Édesebb Napokért

✨Nem kell rohanni, az életed nem verseny✨Podmas 16✨

· PT11M7S

Összefoglaló

Ebben az epizódban a műsorvezető arról beszél, hogy hogyan jött rá, hogy az élet nem verseny, és a folyamatos rohanás elveszi a jelenlétet. Elmeséli, hogyan oldódik fel a feszültség, ha tudatosabban élünk, és hogyan tanulunk meg nem versenyezni önmagunkkal sem. Kiemeli, hogy…

Röviden

Műsor
Édesebb Napokért
Megjelenés
2025. 12. 16.
Hossz
11 perc
Szereplők, említett nevek
Vastag Emese
Témák
tudatosság, önismeret, életvezetés, lassítás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[harang][zene] Üdv újra itt és köszöntelek az Édesebb Napokért podcast podmás sorozatának következő részében.

Ebben a sorozatban megosztok veletek 24 olyan dolgot, amit az elmúlt 24 éven tanultam.

És a mai tanulság pedig nem más, mintogy nem kell rohanni, ugyanis az élet az nem verseny.

Nem tudom pontosan, hogy mikor kezdődhetett nálam, vagy úgy amúgy így nálunk mikor kezdődik el az, amikor úgy érezzük, hogy folyamatosan valakit utól kell érnünk, valakit be kell érnünk.

Lehet, hogy akkor, amikor esetleg az iskolában ugye akkor voltál jobb, hogyha hamarabb elértél valamit, hogyha hamarabb elkészítettél egy feladatot, hogyha előrébb tartottál, mint a többiek, vagy lehet, hogy akkor, amikor beléptem ugye a felnőtt korba, és el kellett kezdeni mondjuk a pályaválasztással foglalkozni, és mindenki mást tudta rajtam kívül nagyjából, hogy merre fog tovább indulni, mi a következő lépése.

Nekem meg még úgy nem volt erről.

Halványilag gőzöm sincs, hogy úgy valójában tényleg mit szeretnék csinálni.

Vagy valaki hamarabb megszerezte a jogosítványt, valaki hamarabb megszerezte a nyelvvizsgáját, vagy hamarabb megszerezte a diplomáját, vagy jobban teljesített.

Nem tudom pontosan, mikor kezdődött ez, viszont valamiért úgy éreztem, hogy folyamatosan valamit, valami után rohantam, valami után siem, valakit be akartam érni, és ugyanazt már tudom, hogy mindenki a saját tempójában halad, és teljesen rendben van, hogy máskor élünk el. bizonyos mérföldkövet az életünkben, de azért mindig bennem volt ez, hogy hogy valamit el kell érnem.

Mintogyha folyamatosan úgy éreztem, és úgy érzem mai napig is egy picit még, de főleg régebben volt ez, hogy úgy érzem, minthogyha verseny futnék valamivel vagy valakivel.

Pedig valójában igazából tényleg mindenki a saját idő vonalán halad, és nem is tudjuk igazából megtenni azt, hogy ugyanott legyünk, mint mások, mert teljesen más életkörülményeink vannak, teljesen más céljaink vannak, és ez teljesen rendben van.

De alapvetően amellett, hogy úgy éreztem, hogy ugye verseny futok valakivel, amellett folyamatosan úgy éreztem, rohantam ez a rohanás, ez a folyamatos sietség, és nem tudom, hogy ez pontosan tényleg hogy alakult ki, viszont folyamatosan bennem volt az, hogy csináljam, csináljam minél több dolgot, ugye, hogy minél hamarabb elérjem a célomat.

De aztán felmerült bennem a kérdés, hogy de valójában így mi is az a bizonyos cél?

Mert ha belegondolunk, ugye élünk ugye 80- 100 évet, hogyha jobb esetbe.

Szóval van egy életünk és folyamatosan ugye általában van új célunk, ami amúgy nagyon jó.

Szóval én teljes mértékben híve vagyok annak, hogy célokat kell felállítani.

