Könnyedén Podcast

Így változtasd meg az életed | célok, tervek, kiteljesedés & haladás

· PT20M24S

Összefoglaló

A Könnyedén Podcast ezen epizódjában Kötélverő Zsófia arról beszél, hogyan lehet 90 nap alatt megváltoztatni az életünket. Az öt alaplépés között szerepel a célok pontos meghatározása, ami iránytűként szolgálhat. Fontos, hogy a 90 napos távot kisebb, könnyen érthető lépésekre…

Röviden

Műsor
Könnyedén Podcast
Megjelenés
2025. 10. 05.
Hossz
20 perc
Szereplők, említett nevek
Kötélverő Zsófia
Témák
célkitűzés, személyes fejlődés, tervezés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

90 nap alatt meg tudod változtatni az életedet akkor, hogyha úgy tűzöl ki célokat és konkrét lépéseket, hogy akár azt egy hét éves is megértse.

Szia szeretettel köszöntelek újra itt a Keny podcast csatornámon.

Engem Kötéveres Zsófiának hívnak, és hogyha még nem iratkoztál fel a YouTube csatornámra, akkor azt mindenképpen tedd meg, így biztosan minden új epizódról majd értesülni fogsz.

Illetve ezeken a social média felületeken megtalálsz még további tartalmakat tőlem, illetve itt tudsz velem kapcsolatba lépni akkor is, hogyha szeretnél hozzájelentkezni coaching konzultációkra.

Na de nézzük is, hogy mik azok a dolgok, amiket meg tudsz tenni annak érdekében, hogy 90 nap alatt megváltoztassd az életedet.

Ugye most beléptünk az utolsó negyed évbe itt 2025-ben változó, hogy egyébként kinek mi van ilyenkor a fókuszban, az életében.

Valaki így az éjvégé fele szeret már kicsit inkább lelassítani, lerakni a munkát, és sokkal inkább már csak így a pihenésre, az év összegzésre koncentrálni, akár az új évnek a tervezésére.

Valaki meg ilyenkor még azért megnyomja az utolsó heteket, utolsó hónapokat, és azért odateszi magát.

Na, bármelyik kategóriába is tartozol, egyik se jobb a másiknál, mind a kettőnek megvan a helye az életünkben.

Viszont én most ahhoz hozok öt olyan alaplépést, amit meg tudsz tenni annak érdekében, hogy 90 nap alatt megváltoztass életedet, és a 90. napra akár már egy teljesen új éned nézem vissza rád a tükörbe.

Ami nagyon fontos, és le akarom szögezni már az elején, hogy minden változás, minden változtatás az egy folyamat.

Ahhoz idő kell, és mindenkinek ez a folyamatnak a hosszúsága az változó, hogy kinek mi mennyi időbe telik.

Szóval ami nagyon fontos, hogy sose hasonlítgasd magad másokhoz.

És abban viszont idézében garantálhatom, hogyha a kellő lépéseket te megteszed és megcsinálod, beleteszed a munkát, akkor el fogsz jutni egyik pontból a másikra és a 90 nap végére lesz akár szemmel, szabad szemmel látható lesz majd egy változás fejlődés az életedben, de mindenképpen csakis saját magadra figyelj, és a saját magad fejlődését kövesd, és azt nézd, hogy te honnan jutottál hova, és nem azt, hogy másoképpen hol tartanak.

Na, mi is az első lépés, amit meg tudsz tenni, illetve érdemes megtenni akkor, hogyha szeretnéd kimaxolni ezt az utolsó neredévet, vagy ezt a három hónapot.

Az első az az, hogy tudd pontosan, hogy mi is az, amit akarsz.

Találd meg a fókuszpontodat, mit szeretnél elérni.

Ugye ahogy elején említettem valaképpen most pont, hogy inkább csak mondjuk magára figyelne és pihenne és mondjuk csak inkább tényleg csak ezt kicsit ilyen lelassulóbb időszakot adnám magának.

Valaki még éppen lehet, hogy most egy világmegváltott gondolatal jutna. ö drukkolna elő.

Szóval mindenképpen határozd meg, hogy mit is szeretnél pontosan elérni, kivé szeretnél válni, milyen ember szeretnél lenni, mik azok a konkrét célok, amiket te el szeretnél érni.

És amint ez megvan, ez az ez lesz végülis az iránytűd, mert amint megvan, hogy te mit szeretnél elérni, akkor már igazából a félsiker megvan, mert legalább akkor tudod, hogy merre is kell haladnod, hogy az iránytű segíteni fog benned ebben.

Mert lehetünk egyébként nagyon elkötelezettek, lehet nagyon magas önfegyelmünk és lehetünk nagyon következetesek, csak hogyha éppen ezt rossz irányba tesszük, akkor az nem lesz éppen annyira előremutató.

A második, amit érdemes megtenned, az az, hogy ezt a 90 napnyi időt, amit magadnak szentelsz arra, hogy haladj az életedben, ezt mindenképpen bontsd le, mert a legtöbb esetben ott tud elbukni valakinek a sikeressége, hogy nem látja be azt a távot, amit magának kitűzött, és annyira nagynak, annyira távorinak látja azt a célt, hogy igazából vagy el se kezd cselekedni, mert úristen, hát 90 nap az hol van még, mert ráérek még bármit is megtenni.

Másik esetben még igazából megijed, hogy annyira nagy falatnak tűnik az a felődési pont, hogy vagy ez a célnak az elérése, hogy hogy maga az ijedségtől nem fog tudni cselekedni, és nem fogjuk tudni megtenni a kellő lépéseket.

Szóval a célokat mindenképpen érdemes lebontani.

Lehet akár egy neyed évre, vagy erre a 90 napra neked több célod is, de lehet, hogy csak mondjuk egy célt fogsz kitűzni magadnak.

A lényeg az, hogy mindenképpen bontsd le a 90 napos célt havi célokra.

Tehát mindig minden minden hónapban legyen egy havi célod, és a havi célokat pedig heti célokra, és onnan pedig a heti célokat pedig napi teendőkre.

És ezeket a napi teendőket nagyon jól fogod tudni következetesen figyelni és megtenni mindig az adott lépés, mert nem az számít, hogy te egyszer mit teszel meg, hanem az, hogy mit teszel meg folyamatosan, következetesen lépésről lépésre.

És amikor már ott tartasz, hogy megvannak a heti meg a napi teendők, azok a kis lépések igazából tényleg ilyen kis falatnak fognak tűnni, amiket akár csak tényleg a kisujadból kirázol, és nem az lesz, hogy úristen, a 90 napra neked ez a célod, de hát honnan hogyan fogsz tudni eljutni innen idáig, és pont ez is szükséges, hogy ezeket lebontod, és látni fogod, hogy lépésről lépésre neked mi a teendőd.

És ezeket a lépéseket pedig nagyon jól fogod tudni mérni, pipálgatni, és igazából tudod követni azt, hogy melyik lépésről melyik lépésre kell tovább menned.

És ezért nagyon fontos például az, hogy olyanok olyan céljaid legyenek, illetve maga a célokon belül a a cselekvés orientáltság, úgymond az action based, van egy ilyen kifejezés, hogy maga a célokhoz olyan cselekvési tervet írjál el, amit akár egy hét éves is meg tud érteni, vagy akár egy kisgyerek meg tud érteni, hogy mi a következő lépés, mit kell tennem annak érdekében, hogy A pontból B pontba vagy B pont pontból C pontba el tudjak jutni.

Tehát mindig mi a következő lépés?

Úgyhogy erre figyelj, hogy például, hogyha most leírsz egy cselekvést, vagy leírsz egy teendőt, akkor az mennyire érthető, mennyire tiszta, mennyire világos.

Mert most, hogyha például tegyük fel médiában dolgozol és mondjuk posztokat kell gyártanod, akkor ne csak azt írd le, hogy hát poszt szerkesztése, hanem milyen posztnak a szerkesztése, ahhoz milyen kép, ahhoz milyen téma, ahhoz milyen szöveg.

Tehát, hogy konkrétan tényleg mikor leülsz csinálni, akkor konkrétan ne azon kelljen gondolkodnod, hogy jó, oké, poszot kell szerkesztenem, de akkor most mit is kell, hogy is kell, hanem ott van konkrétan az, hogy mit is kell tenned.

Vagy ma csak a hétköznapokat nézzük, akkor mondjuk ott lesz az például, hogyha mondjuk főznöd kell, és mondjuk most az következik a tudólistán, hogy te most főzzél valami ételt, mert mondjuk neked a egyik legfontosabb célod ebben a 90 napban az, hogy odafigyelsz egészségedre, akkor ne csak az legyen, hogy ja, hát nekem akkor most főznöm kell, hanem akár egy hétre előre tervezd meg, hogy melyik nap mit fogsz főzni.

És akkor már nem az lesz, hogy akkor most gondolkozol, hogy ja amúgy még el kéne menni három boltba bevásárolni a hozzávalókat, meg még egy negyedikben még egy plusz dolgot hozzá, mert így tényleg az embernek igazából már annyira sűrűnek tűnik ez a dolognak az elvégzése, hogy sok nagyon könnyen tudja az ember azt mond, hogy ah most nem, majd akkor majd holnap.

Vagy például ha most egy vállalkozást nézünk, vagy egy bármilyen üzletet, bizniszt, lesz mondjuk egy meetinged.

Oké, van egy meeting, de kivel lesz az a meetinged?

Mivel kell fölkesztőlnöd? mit fogsz mondani, mikről fogtok beszélni, beven fogtok maradni.

Tehát eleve, hogyha már átgondolod ezeket a teendőket és apró kis feljegyzéseket írsz hozzá, az már nagy mértékben megkönnyíti azt, hogy te azt a dolgot meg is csináld.

A harmadik, ami harmadik, ami nagyon fontos, az a napi szokások, napi rutinok.

A ahogy elején is említettem a podcast résznek, nem az számít, hogy mi az, amit megcsinálsz egyszer, hanem mi az, amit folyamatosan, következetesen megcsinálsz és elvégzel.

Ez lesz a legfontosabb, mert ezek fogják összeadni a nagy kerek egészet.

Ugye minden egyes lépcsőfognak a megtétele fogja összeadni azt, hogy te el fogsz jutni oda, ahova te szeretnél a 90 nap végére.

Szóval nézd meg azt, hogy az életedben milyen olyan szokások vannak, amiket érdemes lenne akár elhagynod, és milyen olyan szokások vannak, amiket érdemes lenne felvenned.

Például nézd meg azt, hogyha mondjuk most az edzést vagy az egészséges életmódot nézzük.

Ha egészséges élet, egészségesebb életet szeretnél élni, egészségesebb testben szeretnél lenni és eljársz edzeni, akár mert oda is figyelsz az étkezésedre, de mellette van egy olyan rossz szokásod, hogy mondjuk dohányzol, akkor ugye ez mennyire van parításban egyik a másikkal?

Kicsit ellentétes ugye a kettő.

Ezt a dohányzás szokást úgymond le kell tenned és ezen kell dolgoznod, hogy akkor kinek hogy működik.

Lehet, hogy valaki egyik napra a másikra lerakja.

Lehet, hogy valakinek pedig kell mondjuk hozzá egy hónap, mert mondjuk csökkenti naponta, hetente a napi mennyiséget, amit ugye elszív, és akkor így lerakja szépen.

És most ez is tökre egy ilyen kis alap, kis buta lépésnek gondolhatjátok, de amúgy meg tényleg vagy gondolható, de hogy amúgy tényleg ez is nagyon sokat hozzá tud tenni az, hogyha az ember ezt megtervezi előre, hogy jó, akkor most át nem is most nem az van, hogy le kell ülni egy órán keresztül és gondolkodni azon, hogy akkor most hogy rakom le a dohányzást, vagy hogy hagyom abba ezt a szokást, hanem egyszerűen csak tényleg egy két perc alatt átgondolja az ember, hogy jó, mit is akarok, és mi is az, amit valójában el szeretnék élni, és akkor átgondolja azt, hogy jó, akkor most ezen a héten mondjuk napi ket doboz helyett csak elszívok más felett, és akkor szépen fokozatosan ezt így elkezdi az ember.

De ez ugyanaz például, hogyha egy olyan jó szokást akarunk be, vagy új szokást akarunk beiktatni az életünkbe, ami például az, hogy mondjuk egy meditáció, egy sportolás, egy nem tudom, hála naapló írása, vagy mondjuk a mondjuk a biznisben, vállalkozásban szeretnél jobban belemélyülni, kommunikációt tanulni, vállalkozásvezetést tanulni, akkor azt is meg tudod szabályozni, vagy meg tudod határozni magadnak, hogy mondjuk minden nap na napig csak fél órát leülsz, és tanulsz, és hallgatod a hanganyagot, és képezed magad az adott területen.

Vagy akkor minden nap reggel nem is kell 20 percig leülni, meditálni, de csak egy kettő percet leülsz, és szépen fokozatosan ezt is emeled, hogy egy héti, két hétig csináld azt, hogy napi két perc, aztán utána öt perc, aztán 10 perc, ahogy te igényled, ahogy az időt engedi, ahogy az életedben ez beilleszthető.

A szóval itt a fokozatosság a a lépésről lépésre lépésről lépésre való megtételek is szintén fontosak, hogy ne úgy legyen az, hogy amikor egy szokásba illesztesz, akkor megcsinálod egyik nap, aztán utána meg ezve soha, mert teljesen így kiégetted magadat, mert nincs kedved, nincs időd, nincs igényed arra, hogy te mondjuk a napi 20 percet meditálj, m akkor sokkal fontosabb az, hogyha inkább úgy kezd el a szokásoknak a beillesztését, hogy az hosszú távon tartható is. hogyha neked nincs igényed, vagy nincs időd arra, hogy te napi 20 percet ezzel foglalkozz, akkor legyen inkább napi kettő perc, de azért mindig több, mint a semmi.

