Hogyan tesz az alvás hatékonyabbá?! Megnéztük mi a hatékonyság kulcsa itt.
· PT59SÖsszefoglaló
A "Hatékony leszek" podcast e heti adásában az alvás hatékonyságát vizsgálják. Kiemelik, hogy az alváskiesést nem lehet bepótolni, a ciklusokat és azok szerepét tárgyalják, valamint az alvásnak mint az egyik legfontosabb alapfunkciónak a tudatosabb megélését hangsúlyozzák. A…
Röviden
- Műsor
- The Long Story
- Megjelenés
- 2023. 05. 11.
- Hossz
- 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Tóth-Czere Péter
- Témák
- alvás, hatékonyság, egészség
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Az immunrendszered és az egyéb más vonatkozásában nincsen olyan, hogy alvásbank, tehát hogy ma berakok másfél órát, mert holnap kevesebbet fogok aludni, vagy mivel akkor mára kevesebbet sikerült, tehát hogy ezeket nem, ráadásul az alvásmínuszokat halmozni, hogy akkor mi hét közben most arra jut idő, hogy akkor három órákat alszom, de majd a hétvégén kialszom magam, ez nem egy jó taktika, tehát ennek úgymond semmi értelme?
Nekem az a tíz perc reggelenként az a plusz, amit elveszek az alvásidőmből azért, hogy viszont egészen nyugodtan tudjak egy-másfél órát, akkor még ott reggel a családdal tölteni. - Hanem egy átlagos embernek ez a ciklus úgy épül fel egy este, hogy jön az egyes fázis, ugye a szendergés, a kettes a felszínes alvás, a hármas a mélyalvás, és aztán jön megint egy kettes, egyes, majd négyes.
Nem mindig ugyanolyan formában ébredsz, ugye van például az az állapot, amikor agyonverten ébred az ember, azt érzi, hogy kiesik a fején, még mindig alszik 10 perc múlva is.
Na, ez például az egyik ciklus közepén van, de majd erre mindjárt hatékony leszek. - Egy podcast azoknak, akik szeretnének hatékonyabbak lenni.
Hatékonyabbak, de hatékonyabbak. - A napi küzdelmeidben az idővel folytatott harcodban szeretnénk segíteni ezzel a műsorral.
Veled együtt keressük részről részre, hogy hogyan lehet szervezettebben élni, időt spórolni, kevésbé aggódni. - Ez a cél.
A többit pedig már csak rajtad és rajtunk múlik. - Hatékony leszek Podcast, ha jobb akarsz lenni saját magadnál. - Helló, és adj Isten!
Nagy szeretettel köszöntünk, ez a hatékony leszek podcast, éberen, ébren és egyben álomvilágban a mai napon a hatékony alvásról fogunk beszélgetni.
Helló, itt Mikos Ákos! - És Tóth-Czere Péter. - Bár amennyiben ez a hülye fogalom létezik, hogy hatékony alvás.
Nyilván abból megközelítve, hogyha egyáltalán szeretnénk hatékonyan tölteni a napunkat, akkor jó lenne egy jót aludni, és talán a jó alvást szívesen kicserélem a hatékonyra.
Bár mind a kettő fontos lehet, ez majd egy megközelítés kérdése.
Na, és ez az talán, amit még így az evés mellett be tudnék hozni, aztán nyilván vannak egyéb más alapvető funkciók, amit mindannyian máshogy csinálunk, és úgy, ahogy jól esik, de nem biztos, hogy hatékonyan, jól, egészségügyi szempontból, vagy egészségügyi szempontból a legjobban, úgyhogy az alvás nekem nagyon-nagyon fontos témám, már csak azért is, mert nem jól csinálom, és nem eleget. - Azért, mert nagyon szereted csinálni? - Nem, egyébként nem azért, tehát nem abban a vonatkozásban, ami mondjuk itt egy hatékonyság podcastben vagy hatékonysággal foglalkozó podcastben lehet, hogy akkor elvesztegetett idő.
Inkább csak, hogy mondjam, nyilván kell, mert egy idő után jelentkező funkció, tök jókat lehet aludni, de alapvetően nem várom, nem remegek érte, nem szeretek ágyban maradni sokáig, de hát ez egy teljesen egyéni megközelítés, úgyhogy kíváncsiak vagyunk, hogyha majd a későbbiekben a discordon erről beszélgetünk a discord szerverünkön, akkor ki milyen alvásstílusban, mert majd mindjárt kitérünk.
Alvásstílusban tudja magát sorolni. - Na, erre kíváncsi vagyok, hogy én milyen stílusom van.
Na gyerekkoromban is azzal szórakoztunk, hogy érted, milyen kung-fu ágat akarsz nyomni.
Most ugyanezt megcsináljuk alvással? - Nem is olyan rossz ötlet. - A feleségem azt mondaná ebben a szinten egyébként, hogy ugyanazok akkor, hogyha kung-fu stílusokról beszélünk, úgy a szoknya sárkány stílus. - Melyik a támadó sárkány, vagy a támadósárkány? - Az ordító sárkány.
Ordító sárkány. - Főleg, hogyha hosszú volt a nap és nagyon fáradt vagyok. - Ja, hát nyilván most horkolásra, meg egyebekre nem fogunk kitérni.
Ez nem az a podcast, tehát pizsikről sem fogunk beszélgetni, valamint a pizsitlenségről sem, és ágyneműk. - Na de akkor vezess végig! - Miről fogunk?
Nyilván alvásfilozófiáról tök jó lenne beszélni, mármint nem abban a vonatkozásban, amit mondjuk egy nice-i magasság jelenthet, hanem mindenkinek van egy megközelítése az alváshoz, mint amit én például az előbb itt bele is kaptam, hogy pár jó dolog aludni, de nem szeretek, de nem is utálok aludni, tehát valahol a filozófiának azon pontján, ami egy ilyen sztoikus nyugalommal fogadott alvásfilozófia, talán innen is megközelíthetjük.
Lesz majd szó az alvásstílusokról, egyáltalán, hogy egyébként hogyan alszunk jól biológiailag, tehát hogy mi egy egészséges alvásciklus és hogyan épül fel.
Na, ehhez képest össze tudod majd hasonlítani, hogy a tiéd milyen. - Van-e ilyen? - Kíváncsi is vagyok. - Hát gondolom én, vagy legalábbis így próbáltuk meg összeállítani.
Lesz majd szó például arról is, hogy mi van akkor, hogyha nem tudunk elaludni.
És hát a power nepekről is szerintem szó eshet, meg nekem egy-két ilyen, hát nem is tudom, extrém alvásstílusom is van, mármint próbálgattam őket, aztán van, amelyik bevált valamelyik nem, ezek híresebb emberektől lettek átvéve, de már a híres emberek nevét nem fogom tudni megmondani, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy egy-két alvásstílust szívesen áthozok, és akkor majd még a végére ezeket is behozom. - Engem ez érdekel.
Vágjunk bele, érdekel a vége is, úgyhogy. - Na, hát ami viszont bizonyos, hogy akkor talán nézzük ezt a filozófiai részét.
Én már most így szimplán hallottam, hogy hogyan állok az alváshoz, te hogyan állsz az alváshoz, mit gondolsz róla, mi a filozófiád róla, vele, vele neki? - Hát itt szerintem váltott az életemben egy nagyon komolyat, amikor családos ember lettem, tehát hogy előtte igazándiból egy szükséges dolog volt, amit az ember még akár adott esetben pihenni és gyanánt élvezetből is tud végezni, nem túltolva.
Tehát azért volt olyan kollégám, meg ismerősöm, akiről tudom, hogy tényleg, ha megkérdezed, hogy mi a hobbid, akkor a kábé azt mondja, hogy az alvás.
Tehát, hogy nem ilyen mélységekbe elmerülve, de hogy az még egy ilyen lazító tevékenység volt, én hát most kétgyerekes családapaként azt mondom, hogy a túlélés egyik elmegkerülhetetlen eszközévé avanzsált, és egy ilyen erőből alvás, inkább az, amit tudunk itt most csinálni.
Főleg úgy, hogy mellette egyébként hajlamos vagyok a különböző mindenféle projektekkel széthajtani magamat lelkesedés címszó alatt.
Tehát, hogy még egyébként a rendelkezésre álló időből elveszek új dolgokat, tehát nekem mindenképpen ilyen nagyon célzott alvássá finomodott.
Ami nem biztos, hogy jó, de annyiban segített egyébként, hogy sokkal tudatosabban mozgok inkább a témában, inkább azt mondom.
Tehát tudom, hogy mennyire van szüksége a szervezetemnek, és tudom, hogy mikor nem fogom ezt figyelembe venni, mert akkor viszont azzal tervezek, hogy nagyon rázárós határidőn belül hol kell visszaadjam.
Minél hamarabb. - Ez egy fontos pont egyébként, hogy mondjuk az alvás mennyire viselkedhet bankként vagy pénztárként, vagy egyáltalán valamiféle trezorként.
Erre majd ki fogunk térni pont a vége felé, hogy lehet-e ilyet, hogy akkor ma keveset, holnap többet, és hogy egyáltalán van-e hatása.
Úgyhogy ez egy némi spoiler volt.
Talán a stílusokról még egy keveset, és itt bármennyire is azt mondtuk, hogy akkor a pózokról nem, de hogy a stílusokba azért beletartozik a hogyan alvás, és nyilvánvalóan egyébként létezhetnek olyanok, hogy egyik nap így alszunk, másik nap úgy, és még egyszer mondom, nem a pózok, hanem hogy ma jobban sikerült aludnom tegnap éppen rosszabbul, akkor ez most nem lehet egységes, de nagyjából vannak egységes alvásstílusok, tehát ezt azért így be lehet hozni.
Én például az egyben viszonylag határon alvós vagyok, a viszonylag határon az az időpontokat jelöli, mert valahogy úgy szokták mondani, hogy felnőtt embernek hét kötőjel kilenc óra az, amennyit mondjuk jó lenne egyben alvással töltenie.
Én nagyjából a 6 és 7 óra között ez vagyok, de van, akinek ez elegendő, vagy legalábbis úgy érzi, hogy elegendő.
Meg hát ugye itt a stílusba beletartozik, hogy korán kelsz, későn fekszel, későn fekszel, későn kelsz, korán fekszel, későn kelsz, tehát ezek ilyen egyéb más mátrixban összerakható dolgok, úgyhogy ez is tökre érdekel például, hogy te későn fekszel, korán kelsz, vagy alszol-e egyáltalán leader aprojeként? - Igen, ezen én is gondolkoztam.
Ugyanezt úgy szoktam ugye csoportosítani ilyen prodektivity szempontból, hogy vannak a pacsirta típusú emberek, meg vannak a baglyok. - És vannak a bagolyban csírták. - Hibridek, igen, és valamilyen keverékszó, gondoltam, a bagoly csirke, vagy ilyesmi. - Bakcsirke. - Bakcsirke. - Igen, és az a baj, hogy én is ilyen bakcsirta stádiumban indultam el, tehát hogy sokáig vagyok fönt, hogy ha kell, és korán kelek mindig, de igazándiból a korán kelésbe nem sok beleszólásom van, mert suli járat van reggelenként.
Annyiban van nekem ebbe beleszólásom, hogy nekem nagyon-nagyon megnyugtató minden nap, hogyha egy tíz percet, mielőtt felrobban az életünk itt az uzsonna készítés, táskapakolás vonalon.
Ha tíz percet tudok arra szánni, hogy nagyjából átpörgetem a mai napot, és hogyha van valami irgalmatlanul felrobbant a ház az éjszaka típusú dolog, akkor van pár percem, hogy tegyek valamit ellene.
Ha csak küldök egy e-mailt valakinek, akkor már nyugodtabban indulok el aznap családozni.
Úgyhogy nekem az a tíz perc reggelenként az a plusz, amit elveszek az alvásidőmből azért, hogy viszont egészen nyugodtan tudjak egy-másfél órát akkor még ott reggel a családdal tölteni. - De akkor ez a 10 perc neked az, és akkor ez szóljon kérdésként, amíg üzemi hőmérsékletre kerülsz, tehát mondjuk a szemed kipattanása, és mondjuk az alvásstílusokhoz az is hozzátartozik, hogy magadat ébreszted, a tested ébreszt téged, vagy magadtól ébresztesz, vagy magadtól ébredsz.
A háromban az a különbség, hogy a tested ébrednél általában valamely életfunkciód jó része rá mondjuk hív téged valami, ez ébreszt fel.
Ez is egyébként, ha a stílushoz hozzátartozik, bár nem te választod, hanem ez inkább rád rakódik.
Van az, amikor nem. - Nem tudom, miről beszélsz.
Így a negyvenedik szülinapon felé zakatolva fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. - Hogy amikor a legjobb ébresztőóra a prosztata például? - Hát vagy az, hogy valaki vesére rúgott alvás közben, mert olyan pózba sikerült elaludni. - Azt valahol olvastam, hogy 35 év felett, akkor aggódj, hogyha nem úgy ébredsz reggelenként, mint akit összevertek. - Jó, mondjuk ezt akkor szívesen kiegészítem akkor ezzel a negyedikkel, hogy akkor más ébreszt téged.
Ez mondjuk általában a rosszabb, mert ebben semmi választott dolog nincs, vagy semmi biológiai dolog nincs.
A testnél azért az biológiai. - A biológiai részt vele tekintek egyébként.
Nekem az például az érdekes, hogy normál esetben valaki más ébreszt, remélhetőleg a telefonom az ébresztőórával, de nálunk azért van egyéb ilyen zavaró tényező.
Alvás közben, mit tudom én, a kisebbik gyerekemnek a sarka és a halántékomnak a találkozási pontjai a fél órával az ébresztőóra előtt, vagy teszem azt, ami még viszonylag gyakran szokott megtörténni a 7,5 kilós macskánk érkezése a mellkasomra, hogy ő már fönt van, és akkor igazándiból jelezné, hogy szeretek minket. - Miért nem zárja ki? - Miért nem zárja ki? - Miért nem zárja ki? - Hát mi nem tudjuk, nem is akarjuk, de nem is tudnánk, ha akarnánk se.
De ez a kötelező része a dolognak, és tudod, mi a vicces?
Az az, hogy emellé iderakom párba a másik stílust akkor, hogy hétvégén ilyen kényszer ugye alapvetően nincs, lehúzom a macskát, meg a gyerek sarkát, tehát hogy az hétvégén is le tud csapni, hogyha arról van szó, de hogyha minden rendben megy, én azt figyeltem meg, hogy megszoktam.
Tehát én hétvégén is simán fölébredek, hogyha nem olyan heten volt, hogy gyakorlatilag ilyen kómaszerűen alszok szombaton délig, akkor viszont fölébredek ugyanúgy szombaton és vasárnap is ilyen 7 és 8 között.
Egyébként tök nagy örömmel bóklászok kifőzök egy kávét, és akkor ilyen irgalmatlanul kényelmes tempóban olvasok valami könyvet, vagy akár dolgozok ezen a podcastens dolgon, amit mi csinálunk.
Vagy ha olyan van, hogy nagyon eszembe jutott valami, akkor akár egyébként még ügyfélprojekten is nagyon szívesen dolgozgatok a létező legkisebb nyomás nélkül. - Ezt mindezt vasárnap reggel. - Ha, ha örömöt okoz.
Tehát, hogy tényleg vasárnap, majd szombaton csak akkor dolgozok, amíg alszanak a többiek, és úgy érzem, hogy kedvem van hozzá ezek közül akármelyikhez. - Mondjuk itt most behoztad azt a nagyon fontos, amikor a magadtól ébredt stílus, vagy inkább azt mondom, stílusjegy, mennyivel ez egyben még nincs stílusként aposztrofálva.
Ez az, amikor mondjuk rendezettebb az alváskörülményed, meg hogy egy ideje már jól alszol, akkor ugye könnyen hozzászokik a test ahhoz, hogy akkor ez mikor szokott történni, és akkor onnantól már ő ébreszt téged.
Hogyne mondjam, egyébként azt is szívesen behozom, és akkor ez is egy pont, bár itt már nem fogjuk taglalni, tehát lesz egy pont, aminél már azért elég bullshit szagúvá válhat ez az egész beszélgetés, hogy mondjuk teljesen sötétben alszik az ember, lásd a redőnyök lehúzva, kripta hangulat, vagy mondjuk szívesen veszi, hogyha a felkelő nap sugarai simogatják az állát.
Tehát, hogy ott az is más, tehát ezek is máshogy működnek. - Na, ezt kezdte.
Te hol vagy ezen a kripta? - Kripta. - Kripta. - De ez azért, mert hát hogy mondjam, közös megegyezéssel, például. - De mármint, hogy gyertyák, pókháló? - Nem.
A teljes sötét, mert hát nyilván az ember nem egyedül alszik, hogyha esetleg ketten élnek, kivéve, hogyha valamiféle munkásszállón lakik az ember, bár akkor is, de hogy ez egy ilyen közös megegyezés, és akkor én szívesen adtam ezt át magamnak.
Bár hogyha éppen véletlenül alszom itthon néhányszor, mert valamiféle családi látogatás zajlik, akkor felhúzott ablaknál, vagy felhúzott redőnynél szoktam egyébként aludni.
És hát ez is fontos pont lesz majd egy részen a mai epizódunkban, hogy egyébként nyitott ablaknál vagy sem, nyilván nem télen, de hogy azért a friss levegőnek is megvannak a maga előnyei, tehát ez már tényleg csak ilyen nüansz cucc.
Te kriptás vagy, fogadjunk. - Én abban gyorsabban alszok el, de egyébként nagyon-nagyon-nagyon hosszú ideig volt az, hogy úgy aludtunk el itthon, hogy bekapcsoltuk a tévét, és akkor ment…
Említett entitások
Témák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hogyan tesz az alvás hatékonyabbá?! Megnéztük mi a hatékonyság kulcsa itt.”
Miről szól ez az epizód: „Hogyan tesz az alvás hatékonyabbá?! Megnéztük mi a hatékonyság kulcsa itt.”?
A "Hatékony leszek" podcast e heti adásában az alvás hatékonyságát vizsgálják. Kiemelik, hogy az alváskiesést nem lehet bepótolni, a ciklusokat és azok szerepét tárgyalják, valamint az alvásnak mint az egyik legfontosabb alapfunkciónak a tudatosabb megélését hangsúlyozzák. A… Az epizód a The Long Story című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 05. 11..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hogyan tesz az alvás hatékonyabbá?! Megnéztük mi a hatékonyság kulcsa itt.”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth-Czere Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Hogyan tesz az alvás hatékonyabbá?! Megnéztük mi a hatékonyság kulcsa itt.”?
Fő témái: alvás, hatékonyság, egészség.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hogyan tesz az alvás hatékonyabbá?! Megnéztük mi a hatékonyság kulcsa itt.”?
Megjelenés: 2023. 05. 11.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/the-long-story/hogyan-tesz-az-alvas-hatekonyabba-megneztuk-mi-a-hatekonysag-kulcsa-itt-12829248
Több epizód a The Long Story-ből
- 28 milliárdos cég vezetője: miért kérdezi, hogy hülyék vagyunk-e mi?
- Dr. Újszászi Bogár László: Hol van a határ a meggyőzés és a manipuláció között
Dr. Újszászi Bogár László, meggyőzéstechnikai kutató szerint a hagyományos kifogáskezelés elavult, a sikeres értékesítés kulcsa a megelőzés és az érzelmi alapú döntéshozatal megér…
- „Az a siker, ha olyan életet tudok élni, amit élni szeretnék" — Limpár Imre 5 legerősebb gondolata
Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus az időhiány természetéről és a priorizálás nehézségeiről beszélget a The Long Story podcastban. A szakember kifejti, hogy az időhiány gyakra…
- Limpár Imre: aki egy hétvége alatt megváltoztatja az életed, attól menekülj
Limpár Imre pszichológus szerint az embereknek nem a módszerekkel, hanem a motivációval van problémája az időgazdálkodás terén. Ez a beszélgetés az önismeret, a halogatás és az id…
- Megbocsátás, elengedés, felelősség — Dr. Buda László 5 legerősebb gondolata
Dr. Buda László pszichiáter az emberi változás dinamikájáról és a gyógyulás folyamatáról beszélget. A beszélgetés során metaforákon keresztül világít rá arra, hogy bár egy új irán…
- Miért nem gyógyít az önismeret önmagában? — Dr. Buda László a valódi belső változásról
Dr. Buda László pszichiáter vendége a Long Story podcastnak, ahol a valódi belső változásról és az önismeret korlátairól beszélgetnek. Fókuszban az ultrarövid terápia, a megbocsát…
- Miért áll le a fogyás? Csodadiéták helyett adatalapú egészség | Bartha Ákos
Az életmódváltás és a fogyás sosem a gyorsdiétákkal kezdődik, hanem az alapok megértésével. Bartha Ákos élelmiszermérnök szerint a sikeres változáshoz adatalapú megközelítés szüks…
- Az egészséges ételek legnagyobb hazugsága: Így ver át a fitnesz marketing - Bartha Ákos
A The Long Story podcast Bartha Ákos élelmiszermérnökkel az egészségesnek titulált, ám gyakran ultrafeldolgozott élelmiszerek marketingcsapdáiról beszélget. Szóba kerül az adatala…
- Az újrakezdéshez nem tökéletes pillanat kell, hanem radikális döntés: válaszd önmagad!
Ebben a különleges The Long Story epizódban Tóth-Czere Péterrel Sulciová Silvia mesél a karrierváltásáról. Silvia 27 évet töltött csúcsvezetői pozíciókban, mielőtt úgy döntött, há…
- A poénokon túl: Kovács András Péter (KAP) élete legnehezebb pillanatairól és a boldogságról
Ebben a válogatásban Kovács András Péter humorista legmélyebb gondolatait gyűjtötték össze. Arról beszél, hogy a humor gyakran fájdalomból vagy traumából fakad, és terápiás páncél…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Alvás nélkül NEM leszel hatékony vállalkozó (és ezt kevesen értik) - Szikra #02 — Égéspróba Podcast
Az Égéspróba Podcast Szikra #02 adásában Szikra László pszichológus, alvásterapeuta beszél az alvás regeneratív és karbantartó szerepéről. Kiemeli, hogy az alvás során az agy rend…
- Az alvás nem luxus – BEKezdés podcast — BEKezdés Podcast I Budai Egészségközpont
Az alváselmélyedésről és annak fontosságáról szól ez a podcast epizód. Kiderül, hogyan hat a krónikus stressz az alvásra és milyen egészségügyi következményekkel járhat a kialvatl…
- Miért ne fogadjuk el, hogy a rossz alvás az élet része? — Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja
Ebben a HVG podcast epizódban Bánhalmi Kata Dr. Várdi Katalin alvásszakértővel és Dr. Oczella Péter pszichiáterrel beszélget a jó alvás fontosságáról. A szakértők bemutatják, mi b…
- Ha egy kiadós alvásra van szükséged — Párnacsata
Ez az epizód az alvás fontosságát járja körül, kitérve arra, miért van rá szükségünk és milyen tényezők befolyásolják. Tanácsokat ad az alvásminőség javítására.
- 56. adás: Így egyél a pihentető alvásért — FINOMAN TUDATOS PODCAST
Ez az epizód az étkezés és az alvásminőség közötti kapcsolatra fókuszál. Szó esik arról, hogyan befolyásolják az étkezési szokások az alvást, és fordítva, hogyan hat a kialvatlans…
- A jó alvás titka: akkor feküdj le, amikor álmos vagy, de kelj mindig ugyanakkor — OTP Bank Podcast
Budai József és Prof. Dr. Purebl György, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója és a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója az alvással foglalkozik. Az…
- Mély alvás vs REM alvás – Melyikre van valóban szükséged? - Dr. Egészség Podcast 12. rész — Prevenciós Központ Podcast
A Dr. Egészség podcast ezen epizódja az alvás fontosságát és a mély alvás, valamint a REM alvás közötti különbségeket tárgyalja Dr. Darnói Tibor holisztikus orvos, Dr. Balázsákos…
- S1S28 - Hello (nem)alvás! Így altat(nánk) mi. Vendégünk: Horovitz Bianka, alvásszakértő — Hello Anyukám
Horovitz Bianka alvásszakértővel beszélgetnek arról, hogy a szülők mit tehetnek a csecsemők és gyermekek alvásával kapcsolatban. Az epizód a szülőség és az alvás kihívásait járja…