Viszont tényleg élünk 80 évet, és folyamatosan új céljaink vannak, és mindig azért az új célért dolgozunk, hogy elérjük azt, és minél gyorsabban, minél hamarabb elérjük azt a bizonyos célt.

De valójában ez az egész, ez szerintem sokkal többről szól.

Amikor fiatalab voltam, akkor folyamatosan úgy éreztem, hogy verseny, futok valakivel.

Azt nem tudtam pontosan kivel, de mindig bennem volt ez a sietség. minél több dolgot el kell intéznem, minél több dolgot el kell végeznem egy nap.

Ugye lehet, hogy ez összefügg azzal, hogy teljes mértékben rá voltam fókuszálva arra, hogy mennyire legyek produktív, de erről a produktivitás részről erről csináltam már egy külön epizódot.

Szóval ezt majd egy másik epizódban is meghallgathatjátok, hogy ezzel milyen kapcsolatos érzéseim voltak, vannak és hogy jutottam túl rajtuk.

Na de lényeg, ami a lényeg, hogy valószínűleg ezzel a produktivitással függött össze.

És hogyha nem végeztem el ugye elég dolgot egy nap, akkor úgy éreztem, hogy kudarcot vallottam, mert nem léptem egyről a kettőre.

És ez a rohanás ez egy ilyen folyamatos stresszrássá vált, egy ilyen pici apró folytogató stresszforrássá.

És mindeközben az volt a legnagyobb baj, hogy miközben rohantam egyik programról a másikra, mindeközben valójában sosem voltam jelen.

És ez a probléma ezzel az egésszel, hogy ha folyamatosan sietünk, ha folyamatosan rohanunk, akkor lemaradunk arról, ami most zajlik.

Mintogyha egy folyamatosan egy vonaton ülnénk, ami nagyon-nagyon gyorsan megy, és így haladunk el a táj mellett.

Viszont ahogy kinézünk az ablakon, valójában így nem tudjuk beazonosítani, hogy mit látunk.

Én csak azt látjuk, hogy ilyen fénycsovákkal megyünk el a különböző faluk mellett, a gyönyörű réte mellett, és tényleg nem vesszük észre a réten a csodálatos virágokat, mert mindig csak tovább rohanunk, és megyünk a célunk felé, ami igazából nem tudjuk, hogy mi.

Nem tudjuk, hogy mi, csak folyamatosan rohanunk felé.

És amellett, hogy tényleg úgy érzem, hogy én is sokszor rohanok és sokszor sietek, emellett úgy látom, hogy az egész világ siet.

Az egész világ rohan, próbálja elintézni a teendőit egyről a kettőre.

Ha kimegyek az utcára, a tömegközlekedésen mindenki rohan teljes mértékben.

Nem láttam még olyan embert szerintem, aki megállt és megcsodálta azt, hogy mi van körülötte.

És persze lehet, hogy amúgy furcsán is néznénk erre a bizonyos emberre, de a lényeg ami a lényeg, hogy folyamatosan sietünk valamifelé, és nem tudom pontosan, hogy mifelé sietünk, de valójában lehetséges, hogy ez a sietség, ez a gyorsaság, ez ez igazából a félelem beburkolva, a félelem attól, hogy lemaradunk valamiről, a félelem attól, hogy kimaradunk valamiből, vagy a félelem attól, hogy ha nem végzünk el elég dolgot, és nem csinálunk meg mindent, amit szeretnénk, akkor akkor nem leszünk elég értékesek.

És amúgy mai napig észreveszem saját magamon is, hogy hajlamos vagyok odatenni a gyorsan jelzőt különböző cselekedetek elé.

Gyorsan összepakolok, gyorsan leugrom a boltba, gyorsan megvacsorázom, aztán csinálom ezt meg azt, gyorsan felhívom anyukámat.

Miért kell mindig gyorsan csinálni?

És amúgy valójában nem is szeretném gyorsan csinálni, csak annyira berögzült, hogy odateszem azt a jelzőt, hogy képes vagyok tényleg nagyon sokszor elmondani egy nap.

És mostanában próbálok odafigyelni.

Szokott is olyan lenni, hogy így mondom mondjuk a páromnak, hogy akkor gyorsan megvacsorázom, és aztán meg is rázom a fejemet, mondva, hogy nem, nem, nem gyorsan megvacsorázom itt nyugodtan.

Szóval még mindig bennem van, de most már próbálom így így észrevenni magaman azt, hogy hogy ne használjam ezt a jelzót.

Én amúgy nagyon szeretek multitaskingolni, szeretem kimaxolni az időmet, például miközben edzek, közben ugye podcastet hallgatok.

Van, hogy a podcast közben még amúgy még valami másról is el vagyok foglalva, de van, hogy mondjuk főzés közben is egyszerre mondjuk beindítom a mosást.

Közben mondjuk miközben a rizs fő, addig kiteregetek és nagyon-nagyon sok mindenre koncentrálok egyszerre.

És amellett, hogy amúgy tök jó, hogy ennyi mindent el tudok végezni, de amúgy ez egy ilyen folyamatosan egy stresszforrás teszt rám egyrészt, másrészt meg tényleg így elfelejtek jelen lenni, elfelejtek lassan csinálni.

És amúgy ezeknél a feladatoknál maximum ilyen pár perceket tudok spórolni.

Viszont mostanában tényleg amikor megpróbálok arra figyelni, hogy tényleg csak egy dologra koncentráljak, akkor az annyira idegen, annyira furcsa érzés, egy ilyen üresség, mert annyira hozzászoktam, hogy millió feláll az agyam, viszont cserébe sokkal jobban nyugodtabbnak érzem magam akkor, hogyha egyszerre egy dolog van a fókuszban.

Mert tényleg megkérdeztem magamtól, hogy mi lenne akkor, hogyha nem rohannék?

Mi lenne akkor, hogyha nem próbálnék egyszerre millió dolgot csinálni, hogy tényleg ott legyek és egy dologra, egy dolog legyen a fókuszomban, egy dologra menjen az energiám.

Tegyük fel, hogy van nálam egy kancsóvíz.

Ez a kancsóvíz, ez a teljes figyelmemet és a teljes energiaraktárat jelzi.

Ezek a poharak, ezek különböző tevékenységek, amiket egy időben csinálok. amíg abból a kancsóból maximumra fel tudok tölteni egy poharat, egy tevékenységet, addig, hogyha ott van mondjuk 10 vagy 15 ilyen pohár, akkor mindegyik pohárban csak egy kis mennyiségű víz jut.

Valóban, valójában ott semelyiket nem tudom feltölteni.

Sehol nem tudok tényleg 100%-on teljesíteni.

És erre nagyon sokszor emlékeztetnem kell magamat, mert hajlamos vagyok mai napig nagyon sok poharat kihelyezni, és nagyon sok mindent csinálni egyszerre.

De tényleg az jön vissza így a külvilágtól is sajnos, hogyha egy ilyen történik, hogy hogy akkor sehol nem tudok helytállni.

És ez nagyon-nagyon rossz érzés.

Engem nagyon tud zavarni, és nagyon nagy fájdalmam az, amikor rájövök erre, hogy annyira sok mindent akarok csinálni, hogy a végén sehol nem tudom megállni a helyemet.

És ez nagyon rosszul szokott érinteni, de nem azért érint rosszul, mert mert megbántottak, vagy valótlan az állítás mondjuk, hanem igazából az, hogy rájövök, hogy megint elkövettem ugye ezt a hibát, de most már tényleg ismét egy olyan dolog, ami nem baj, elhibáztam és tudok belőle fejlődni a következő időszakban, de de ez tényleg nagyon fontos, és tényleg próbálok odafigyelni, hogy nem kell rohanni, nem kell 6 millió dolgot egyszerre csinálni, és lehet, hogy amúgy így hogy a gondolatmenet követve ti is észrevettétek, hogy az elején még inkább arra koncentráltam, hogy másokkal kapcsolatban mennyire érzem azt, hogy rohanok, mennyire érzem azt, hogy sietnem kell, hogy elérjek oda, ahova ők is elértek, vagy gyorsabb legyek náluk, vagy az ő tempójukhoz mérem magamat. viszont ez a sietség, ez a lelassulás szerintem nagyon-nagyon fontos olyan szempontból is, hogy mi a hétköznapi életünkben mennyire sietünk és mennyire fontos az, hogy megpróbáljunk és megtanuljunk lelassítani.

Szóval itt mind a külvilágra is vonatkozik ez az egész, hogy le kell lassítani és másokhoz képest és nem kell tényleg összehasonlítani másokkal önmagadat.

Viszont ugyanúgy nagyon fontos az, hogy a te saját életedben is meg kell próbálni szerintem jelen lenni, egy picit tudatosabban ott lenni a mindennapokban.

És pont ezért teszem fel magamnak a kérdést, hogy mi ez a cél, ami felé rohanok?

Az egész életemben ez fog történni, hogy rohanok.

És igazából a vége az tényleg az, amikor vége lesz az életemnek.

Nem szeretnék visszaemlékezni arra, hogy végigrobogtam az egészen, és igazából csak elsuhanó árnyakat látok. hanem tényleg szeretném megélni az apró pillanatokat, kinézni az ablakon, meglátni ezt a virágokat a réten.

Amióta ezt tényleg megértettem és tényleg elhatároztam, azóta próbálok lassabban élni.

Reggel a kávéat nem csak lehúzni, hanem tényleg szánni erre pár percet, kicsit ott lenni, jelen lenni, körbenézni.

Amikor elmegyek egyet sétálni, akkor sem a telefonomba bújva próbálok megoldani valami feladat, ami még hátraradt az adott nappól, hanem tényleg felnézek kicsit, megnézem a felhőket, a leveleket, a környezetemet. egy picit lassabban ott lenni, lassabban jelen lenni, amikor eszek, akkor sem arra koncentrálni, hogy éppen mi megy a social médián vagy a tévében, hanem tényleg egy picit arra figyelni, hogy mondjuk mit eszem, hogy eszem, lelassulva nem sietek sehova, mert a cél igazából lehet, hogy sosem az volt, hogy odaérjek valahova, hanem az, hogy valóban itt legyek, jelen legyek és a mostban éljek.

És köszönöm szépen, hogy velem tartottál a mai epizódban.

Remélem, hogy tetszett, és holnap találkozunk ugyan.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottál [zene] ebben az epizódban, és ha esetleg ma még nem mondta volna neked valaki, akkor szeretnélek emlékeztetni arra, hogy hihetetlenül [zene] szeretlek.

Nagyon büszke vagyok rád, és kívánom azt, hogy legyen szuper édes napod. tu

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „✨Nem kell rohanni, az életed nem verseny✨Podmas 16✨”

Miről szól ez az epizód: „✨Nem kell rohanni, az életed nem verseny✨Podmas 16✨”?

Ebben az epizódban a műsorvezető arról beszél, hogy hogyan jött rá, hogy az élet nem verseny, és a folyamatos rohanás elveszi a jelenlétet. Elmeséli, hogyan oldódik fel a feszültség, ha tudatosabban élünk, és hogyan tanulunk meg nem versenyezni önmagunkkal sem. Kiemeli, hogy… Az epizód a Édesebb Napokért című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „✨Nem kell rohanni, az életed nem verseny✨Podmas 16✨”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vastag Emese.

Milyen témákat érint ez az epizód: „✨Nem kell rohanni, az életed nem verseny✨Podmas 16✨”?

Fő témái: tudatosság, önismeret, életvezetés, lassítás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „✨Nem kell rohanni, az életed nem verseny✨Podmas 16✨”?

Megjelenés: 2025. 12. 16.. Hossz: 11 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/edesebb-napokert/nem-kell-rohanni-az-eleted-nem-verseny-podmas-16-7939ce1e

Több epizód a Édesebb Napokért-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból