✨Nyerd meg a holnapot már este✨Podmas 7✨
· PT11M58SÖsszefoglaló
A 7. Podmas epizódban a műsorvezető arról beszél, hogyan lehet a reggeleket stresszmentesebbé tenni az esti készülődéssel. Kiemeli, hogy a reggeli rohanás az egész napot negatívan befolyásolja, ezért fontos az esti feladatok (pl. ruhák előkészítése, mosogatás, táskapakolás)…
Röviden
- Műsor
- Édesebb Napokért
- Megjelenés
- 2025. 12. 07.
- Hossz
- 12 perc
- Szereplők, említett nevek
- Vastag Emese
- Témák
- reggeli rutin, időmenedzsment, stresszmentes reggel, esti készülődés
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[zene] Üdv újra itt és köszöntelek az Édesebb napokért podcast idei podmás sorozatának következő részében.
A sorozat folyamában megosztok veletek 24 olyan dolgot, amit az elmúlt 24 éven tanultam.
És a mai tanulság pedig nem más, mint hogy a holnapot már az előző este meg kell nyerni.
Tulajdonképpen az évek során rájöttem arra, hogy alapvetően általában a reggeleim befolyásolják utána azt, hogy milyen kimenete lesz az egész napomnak. hogyha úgy indítom a reggelt, hogy rohanok, kapkodok és igazából csak összecsapok mindent, aztán már kint is vagyok az ajtón 25 perc múlva, akkor tudom, hogy utána az egész napom abból fog állni, hogy rohanok, hogy si és hogy teljes mértékben egy ilyen ideges állapotban leszek.
És onnantól kezdve, hogy erre rájöttem, ugye tudtam, hogy valószínűleg akkor a reggeleimre kell jobban fókuszálni. viszont ahhoz, hogy a reggel mire jól fókuszáljak és tudjak fókuszálni és sokkal nyugodtabb módon foly le, mint ahogy azelőtt, ahhoz szükségem van arra, hogy megalapozzam ezt. ugyanis minden egyes alkalommal, amikor egy döntést hozunk, amikor egy feladat teljesítünk, akkor ugye ez nem is kérdés, hogy ugye energiát használunk fel, és ugye van egy bizonyos energiaraktálunk minden egyes napra, és hogyha már úgy indítom a reggelt, hogy nagyon sok feladatot meghagyok, például kint hagyom a ruháimat, nem csinálom meg a mosogatást előző este, vagy még foglalkoznom kell azzal, hogy mondjuk kaját főzök, vagy be kell pakolnom a táskámat, vagy óriási programom lesz az nap, és mondjuk fontos az, hogy mit veszek fel, és nem találtam ki azt, hogy mit veszek fel, vagy esetleg mondjuk ki is kell még vasalni azt a bluzt, amit elterveztem.
Szóval vannak ilyen dolgok, amiket igazából már előző este elő tud készíteni az ember.
És igazából onnantól kezdve, hogy ezt felismertem ezt az egészet, és elkezdtem ezeket a dolgokat már előző este megcsinálni, onnantól kezdve teljes mértékben megváltozott az életem.
És tudom, ez nagyon drámaian hangzik, merthogy miért változott meg attól az életem?
Mertogy este már bepakoltam a táskámat.
De higgyétek el, hogy nekem ez hihetetlenül nagy változás hozott az életemben, mert onnantól kezdve, hogy minden egyes ilyen esti feladatomra azt mondom, hogy á majd holnap reggel megoldom, onnantól kezdve az lesz, hogy a reggelemben abba a kis időbe, amit mondjuk még munka előtt töltök, abba folyamatosan igazából ezeket a teendőket fogom megoldani, amiket amúgy már simán megcsinálhattam volna előző este.
És amiért még nekem amúgy nagyon fontosak ezek a reggelek, mert amúgy ezt valószínűleg már tudjátok, de hogy 40 órában dolgozok, teljes állásban dolgozok, és azért elég nehezen viselem ezt az egész 40 órás munkaidőt.
És nem azért, mert nem szeretem a munkámat, mert nagyon szeretem a munkámat, és tényleg szeretek bejárni, szeretek a munkatársaimmal lenni.
Szóval alapvetően nem ezzel van úgymond a probléma, hanem nagyon nehezen tudom feldolgozni azt a tényt, hogy nekem 40 órán keresztül igazából nem az, hogy másnak kell dolgoznom, hanem hogy nem csinálom azt, amit szeretnék.
És tudom, hogy hogyha már évek óta mondjuk így dolgozol, vagy mondjuk már tényleg idősebb vagy és és ez, hogy dolgozni kell, ez egy persze hát mindenkinek dolgozni kell, ezt úgy érzik meg, hogy nagyon drámaian fogalmazom, de hogy tényleg nekem személy szerint ez ez nagyon-nagyon nehezen megy, és most már ötödik hónapja dolgozom így, hogy teljes állásban, de hogy egyszerűen nem tudom miért, de hogy azért eléggé szenvedek attól, hogy nem csináltam azt, amit szeretnék és alapvetően azzal, hogy már reggel csinálok valami olyan dolgot, amit úgymond magamért csinálok, a saját boldogságomért és a saját feltöltődésemért.
Onnantól kezdve nem érzem azt, hogy igazából felkelek és igazából csak délután 5:00 után tudok olyan dolgot csinálni, amit tényleg szeretnék.
És amiatt, hogy ezt erre rájöttem, hogy amúgy nekem mennyire fontos az, hogy már a reggelemben is legyen olyan dolog, amit magamért csinálok.
És amúgy side notóeként most is reggel van, ha mindjárt megnézem mennyi idő van pontosan.
Jelen pillanatban 8:8 per van, szóval lassan amúgy el is kell indulnom munkába.
De onnantól kezdve, hogy én most ezt a podcastet felveszem, hogy ugye egy kicsit összeszedtem a gondolataimat, egy kicsit foglalkoztam így az édesebb napokért csatornával, a kis közösségünkkel, onnantól kezdve már úgy érzem, hogy igen, most elmegyek és dolgozni fogok nyolc órát, de hogy nem az egész napom megy el, merthogy igazából már a munka előtt is tudtam egy kicsit magamra fókuszálni, illetve a munka után is fogok majd találkozni mondjuk a barátnőmmel.
És visszatérve így a reggel fontosságára, hogy ugye rájöttem arra, hogy nekem mennyire fontos a reggelem, és hogy mennyire fontos az, hogy hogy szánjak időt magamra egy kicsit lelassulásra.
És tényleg ez itt a kulcs, hogy szeretném így békésen és ilyen nyugodtan tölteni a reggelemet.
Viszont, hogyha azzal kell töltenem reggel az időmet, azt a pici időmet, hogy elmosogatok, hogy bepakolom a táskámat, hogy még főzök, hogy mindenféle olyan teendőt csinálok, ami amúgy mondjuk annyira nem feltöltődést segíti elő, abban a pillanatban megint úgy indulok neki a napnak, hogy akkor hát igen, most megint csak teendőkről szól az életem, és én nem akarok ilyen életet.
Szóval, hogy ezt szerintem mindenkinek a saját felelőssége és döntése, hogy ezt ezt meghozza.
És azzal, hogy ezeket a feladatokat már előző este megcsinálom, azzal tényleg úgy kelek fel, hogy megalapoztam a reggelemet, a megalapoztam az egész napomat, mert felkelek, és tényleg ez az óra, másfél óra vagy két óra, értelemszerűen attól függően, hogy mikor kelek fel.
De hogy ez az idő, ez tényleg csak így magamra van, és nyugodtan felkelek, tudok inni egy kávét, egy teát, tudok, hogyha ahhoz van kedvem, akkor olvasni, hogyha van kedvem, akkor az édesebbnapokért csatornával foglalkozni, ha van kedvem, akkor edzeni tudok menni vagy sétálni.
Szóval tényleg teljes mértékben úgy érzem, hogy nálam van a kontroll, és az egész napom egy ilyen ilyen put together, hogy tényleg így ide egyben van a napom és nem káoszos, és nem rohanás, és hihetetlen, hosszú idő kellett amúgy ahhoz, hogy erre rájöjjek, mert annyira azért nem egy nagy atomfizika ez az egész, de amúgy arra kezdek rájönni, hogy elég sok dolog az életben nem atomfizika.
És mégis amikor az ember így rájön, akkor az egy ilyen teljes megvilágosodás és óriási életminőségi változásokkal tud előidézni, amikor az ember egy ilyet realizál.
És este amúgy nem veszel annyi energiát tőlem, vagy nem érzem, hogy annyi energiát venne el tőlem.
Sőt, igazából amúgy segít ráhangolódni arra, hogy aludjak, mert különben helyettem mit csinálnék?
Valószínűleg vagy scrollolnék, vagy jó, olvasnék, de olvasni így is, úgy is fogok, mert elolvás előtt mindig szoktam olvasni.
Szóval tegyük fel, 15-20 perc alatt, vagy fél óra alatt el tudom intézni ezeket a teendőimet, ami így az estémből nem olyan kritikusan sok idő, illetve nem érzem azt, hogy annyira megterhelne.
Viszont tök jól megalapozza másnapot.
És erre gondolok, így tekintek egy kicsit az estékre, hogy megalapozom, megalapozom azzal igazából a következő napomat.
És szokásomhoz híven nem szeretnék hazudni nektek.
Nem mondom azt, hogy mindig sikerül.
Nem mondom, hogy 10-ből 10 nap sikerült, de amikor elkezdtem, akkor mondjuk még 10 napból ötször sikerült, és most ahogy megyek előre az idővel, egyre inkább ez egy ilyen tudatalatti rutinná válik, mert ha jól tudom, akkor körülbelül két vagy három hónap kell egy szokásnak, hogy így berögzüljön és már egy ilyen tudatalatti cselekedetté váljon.
Most őszintén nem kezdtem el mérni, hogy nekem mennyi idő kellett hozzá.
Ezt csak valahol olvastam, de a lényeg, ami a lényeg, hogy az elején még ugye ez nagyon tudatos volt, hogy tényleg az volt bennem este, hogy jó, akkor csináljak meg mindent, hogy másnap reggel meglegyen.
És most már szerintem eljutottam arra a pontra, hogy hogy tudat alatt is megy.
Szóval automatikusan bepakolom a táskámat, mondjuk automatikusan, hogyha olyan eseményre készülök másnap, akkor megnézem, hogy hát bizonyos mondjuk pólóm ki van-e vasalva, vagy nincs-e a mosásban, vagy az óriási mosogatóhygyet, a mosogatnivaló hegyet, azt mondjuk megcsinálom már este.
Szóval megpróbálom és tudat alatt igazából megoldom általában, de tényleg mondom általában nem mondom, hogy mindig.
Most már mondjuk 10ből öt helyett, aholn indultam, mondjuk most ilyen 10-ből nyolcnál tartunk, és már ez is amúgy szerintem nagyon jó és nagyon nagy fejlődés.
Viszont amúgy abban a két napban mondjuk, amikor nem tartom be úgymond ezt a szabályt és nem csinálok meg mindent előre, akkor mindig megbánom.
Amúgy mindig megbánom, mert akkor megint érzem magamon azt, hogy hogy káoszos, és megint az, hogy rohanás.
És az, hogy tényleg így oké, hogy nem az volt most a mai tanulság, hogy reggel alapozza meg az egész napodat, de hogy amúgy ez egy ilyen plusz egy tanulság akkor a mai napra, mert tényleg úgy érzem, hogy igenis megéri nekem, legalábbis én magaman ezt tapasztaltam.
És megéri inkább felkelni fél órával hamarabb és egy nyugodt reggelt végigvinni, mint azt, hogy kicsit tovább aludjak, de akkor cserébe meg akkor pörögök és rohanok és ide-oda kapkodok és rohangálok.
És tényleg szerintem az első 22 évemben amúgy így csináltam.
Szóval a barátom lett az egyik legnagyobb megmondója, hogy nekem eléggé rohanósak tudtak lenni a reggeleim, mert ugyanez volt amúgy a célom mindig is, hogy hogy tudjak dolgokat csinálni. mielőtt ugye a fő kötelességem van, szóval amikor egyetemre jártam, akkor az egyetem előtt, most ugye a munka előtt minél több fun dolgot próbáltam beimplementálni, meg minél több olyan dolgot, ami mondjuk feltölt engem, csak abból megint az lett, hogy túl sokat szerveztem, és egy teljes rohanás lett az egész. túl sokat szerveztem, cserébe elkalkuláltam az időt, de amúgy valamilyen szinten tudatosan kalkuláltam el az időt, mert nem lehet az, hogy az ember éveken keresztül ugyanazt a hibát véti el nap mint nap, és aztán utána, vagyis hát lehet, csak akkor az ember valamilyen szinten tudatosan csinálja, mert akkor tisztában van vele, hogy valamit változtatni kéne, vagy valami nem működik.
De lényeg, ami lényeg, hogy képes voltam szerintem 20 vagy 30 perc alatt egy teljes felkeléstől számított hajmosás, full makeup, ruha, kaja, készítés.
Szóval brutál mindent el tudok intézni amúgy kevés idő alatt, de utána tényleg egy ilyen hihetetlenül ideges állapotban leszek egész nap, mert úgy érzem, hogy rohanok, és ez nem jó.
Ezt senkinek nem kell, legalábbis nekem nem kell.
Én én egy nagyon békés életet szeretnék élni, és ehhez a békéhez igenis hozzájár az, hogy a reggeleim is nyugodtan kezdődjenek, nyugodtan tudjam meginni a kávéat, ne csak le kelljen húzni, aztán rohanni is ki az ajtón.
És így zárógondolatként még szeretném azt is megemlíteni, hogy lehet, hogy sokatokban felmerült a kérdés, mert néha bennem is felmerül a kérdés, hogy miért van az, hogy mindig a jövőbeli énemre koncentrálok, mert ugye azzal, hogy este megcsinálom ezeket, ugye a jövőbeli énemre koncentrálok, és nem a jelenben énemre.
Viszont szerintem ennek a az egyensúlyját is célszerű megtalálni, mert nem lehet az se, hogy mindig szerintem a jelenre koncentrálunk, mármint, hogy a jelen énemre, mert valamilyen szinten mindig kell egy kicsit a jövőbeni énünkre is koncentrálni.
Egy ilyen jó kis egyensúlyt meg kell teremteni, és ezt szerintem mindenki magának érzi a legjobban.
Szóval mindenki magának tudja ezt megállapítani, hogy mi az, ami tényleg az egyensúlyt meghozza, és mi az, ami tényleg így a a kiegyensúlyozottságát így támogatja.
Ezt nem szeretném senki helyett megmondani.
Én úgy érzem, hogy megtaláltam ebben már így nagyjából az egyensúlyt, és tényleg úgy érzem, hogy fontosabb az, hogy az este egy kicsit úgymond több dolgot csináljak meg, annak érdekében, hogy a másnapom utána nyugodtan induljon.
És igazából ezzel szeretném is lekerekíteni a mai epizódot.
Remélem, hogy tetszett, és próbáld meg esetleg azt most ma este, hogy legalább egy olyan dolgot megcsinálsz, amit a másnapodra kéne.
És annak ellenére, hogy most hanyadik nap van?
Na hát amúgy ez teljes mértékben tökéletesen jön ki, mert így, hogy ez a hetedik epizód és jövő héten egy új hét lesz, így az egész hetedet lehet, hogy egy kicsit nyugodtabban tudod kezdeni azzal, hogyha ma este már elintézed olyan dolgokat, amit esetleg már a holnap reggeledből előre tudsz venni.
Így holnap reggel egy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyottabb reggeled lesz, és utána egy sokkal jobb napod.
Ebben biztos vagyok és kívánom, hogy legyen szuper édes vasárnapod, szuper édes napod és holnap találkozunk ugyanitt ugyanekkor.
Köszönöm szépen, hogy velem tartottál ebben az epizódban és ha esetleg ma még nem mondta volna neked valaki, akkor szeretnélek emlékeztetni arra, hogy hihetetlenül [zene] szeretlek, nagyon büszke vagyok rád, és kívánom azt, hogy legyen szuper édes napod.
Említett entitások
Témák
- reggeli rutin
- időmenedzsment
- stresszmentes reggel
- esti készülődés
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „✨Nyerd meg a holnapot már este✨Podmas 7✨”
Miről szól ez az epizód: „✨Nyerd meg a holnapot már este✨Podmas 7✨”?
A 7. Podmas epizódban a műsorvezető arról beszél, hogyan lehet a reggeleket stresszmentesebbé tenni az esti készülődéssel. Kiemeli, hogy a reggeli rohanás az egész napot negatívan befolyásolja, ezért fontos az esti feladatok (pl. ruhák előkészítése, mosogatás, táskapakolás)… Az epizód a Édesebb Napokért című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 07..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „✨Nyerd meg a holnapot már este✨Podmas 7✨”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vastag Emese.
Milyen témákat érint ez az epizód: „✨Nyerd meg a holnapot már este✨Podmas 7✨”?
Fő témái: reggeli rutin, időmenedzsment, stresszmentes reggel, esti készülődés.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „✨Nyerd meg a holnapot már este✨Podmas 7✨”?
Megjelenés: 2025. 12. 07.. Hossz: 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/edesebb-napokert/nyerd-meg-a-holnapot-mar-este-podmas-7-5fc42a8b
Több epizód a Édesebb Napokért-ből
- ✨Húszas éveink útvesztője✨
- ✨I’M BACK❣️A tökéletesség csapdája✨
A vendég visszatér a podcastjába, és az új évad első részében a perfekcionizmusról, a halogatásról és a „majd ha…” gondolkodásról beszélget. Felteszi a kérdést, hogy valóban késze…
- ✨10 dolog, amit abbahagytam a mentális egészségem érdekében✨
Emese az Édesebb Napokért podcast 50. évadzáró epizódjában 10 olyan dolgot oszt meg, amelyeket elhagyott a mentális egészsége érdekében. Ezek segítettek neki a nyugodtabb, kiegyen…
- ✨Féltékenységből motiváció✨Az önismeret egyik titkos eszköze✨
Az Édesebb Napokért podcast e heti adásában Emese az önismeret egyik nehéz, mégis fontos témáját, a féltékenységet járja körül. Az epizódban szó esik arról, hogyan lehet a féltéke…
- ✨Önfejlesztés könnyedén és tényleg rád szabva✨
Az Édesebb Napokért podcast új epizódjában Emese arról beszél, hogy az önfejlesztés trendjei gyakran túlzóak és személytelenek lehetnek. Kiemeli, hogy fontos megtalálni a saját, s…
- ✨Viszlát kiégés ✨ Burnout, túlterheltség és a Gen Z valósága✨
Az Édesebb Napokért podcast e heti adásában Emese a kiégésről, a túlterheltségről és a Gen Z valóságáról beszél. Elmondja, hogy a kiégés nem lustaság, hanem a folyamatos túlterhel…
- ✨Manifesztáció: hogyan működik valójában?✨
Emese, az Édesebb napokért podcast műsorvezetője a manifesztációról beszél. Elmondja, hogy sokáig ő is szkeptikus volt a témával kapcsolatban, mivel a közösségi médiában gyakran m…
- ✨5 módszer a stressz csökkentésére✨
Emese az Édesebb Napokért podcast sorozatában a stresszkezelés és a feszültség csökkentésének módszereit kutatja. Az epizódban arról beszél, hogyan hat a stressz az idegrendszerre…
- ✨Szorongás mások véleménye miatt - Megfelelés, Elvárások, Bizonytalanság✨
Az Édesebb Napokért podcast e heti epizódja a mások véleménye miatti szorongással foglalkozik. A műsorvezető, Emese, személyes tapasztalatain keresztül mutatja be, hogyan válhat a…
- ✨20as éveink érzelmi hullámvasútja✨
Ez az epizód a húszas éveink érzelmi hullámvasútjáról szól, segít megérteni és feldolgozni az ebben az időszakban gyakran tapasztalt vegyes érzéseket és kihívásokat.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Hogyan lehetnek zökkenőmentesek a reggelek? Vendégünk: B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu — Mesélj, Anyukám!
Ez a Mesélj, Anyukám! epizód B. Szirtes Dórával arról szól, hogyan lehetnek zökkenőmentesek a reggelek, és hogyan lehet kiegyensúlyozottan indítani a napot. A beszélgetés a reggel…
- Megerősítem: mosógép influenszer lettem — ZÁKÁNY FITNESS Podcast
A ZÁKÁNY FITNESS Podcast epizódjában a mosógép influenszer lét mesterlépéseiről van szó, a reggeli rutintól az esti elköszönésig. Szóba kerülnek a kihívások és a digitális koldulá…
- 5 módszer a hatékonyabb időbeosztásért — Nők az úton
Az epizód 5 módszert mutat be a hatékonyabb időbeosztásért és időmenedzsmentért, segítve a hallgatókat a feladatok kezelésében és a halogatás elkerülésében.
- Időmenedzsment anyaként: egyensúly vagy túlélési stratégia? — Hello Anyukám
A Hello Anyukám e heti epizódja az időmenedzsmentről szól anyaként. A műsorvezető elmondja, ők hogyan kezelik az időt munkavállalóként és egyéni vállalkozóként. Az adás hasznos ti…
- A tréder egy napja - Checklista — Forex & Tőzsde - Hogyan trédelj?
Ez az epizód arról szól, hogyan kezdi egy tréder a napot, mire kell figyelnie, és hasznos tanácsokat ad. Az epizód egy checklista formájában tekinti át a fontos tudnivalókat.
- Hogyan indíts podcastet? — Online értékesítés automatizálás - SalesForm.hu
Ez az epizód útmutatót nyújt ahhoz, hogyan indítsunk saját podcastet és rádió adást. Tanácsokat és megoldásokat kínál az érdeklődőknek.