzetünk függvényében.

A harmadik jel, hogy lehet, hogy nem a jó cél után futsz, vagyis, hogy nem azon az úton vagy, ami a te saját autentikus választásod, hogyha sokat halogatsz.

Ez jelentkezhet úgy is, hogy olyanokat gondolsz, hogy most még nem állok készen, még nem tudok elindulni, egyelőre még kicsit pihentetem a terveimet, amíg majd összeállnak a dolgok, meglesznek azok a körülmények, amíg majd elég pénzt félretem, vagy felnőnek a gyerekek, vagy megtörténik valami jövőbeli dolog, de aztán ez valahogy soha nem jön el ez az idő.

Az is lehet, hogy valamilyen távoli cél ott dereng a szemed előtt.

Mondjuk szeretnél valamilyen kreatív dolgot indítani el, vagy saját dolgot létrehozni önerőből, mondjuk nyitni egy kis üzletet, vagy valamilyen szabadúszó tevékenység útjára lépni, szolgáltatni valamit, de eddig mindig úgy tűnt, hogy még nem jött el a megfelelő pillanat.

Lehet, hogy tényleg nincs időd, és akkor vissza kell lépnk az előző ponthoz, és kezdj el magadnak időt teremteni azokra a dolgokra, amikre vágysz, akármilyen keveset is, csak kezd el valahol.

De más is állhat a halogatás mögött, ugyanis néha olyan álmokat próbálunk meg megvalósítani, aminek a végeredményére vágyunk, de az odavezető útra pedig valójában nem.

Magyarán nem szeretném úgy élni az életemet, a mindennapjaimat, mint ami ahhoz szükséges, hogy oda eljussak.

Mondjuk szeretnék író lenni, de nem akarok minden nap órákat magányosan ülni a gép előtt és pötyögni a szövegemet.

Meg nem akarok a kiadással, az eladással, a marketinggel, a PR-ral bíbelődni, és mondjuk közismertségre sem vágyom.

Tehát az, hogy író legyek, lehet az álmom, de az odavezető út mindeközben nem vonz, akkor ez nem egy jó cél számodra.

Ugyanis az, hogy vágysz valamire, még nem jelenti azt, hogy ez a te igazi hivatásod.

Sőt, az is lehet, hogy egy olyan álmot kergetsz, ami nem is a te álmod, és ahhoz hasonlítod folyton az eredményeidet, és mindig csak azt látod, hogy milyen messze vagy ettől.

Én egy időben még úgy képzeltem el az életemet, hát ez elég régen volt, legalább 20 éve van ennek is, hogy majd egy nagy céget szeretnék vezetni, ahol én kitalálom a stratégiát, megszervezem a munkát, kiosztom a feladatokat és eljárok tárgyalni, mint valami fontos…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „E69 Öt jel, hogy nem tudod, hogy hova tartasz (és amit tehetsz ellene)”

Miről szól ez az epizód: „E69 Öt jel, hogy nem tudod, hogy hova tartasz (és amit tehetsz ellene)”?

Az adás a céltalanság jeleit veszi górcső alá, és segít felismerni, ha itt az ideje a változásnak. Az adás kitér arra, hogyan függ össze az energiaszint és a céltudatosság, miként lehet egyensúlyba hozni a rutint és az izgalmakat, hogyan találjunk több örömet a munkában, és mit… Az epizód a Tervezd magad újra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 01. 08..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „E69 Öt jel, hogy nem tudod, hogy hova tartasz (és amit tehetsz ellene)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csekovszky Anna.

Milyen témákat érint ez az epizód: „E69 Öt jel, hogy nem tudod, hogy hova tartasz (és amit tehetsz ellene)”?

Fő témái: céltalanság, önismeret, motiváció, munkavégzés, életmódváltás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „E69 Öt jel, hogy nem tudod, hogy hova tartasz (és amit tehetsz ellene)”?

Megjelenés: 2025. 01. 08.. Hossz: 20 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tervezd-magad-ujra/e69-ot-jel-hogy-nem-tudod-hogy-hova-tartasz-es-amit-tehetsz-ellene-65334a4e

Több epizód a Tervezd magad újra-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból