Honnan tudhatom, hogy kiégtem? – A kiégés jelei és kezelése | 15 perc pszichológia
· PT10M13SÖsszefoglaló
Ez az epizód a kiégés jeleit, okait és kezelését járja körül. Kitárgyalja a tartós kimerültséget, motivációvesztést, cinizmust, koncentrációs nehézségeket és alvásproblémákat, valamint a kiégés hatását a kapcsolatokra és az önértékelésre.
Röviden
- Műsor
- Amiről nem beszélünk...
- Megjelenés
- 2026. 02. 12.
- Hossz
- 10 perc
- Szereplők, említett nevek
- Knapek Éva
Ebben az epizódban
Úgy érzed, hiába pihensz, sosem töltődsz fel igazán?
Kiveszel pár nap vagy akár két hét szabadságot, abban bízva, hogy majd újra lelkes és motivált leszel… aztán néhány hét munka után ismét ugyanott tartasz: kimerülten, fásultan, energiátlanul.
Ha ez ismerős, lehet, hogy nem „csak” fáradt vagy – hanem a kiégés jeleit tapasztalod.
A 15 perc pszichológia mai epizódjában a kiégést járjuk körül három fontos nézőpontból.
Megmutatom, melyek a kiégés három fő tünetét , milyen egyéb – gyakran kevésbé egyértelmű – jelek társulhatnak hozzá, és arról is beszélünk, mi állhat a kiégés hátterében : munkahelyi és egyéni tényezők egyaránt.
Szó lesz többek között: a tartós kimerültségről, amit már az alvás sem rendez, a munkától való eltávolodásról, cinizmusról és motivációvesztésről, a hatékonyság csökkenéséről és az állandó „nem vagyok elég jó” érzésről, a koncentrációs nehézségekről, alvásproblémákról, ingerlékenységről, valamint arról, hogyan hat a kiégés a kapcsolatainkra, önértékelésünkre és testi állapotunkra. 🎁 INGYENES PDF: A Hogyan kezeljem a kiégést? című hasznos anyagban a tippjeim mellett egy csekklistát is találsz, amellyel felmérheted, hogy ki vagy-e égve. 👉 Kattints a linkre a PDF-ért: https://klub.knapekeva.hu/hogyan-kezeljem-a-kiegest/ Ez a videó neked szól, ha úgy érzed, elfogytál – és szeretnéd végre megérteni, mi történik veled, mielőtt teljesen kiégnél. 📱 Kövess közösségi médián: Instagram / Facebook / TikTok 📩 Tudj meg többet rólam, és iratkozz fel a hírlevelemre: knapekeva.hu #kiégés #burnout #15percpszichológia #KnapekÉva #pszichológia #mentáliségeszség #önismeret #kimerültség #stressz #munkahelyistressz #határok #önértékelés
Említett entitások
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Honnan tudhatom, hogy kiégtem? – A kiégés jelei és kezelése | 15 perc pszichológia”
Miről szól ez az epizód: „Honnan tudhatom, hogy kiégtem? – A kiégés jelei és kezelése | 15 perc pszichológia”?
Ez az epizód a kiégés jeleit, okait és kezelését járja körül. Kitárgyalja a tartós kimerültséget, motivációvesztést, cinizmust, koncentrációs nehézségeket és alvásproblémákat, valamint a kiégés hatását a kapcsolatokra és az önértékelésre. Az epizód a Amiről nem beszélünk... című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Honnan tudhatom, hogy kiégtem? – A kiégés jelei és kezelése | 15 perc pszichológia”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Knapek Éva.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Honnan tudhatom, hogy kiégtem? – A kiégés jelei és kezelése | 15 perc pszichológia”?
Megjelenés: 2026. 02. 12.. Hossz: 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/amirol-nem-beszelunk/honnan-tudhatom-hogy-kiegtem-a-kieges-jelei-es-kezelese-15-perc-pszichologia
Több epizód a Amiről nem beszélünk...-ből
- Miért olyan nehéz elengedni a reményt? – Nárcisztikus szülők és felnőtt gyerekeik
- Toxikus spiritualitás | Amiről nem beszélünk… podcast
A műsorban Hodász András coach és tréner segítségével vizsgálják a toxikus spiritualitás jelenségét. Megkülönböztetik az egészséges és a káros hitgyakorlatokat, kitérnek a spiritu…
- Nárcizmus és megcsalás | Amiről nem beszélünk… | Nárcizmus rovat
Ez az "Amiről nem beszélünk…" podcast epizódja a nárcizmus és a megcsalás kapcsolatát vizsgálja. Knapek Éva és Lázár Gergely klinikai szakpszichológusok beszélgetnek arról, hogy a…
- Érzelmi zsarolás: honnan tudod, hogy manipulálnak? | Amiről nem beszélünk… podcast
Az Amiről nem beszélünk… podcast legújabb epizódja az érzelmi zsarolás témakörét járja körül Kalász Cintia pszichológussal és Ulechla Gergő coach-csal, jogásszal. Az adásban szó e…
- Ítélkezés és elfogadás
Az Amiről nem beszélünk… podcast új epizódjában Hodász András coach és tréner segítségével járják körül az ítélkezés és az elfogadás témakörét. A beszélgetés során feltárják a vél…
- A nők és a harag – Hárpia, jó kislány vagy önmagáért kiálló felnőtt? | Amiről nem beszélünk… podcast
- Traumák egy elrontott frizura mögött | Amiről nem beszélünk… podcast: TRAUMA/VÁLASZ
- Manipuláció az ágyban? - Nárcizmus és a szex | Amiről nem beszélünk… | Nárcizmus rovat
A mai adásban a nárcizmus és a szexualitás kapcsolatát vizsgáljuk meg. Szó esik a szexuális feljogosítottságról, a kizsákmányolásról, a pornóhasználati zavarról és a traumakötésrő…
- Mérgező szülők árnyékában: a felismerés és gyógyulás útja felnőttként | Amiről nem beszélünk… podcast
Az Amiről nem beszélünk… podcast vendégei, Kalász Cintia pszichológus és Dr. Ulechla Gergő jogász, coach, a mérgező szülői működés felismeréséről és a gyógyulás útjairól beszélnek…
- Nárcizmus és siker: Tényleg csak a gátlástalanoké a világ? | Amiről nem beszélünk… | Nárcizmus rovat
A műsor a nárcizmus és a siker összefüggéseit vizsgálja. Felteszi a kérdést, hogy a gátlástalanság és az önpromóció az érvényesülés egyetlen útja-e. A nárcisztikus működés karrier…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Lelkizünk? S2E2 - Kiégtél…vagy? — Lelkizünk?
Ez az epizód a kiégés jelenségét vizsgálja, tisztázva a fáradtság és a burnout közötti különbséget. Megosztja a személyes tapasztalatokat a kiégés okairól és a felépülés módjairól…
- Mondd ki, mielőtt kiégnél: ELÉG! (vendég: dr. Füredi Júlia) — ... és boldogan éltek
A kiégés gyakori probléma, amely bárkit érinthet. Az "ATM-analógia" segít megérteni az érzelmi feltöltődés és kiadás egyensúlyát, amely a kiégés megelőzésének kulcsa. A korábbi, 2…
- Fókuszban a kiégés - Kuna Gábor pszichológussal — Porkoláb Gyöngyi
A Minden számít podcast ezen epizódjában Kuna Gábor pszichológussal beszélgetnek a kiégésről. Kitérnek a korai jelekre, a teljesítménycsapdára és a határok hiányára. A pszichológu…
- A kiégés — Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Ez az adás a kiégés jelenségével foglalkozik, kitérve annak okaival, tüneteivel és kezelési módjaival. Berényi András, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Közpo…
- E69 Öt jel, hogy nem tudod, hogy hova tartasz (és amit tehetsz ellene) — Tervezd magad újra
Az adás a céltalanság jeleit veszi górcső alá, és segít felismerni, ha itt az ideje a változásnak. Az adás kitér arra, hogyan függ össze az energiaszint és a céltudatosság, miként…