És ugyanez például, hogyha fejleszted magad és önfejlesztéssel foglalkozol, akár személyiségfejlődés, akár egy szakmai fejlődés, bármit bármelyiket is nézzük, sokkal fontosabb az, hogy naponta egy picit legalább beletegyél, mint az, hogy most nincs időd, nincs mondjuk napi két órád ezzel foglalkozni, és akkor inkább így hagyod az egészet.

Sokkal többet érzel azzal, hogyha csak fél órát is foglalkozol vele minden nap, mert az is faladás, az is, az is azt mutatja, hogy te haladsz előre, te folyamatban vagy.

És nem az számít, hogy most akkor te napi két órát ültél egyszer és ak utána egyszer se, hanem az, hogy te minden egyes nap megteszed hozzá a lépéseket.

Na most szerintem azért most ezekkel a példákkal érthető, hogy mit szeretnék mondani.

Szóval vizsgáld meg, hogy mik azok a szokások, mik azok a teendők, mik azok a lépések, amikre szükséged van ahhoz, hogy elérd a célodat.

És mik azok, amiket hátra kell hagynod annak érdekében, hogy elérd a célodat.

Azem most már negyedik lépésnél tartunk.

A negyedik a következetesség és az önfegyelem.

Ugye, ahogy említettem, lehetünk mi nagyon önfegyelme, nagy, lehet nagy önfegyelmünk, lehetünk mi hú de következetesek, de hogyha nem jó irányba tesszük meg, ugye akkor az nem annyira előremutató.

És a következetesség önfyelem itt még azért is fontos, hogy egyrészt, hogyha már irányba vagyunk, ezt a következetességet, ezt az önfegyelmet azért előnyös, hogyha meg tudjuk tartani, hogyha el szeretnénk érni a 90 napos célunkat.

A a 90 nap alatt biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, amikor azt érzed, hogy abszolút semmi kedved még egy tollat arrébb rakni se.

Előfordulhat az, hogy összecsapnak a hullámok a fejed felett.

Ö előfordulhat az, hogy velefáradsz, hogy kicsit megfáradsz, hogy úgy érzed, hogy tényleg semmihez nincsen kedved.

Ez abszolút benne van, mert emberek vagyunk.

Vannak érzelmeink, vannak gondolataink, az élet történik körülöttünk, nem csak az van, amit most mi arra a 90 napra elterveztünk, hanem egy csettintés alatt bármi megváltozhat.

Szóval teljesen rendben van az, hogyha neked a 90 napban van egy hullámbölgy, és teljesen rendben van az, hogy a 90 napig nem tudsz végig vigyorokba és boldogan ugrálva haladni ezen az úton.

Az, hogyha kicsit megállsz, az is rendben van.

Gondoljánkor magadra úgy, mint egy autó, mint egy egy Ferrari, ami szágódik az autópályán, és mondjuk egy hosszútávot kell megtennie, de néha meg kell állnia tankolni, mert különben nem fog tudni tovább menni.

Szóval amikor ilyen ilyen érzéseid vannak, hogy kicsit úgy érzed, hogy megpihennél, vagy úgy érzed, hogy most nem úgy sikerülne ez a nap, vagy nem úgy sikerült ez a nap, ahogy te azt eltervezted, ahogy a nagykönyvben meg van írva, nem baj.

A lényeg az, hogy akkor is a legkisebb dolgot, amit tudsz, azt tedd meg magadért.

És hogyha most például az, hogy te pihensz egyet, akkor legyen az,…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Így változtasd meg az életed | célok, tervek, kiteljesedés & haladás”

Miről szól ez az epizód: „Így változtasd meg az életed | célok, tervek, kiteljesedés & haladás”?

A Könnyedén Podcast ezen epizódjában Kötélverő Zsófia arról beszél, hogyan lehet 90 nap alatt megváltoztatni az életünket. Az öt alaplépés között szerepel a célok pontos meghatározása, ami iránytűként szolgálhat. Fontos, hogy a 90 napos távot kisebb, könnyen érthető lépésekre… Az epizód a Könnyedén Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Így változtasd meg az életed | célok, tervek, kiteljesedés & haladás”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kötélverő Zsófia.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Így változtasd meg az életed | célok, tervek, kiteljesedés & haladás”?

Fő témái: célkitűzés, személyes fejlődés, tervezés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Így változtasd meg az életed | célok, tervek, kiteljesedés & haladás”?

Megjelenés: 2025. 10. 05.. Hossz: 20 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konnyeden-podcast-1/igy-valtoztasd-meg-az-eleted-celok-tervek-kiteljesedes-haladas-8c23b348

Több epizód a Könnyedén Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból