Tudatos történetek

🎭 Nem a dráma visz el, hanem a békétlenség – vendégem Kovács Annamária

· PT48M14S

Összefoglaló

Kovács Annamária színésznő a Tudatos Történetek podcast vendége, ahol Böröcz Tamással a hivatás, az önismeret és a színészet terápiás ereje kerülnek szóba. Annamari megosztja gyerekkori álmait, a székelyudvarhelyi színházban szerzett katarzisélményét, és azt az utat, amelyen…

Röviden

Műsor
Tudatos történetek
Megjelenés
2026. 03. 26.
Hossz
48 perc
Szereplők, említett nevek
Böröcz Tamás
Témák
színészet, önismeret, terápia
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] hogy nem a [zene] nehézségek viszik el az embert, hanem hanem a békétlenség magukkal [zene] és nem az adott ö dráma, [zene] ami éppen zajlik velük, hanem hanem az, hogy hogy hogy [zene] az ember nem tud békés lenni magával, és nem tudja elfogadni [zene] azt, Hogy hogy hogy nem ő a világ közepe. >> Vidd magaddal a tudatosságot.

Inspiráló videók, hírek és a kedvencidő funkcióid [zene] egyetlen helyen.

Töltsd le az Eventom appot az App Store-ból és tarts velem.

Sziasztok, én Börös Tamás vagyok.

Ez pedig a Tudatos Történetek podcast következő része.

És mai vendégem Kovács Anna Mária, akivel a színészetről fogunk beszélgetni.

Különösen azért fontos téma ez számomra, mert ugye én is kutatom, keresem, hogy így a hivatásban lenni, vagy abban létezni az milyen érzés.

És hát nyilván ezt a témát körbe fogjuk tudni járni vele, hiszen [horkantás] ez nem egy munka, azt gondolom, hanem ez annál sokkal több.

Szia Tamers, én is köszöntelek téged. >> Van egy ilyen nem reprezentatív kutatásom, hogy így gyerekkorban azért megtaláljuk azokat a pilléreket, amik későbbi utunkat, vagy azt a milliőt, amiben jól érezzük magunkat, ezért így ott vannak.

És te ha visszanézel akár így gyerekkorra, ott vannak így a színészetnek azok a nyomai, amik amik már akkor fellelhetők voltak.

Lehet, hogy csak később jöttél rá, de hogy >> hogy voltak ilyenek?

Nekem édesanyám már ezt tőle tudom.

Egész pici koromban már én mondtam, hogy én színész szeretnék lenni, de nem tudom, hogy ez honnan jött, mert a családban nincsenek színészek úgyhogy úgyhogy ezt tőlük tudom, de nekem a meghatározó élmény az udvarhelyi, székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor színháznak a nyitó előadása, a nem élhetek muzsika szó nélkül.

Arra határozottan emlékszem, hogy ez egy ilyen katarzis volt, és ilyen ilyen mámorító.

És akkor utána a ahogy alakult az életem, én én biztos voltam benne, hogy színművészetire fogok menni, vagy fogok jelentkezni.

Bár bár akkor abban az évben Székelyudvar helyen nem indult a művészeti iskolában drámaképzés, és akkor tanítóképzőt végeztem, de de utána én nem is jelentkeztem más egyetemre.

Úgyhogy bajba lettem volna, hogyha nem vesznek föl színire. >> És lehet, hogy rosszul is mondtam az elején, hogy van színész, meg a színésznő, és hogy hogy gyakorlatilag ez egy külön kategória, tehát színészet, mint a mesterség, de hogy színésznő, hiszen itt hivatkozunk a >> Igen.

Igen. >> a hölgyekre. >> Igen. [horkantás] >> De hogy volt olyan gyerekkorban, hogy nem tudom, így vonzott a a szereplési vágy, vagy inkább a dolgoknak az elmesélése a versen? volt nyilvánvaló már a már az elemiben én nagyon szerettem a versmondásokat, szavaló versenyre járni, bármilyen bár bárhol szerepelni az iskolában ünnepségeken mindig mindig ilyen én voltam, aki bármire kapható volt, tehát hogy ez már első osztálytól jellemző volt, és utána majd középiskolában meg jártam színjátszókörre.

Aztán elkezdtem az udvarhelyi színháznál statisztálni, és akkor után, amiután leérettségiztem, ugye felvételiztem a színére, és akkor ott indult el a nagy tanulás. >> És akkor te is úgy tekintesz erre, hogy igen, ez egy ez egy olyan hivatás, ami lehet, hogy vannak oldalágak meg akár szünetek vagy fellobbanód időszakok, de hogy ez egy úgy érzed, hogy el tud kísérni egy egy ilyen életpálya mentén.

Mindenképp elkísér és mindenképp meghatározó az, hogy az az öt év az egyetemen.

Ö nem tudom, hogy majd azt majd azt biztos 10-20 év múlva tudom megmondani, hogy ez ez mennyire befolyásolja, vagy éppen mennyire aktívan befolyásolja az én mindennapi életemet, de de segítség a civil életben is, hogy hogy tudok így kívülről tekinteni magamra, és helyzetekben nem vonódom annyira bele ma az Annamariságomba.

És ez sokszor egy balesetnél vagy egy pánikszerű helyzetben sokszor sokszor a lélekjelenlét megléte az igen hasznos. >> Igen, végülis itt több kulcs dolgot felhoztál, tehát hogy gyakorlatilag ez egy nagyon erős tudatos jelenlét.

Nekem mind kívülállóként úgy tekintek rá, hiszen ugye szerepelek belevonódni, de hogy mégse teledjél, de magadból is ahogy.

Tehát, hogy itt itt kell egy olyan erős önismeret meg tudatosság, hogy ezekbe a különböző szerepekbe bele tudj menni, aztán adott ponton ki is jönni belőle.

Én régen, amikor az egyetemet végeztem, akkor nagyon nagy jelentőséget tettem erre szerintem hibásan, hogy hogy ezt el kell választani, hogy akkor ez hogy működik, és és inkább mivel még nem volt annyi tapasztalatom, szerintem ezt erőből akartam és agyalgással megoldani, de tehát ez hol összejött, hol nem.

És akkor egy idő után azért csak arra kanyarodtam, hogy hogy az [horkantás] a szerep, ami megtalál, az az nem véletlen.

Úgyhogy ne m kritizáljam magam, hogy azt éppen így így így a jó vagy úgy a jó, hanem picit jobban bízzak abban a sorszerűségben, hogy valószínű, hogy hogy azért kaptam azt a azt a feladatot, mert el tudom végezni.

És akkor így könnyebb volt, ha már így tekintettem egy adott próbafolyamatra, hogy nem a saját magam ö gyengítésével foglalkoztam, hanem hanem azzal hogy hogy legyen egy én mindig mindig úgy dolgoztam, hogy bármilyen távolálló szerep pet kapok meg akkor is legyen egy legalább egy, de de egy pár olyan jelenet, ami ami teljesen őszinte tud lenni, és akkor a többi meg az ilyen rá helyeződés, ami amit esetleg én nem érzek annyira magaménak, de mindig legyen valami olyan, ami ami nekem erő tud lenni.

Itt például olyanokra gondolunk, hogy nem tudom, gonosz szerep, és akkor az ember alapvetően nem szeretne, de hogy hát mégis csak bele kell menni ilyesmi. >> Igen.

Én Én úgy építettem föl egy-egy ilyen karaktert, hogy mindig mindig legyen benne valami magyarázat, hogy miért vált ilyen né még haul nem is látszik, vagy nincs is ez leigazolva a színpadon, hogy hogy >> ez a belső annak egymüüm.

Igen. [horkantás] >> És ennek ellenére azért volt olyan, amikor mégis csak valahogy így behúzott a mélybe, vagy vagy többet kellett rajta dolgozni? volt ilyen, de szerintem ez a az akkori lelki állapotom is meghatározta, mert hogyha nem ment úgy a szekér a magánéletben, vagy vagy egyáltalán a világban máshol, akkor nyilvánvaló, hogy hogy ezt a táskát is nehezebben viseltem, és most már nem tudom megállapítani, hogy hogy melyik hogy befolyásolta.

Igen, ez egy nehéz ügy, mertogy gyakorlatilag minden szakmánál persze vannak nehezebb napok, és elfogadjuk, hogy mondjuk egy fodrász rosszabbul vágja a hajat.

Tehát az orvosoknál lehet, hogy nem vagyunk ennyire elnézőek, és hogy a színész is, hát miért kellene neki 110%-ig letenni akár a kővilág dolgait?

Nem is tudod, nem is tudod teljesen, vagy lehet, hogy >> hogy más tudja, de de én nem hiszem, hogy teljesen le tudod csupaszítani magad és hogyha éppen történik egy tragédia a családodban, vagy vagy éppen nagyon nagy válság van az életedben, azt azt az az nem valid, hogy te azt kint hagyod a szobán kívül, és akkor bent meg megy a felvétel, vagy vagy a színpadon működik. színpadon teljesen azért valahogy könnyebb, mert ott van ugye jó esetben hat-hét próbafolyamat, ami ami el tud téged azért vinni és bele tudsz helyezkedni kényelmesebben, egy fel tudod fedezni azt a azt a karaktert, és akkor ha bármi történik, mármikor az előadások zajlanak, akkor akkor úgy is van neked annyi tapasztalatod a a abban a hat-es próbafolyamatban, hogy ahhoz vissza tudsz nyúlni, és akkor van már mankód, hogy hogy mi miből építkezz, hogyha ilyen nehéz helyzet van.

De de nekem is volt olyan talán még az egyetemen, hogy hogy azért sokkal nehezebben ment egy-egy előadás, amikor amikor valami nehézség volt a magánéletben, vagy vagy úgy kint a külső életben.

És azt nem tudom megállapítani, hogy a nézők ebből mit láttak, vagy mit nem.

És hogyha megfordítjuk, hogy viszont egy nagyon izgalmas, jól sikerült próbafolyamat, nagyon sok felismerést hozó nem tudom, találkozások a színpadon, akkor a magánéletre is ugyanúgy pozitívan kiadnak.

Tehát, hogy egy ilyen kicsit terápiás jellegű az egész, hogy ezt önismereti utadban ezek segítenek. >> Pontos, pontosan.

Igen, de én én legalábbis az én tapasztalatom az, hogyha te, vagyis hogyha én szépen muzsikáltam és dolgoztam azon, hogy miért reagálok így, mi ennek az igazi tartalma, vagy mi miből fakad ez, akkor akkor akkor a színpadon is őszintébb tudtam lenni, hogyha hogyha hogyha hallottam a az eseményekkel, ami a magánéletben történt velem, és és átszűrtem magamon, és egy kicsit kutattam, hogy hogy akkor milyen programok vagy vagy mi van-e emögött, mert sokszor sokszor az van, hogy csak úgy sodródunk, vagy az az érzés, és közben meg az nem sodródás, hanem hanem még ilyen magad előtt is meg nem fejtett rejtélyek.

Nekem így hát mint kívülálló sokszor az a lehet, hogy inkább sztereotípia úgy fogalmaznék, hogy hogy hát igen, ez egy ilyen művészvilág és akkor így elfolynak a dolgok.

Sokszor van kívülről egy ilyen rátekintés.

Igen, pontosan egy olyan erős alázatot érzek, ami azt gondolom, hogy nyilván aki komolyan veszi a hivatást, az az nagyon erősen ott van.

Én én sosem voltam ilyen sálas művész, vagy még az egyetemen se, pedig hát fiatal voltam és minden velejárójával, de valahogy én úgy tekintettem akkor is a a színész létre, hogy hogy az nem kívülről nem nem az utcán kell meglessek, hogy ú te művész vagy, és hú de jó, hanem hanem te te a színpadon vagy a vagy a vagy ami ami a munkádal tudod azt elérni, hogy hogy elismerő tekinteteket kapjál, vagy vagy dicsérő szavakat, nem pedig kívülről.

Nem tudom, mert de de ez szerintem édesanyáiknak köszönhető, mert szépen neveltek, és akkor nem volt ilyen hülyeség bennem.

És amikor mondjuk színpadon vagy, és azt érezni, hogy hogy nagyon átment egy szerep, egy érték, egy olyan üzenet, tehát hogy a közönségből jönnek olyan visszajelzések, amiket ott érzékelni akár ide a sötétben, vagy esetleg ez később tudatosul, vagy mi ennek a megélése, vagy vannak-e különbözőségek? hogyha van, hogyha jó a közönség, akkor nyilván érzed azt, ahogy ahogy ahogy veszik, ami ami amiben vagy.

És az az jó érzés nyilvánvaló, hogy te nem egyedül vagy, úgy jó egyedül vagy, vagy a társaiddal, akivel éppen közösen játszol, de de lehet érezni, főleg a stúdió előadásoknál, amikor amikor közelisülnek a nézők, hogy m a csendet, a megértést, a tehát teljesen lehet érezni, ami sokszor segítség, de sokszor azért ugyanúgy zavarba ejtő is, hogy ennyire csupasz vagy. >> Hm.

És van esetleg olyan, amit kimondottan élvezel akár, mint szerep, vagy a folyamatban bármi olyan, vagy mi az, ami téged így nagyon feltölt, vagy mondjuk nem tudom, imád nagyon várod mindig a premiereket, vagy mi az, amit így ki tudsz emelni, vagy így az egésze egy ilyen izgalom?

Én szerettem azt, amikor amikor már nagyjából össze van állva mindenkinek fejében a a saját feladata, és akkor egyszer csak élni kezd a színpad, vagy élni kezd a a forgatás, és mindenki jelen van, és hozzáteszi a az ő kicsi részét, és akkor abból abból abból egyszer csak lesz valami valami csoda, vagy valami szép, vagy valami jó pillanat.

Én én azt nagyon szeretem, amikor amikor amikor a amikor a partnered vagy a vagy a a többi színész is így egyszer csak összehangolódik, és és az az nem tud nem rossz lenni, mert egybe vagyunk. >> Igen.

És az az a és ez a szavakon túl nyilván egy energia meg hát ott az a mil.

Én azt szeretem, azt hiszem a leginkább, amikor amikor azt érzem, hogy hogy nem egyedül vagyok, hanem hanem ott vannak a társaim, akikkel lesz közösen egy jó fűzés, vagy nem tudom, egy vagy jó jó kaját elkészítünk, ami aminek tartalma van és élmény. >> Hm.

És akkor hát mit maradva az ételnél, hogy ez az étel nagyon jól hasson a közönségnek, hogy hogy ezen az élményen túl van egy olyan belső hajtóerőd, amit mindig is kerestél, és nagyon jó mindig itt megélni ezeket a színpadon, hogy meg tudsz ilyeneket foglalni?

Pont, pontval nyáron fogalmaztam meg magamnak, de már úgy, hogy hogy tudtam is beszélni erről a barátaimnak, hogy valami miatt én gyerekkoromban ilyen meg nem értetnek éreztem magam valahogy, de hát biztos, hogy minden gyerek, vagy nagyon sok gyerek van így.

És és akkor most felnőtt koromban, amikor már nagyjából kitaláltam magam, és tudom a az erényeimet, a hiányosságaimat, vagy legalább legalább nagyjából így pár dolgot azért azért úgy megismertem magamból, úgy úgy már nem is hiányzik annyira, hogy a színpadon engem megértsenek, hanem hanem most már azt érzem, hogy engem engem a civil életben is most már értenek, mert van hangom, tudom, hogy hogyan mondjam el egy adott helyzetben, hogy hogy mit szeretnék, vagy mit nem szeretnék, vagy mi bánt.

És akkor és akkor valahogy így egy kicsit eltávolodtam ezáltal a most éppen a színpadtól, mert aztán az is lehet, hogy ez is agyolgás, de de régen vala valami olyan gyermeki vagy lányos elgondolásom volt, hogy a színpadon ott van egy kódolható nyelvezet, ami amiáltal én én átlátható és megért Érthető vagyok.

Igen. >> És akkor most ott tartok, hogy hogy ez nem a színpadhoz kötődik.

És ez ez érdekes volt, hanem hanem hogyha te te >> ez rémisztő, vagy most ezt csak így ízláged ezt az új érzést?

Rémisztőnek nem volt rémisztő, de de fura furcsa új érzés, hogy eddig miben voltam, vagy akkor én én hogyan tettem vettem magammal az életemben magamat. >> Ühüm.

És ehhez képest mondjuk egy korábbi időszakra visszatekintve, hogy megint csak mint külső kérdező kérdezem, hogy azért a rendezőknek eléggé meghatározó szerepük van egy-egy darabnál, vagy egy felkészülésnél, és hogy >> hogy itt mitől függ az, hogy te mennyit engedz be belőle, mennyit tartasz meg magadból, mennyire tud ez plasztikus lenni, vagy ez abszolút egyénfüggő, vagy nyilván rendezőnk is mások, és hogy hol van ezeknek így a határa? egyenni egyen függő nyilván, de ha ha a rendezőben bízol, akkor ez akkor ez nagyon folyékony tud lenni, mert mert mert valahogy olyan érzelmi biztonságban tart, hogy hogy te hiszel benne, és és nem arról van szó, hogy feltétlen nélkül mindent csinálsz, hogyha te nem úgy érzed, de de bízol benne, hogy hogy hogyha én nem is látom most éppen a de biztos, hogy…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „🎭 Nem a dráma visz el, hanem a békétlenség – vendégem Kovács Annamária”

Miről szól ez az epizód: „🎭 Nem a dráma visz el, hanem a békétlenség – vendégem Kovács Annamária”?

Kovács Annamária színésznő a Tudatos Történetek podcast vendége, ahol Böröcz Tamással a hivatás, az önismeret és a színészet terápiás ereje kerülnek szóba. Annamari megosztja gyerekkori álmait, a székelyudvarhelyi színházban szerzett katarzisélményét, és azt az utat, amelyen… Az epizód a Tudatos történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 26..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „🎭 Nem a dráma visz el, hanem a békétlenség – vendégem Kovács Annamária”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Böröcz Tamás.

Milyen témákat érint ez az epizód: „🎭 Nem a dráma visz el, hanem a békétlenség – vendégem Kovács Annamária”?

Fő témái: színészet, önismeret, terápia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „🎭 Nem a dráma visz el, hanem a békétlenség – vendégem Kovács Annamária”?

Megjelenés: 2026. 03. 26.. Hossz: 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tudatos-tortenetek/nem-a-drama-visz-el-hanem-a-beketlenseg-vendegem-kovacs-annamaria-d3866fc5

Több epizód a Tudatos történetek-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból