Édesebb Napokért

✨Szorongás mások véleménye miatt - Megfelelés, Elvárások, Bizonytalanság✨

· PT21M34S

Összefoglaló

Az Édesebb Napokért podcast e heti epizódja a mások véleménye miatti szorongással foglalkozik. A műsorvezető, Emese, személyes tapasztalatain keresztül mutatja be, hogyan válhat a "mit gondolnak majd rólam?" kérdés minden döntést megbénító tényezővé. Az epizód célja, hogy…

Röviden

Műsor
Édesebb Napokért
Megjelenés
2026. 02. 18.
Hossz
22 perc
Szereplők, említett nevek
Vastag Emese
Témák
szorongás, megfelelési kényszer, elvárások, bizonytalanság
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szia, Emese vagyok, és ez itt az Édesebb Napokért podcast, ahol kitárgyalunk mindent annak érdekében, hogy megtaláljuk az úunkat ebben a gyönyörű és mégis néha kaotikus világban.

Legyen szó egészségről, motivációról vagy önismeretről, körbejárunk minden olyan témát, ami ahhoz kell, hogy önmagunk legjobb verziójává váljunk.

Tarts velem, és vegyük át együtt az irányítást az életünk felett.

Üdv újra itt és köszöntelek az Édesebb Napoker podcast csatornán.

És hogyha ez az első alkalom, hogy itt vagy, akkor pedig köszönt el a kis közösségünkben.

Azzal, hogy ellátogattál erre az epizódra, azzal, hogy ellátogattál a csatornára, már biztos vagyok benne, hogy megtetted az első lépést annak érdekében, hogy önmagad legboldogabb és legjobb verziójává válj.

A mai epizódot szeretném néhány kérdéssel kezdeni.

Volt-e már esetleg olyan az életedben, hogy amiatt nem kezdtél bele valamibe, mert féltél attól, hogy mit gondolnak mások?

Volt- már olyan esetleg, hogy szorongással indítottad a napodat, vagy zártad a napodat pontosan amiatt, mert azon gondolkodtál, hogy vajon egyes szituációkban ki mit gondolhat rólad?

Volt-e már olyan, hogy elkezdtél már magyarázkodni azelőtt, hogy igazából bárki kérdezte volna tőled, bárki számonkért volna téged, vagy hány verzióját engedted el magadnak, csak azért, mert féltél attól, hogy mi lesz, hogyha félreértenek. hogyha ezeknek a kérdéseknek a hatására esetleg konkrét eseményre vissza tudsz emlékezni, vagy igen a válaszod néhányra, akkor ez az epizód neked szól, ez az epizód rólad szól, és ez az epizód rólam is szól, ugyanis hosszú éveken keresztül hihetetlenül sokáig éltem úgy a mindennapjaimat, hogy szorongtam attól, hogy mit fognak rólam gondolni mások, hogy féltem attól, hogy hogy elítélnek, féltem attól, hogy valaki nem fog rám már barátként vagy pozitív emberként tekinteni, csak azért, mert valahogy döntök az életben.

És ez a mindennapi szorongás, ez igenis be tudta árnyékolni a mindennapjaimat.

Viszont az utóbbi időben egyre többet foglalkoztam ezzel a témával, és egyre többször próbálom saját magamat választani mások véleménye helyett és másoknak a megítélése helyett.

És szeretném, hogyha egy kis motivációt, egy kis erőt magaddal tudnál vinni ebből az epizódból.

És az epizód végére nem ígérem neked azt, hogy mostantól megváltozik másodnak a véleménye rólad.

Azt sem ígérem, hogy mostantól egyáltalán nem fog érdekelni az, hogy mit gondolnak rólad mások.

De talán az lehet, hogy megváltozik, hogy mennyire engeded meg azt, hogy ezek a bizonyos vélemények, hogy mások véleményei mennyire irányítsanak téged.

Véleményem szerint az, hogy mennyire törődünk másoknak a véleményével, az az egyik legfélreértettebb dolog, főleg így a 20-as éveink környékén.

Mert elsőre amikor azt halljuk, hogy valakit nagyon befolyásol ez az egész, akkor azt mondjuk rá, hogy biztos ez hiúságból van, biztos önbizalomhiányból van, biztos, hogy nem egy erős emberről beszélünk, egy gyengeség.

De közben meg elfelejtjük azt, és figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy alapvetően mi ebben nőttünk fel.

Akkor voltunk elfogadva, akkor voltunk validálva az életünkben, főleg gyerekként, amikor annak megfelelően cselekedtünk, amit mondjuk a szüleink értek tőlünk, amit a nagyszüleink értek tőlünk, amit a tanárnéni kér tőlünk.

És hogyha ezeknek a kéréseknek és irányoknak megfeleltünk, akkor lettünk elismerve, akkor dicsértek minket, akkor mondták azt, hogy igen, jó gyerek vagy, igen, te okos vagy, igen, te ügyes vagy.

Hogyha ennek ellentettünk, akkor jött a leszidás, jött a büntetés, és értelemszerűen ez egy ilyen berögződött minta lett bennünk.

És emiatt nem lehet szerintem senkit okolni, hogy ez a minta ez még benne van ilyenkor, amikor még a 20-as éveink belekezdünk, mert ez nem úgy működik, hogy akkor elértük a 18 éves kort, és onnantól kezdve ezek a minták megszűnnek.

Ezeket addig cipeljük, addig visszük magunkkal az életbe, amíg fel nem ismerjük, és hogyha olyan, amit nem szeretnénk továbbvinni, akkor tudatosan kezdünk vele valamit, és tudatosan cselekszünk annak érdekében, hogy most már ne a minták uralják az életünket, hanem igazából a saját magunk által alakított minták, amiket már újrakalibráltunk.

De amíg nem történik meg ez az újrakalibrálás, addig nem lehet elvárni valakitől, hogy ennek ellentmenjen.

Ez nem egy olyan dolog, amit csak úgy kinövünk.

Ez nagyon sokáig teljesen másról szólt, nem önbizalomhiányról, hanem igazából egyfajta túlélésről.

Ez biztosította a hovatartozásunkat.

Ez éreztette velünk azt, hogy igenis egy közösség része vagyunk, ahol elfogadnak egy családnak, egy iskolának, egy osztálynak, egy baráti körnek a hovatartozást. ezt jelentette, és ezt ugye tovább is lehet vinni, hogy a túlélés, mert ugye ilyen emberek vagyunk, így vagyunk, nem tudom létrehozva, hogy igenis mi itt társas lények vagyunk, és nagyon fontos számunkra az, hogy tartozzunk valahova, azt, hogy egy közösségnek a része legyünk, mert anno nem tudom, mikor ősemberek voltunk, akkor az, hogyha valaki része volt-e mondjuk egy törzsnek, az biztosította azt, hogy túlél.

Túlél, mert mondjuk nem nem tudom, nem fják fel őket a farkasok.

Értelemszerűen ebbe a témába annyira nem mentem bele, de hogy a lényeget szerintem értitek, hogy a hovatartozás az egyet jelentett a túléléssel és pontosan ezért van az, hogy ez is bennünk van és akarva akartanul, de igenis amikor belépünk egy terembe, akkor körbenézünk, hogy mások hogy néznek ránk.

Hogyha valamit mondunk, akkor igenis odafigyelünk arra, hogy hogyan reagálnak rá mások.

És szerintem ezzel alapvetően semmi baj nincsen.

Ugyanis szerintem itt akkor van probléma, hogyha ezek a hangok, a közösségnek a hangja, ez már felül fogja múlni azt, hogy te belül mit értel, hogy neked milyen gondolataid vannak, de ez nem fog eltűnni csak azért, mert felnőttél, csak azért, mert letöltöttél egy meditációs appot, vagy megvetted a legújabb önismeretről szóló könyvet.

Ez egy nagyon hosszú folyamat, de szerintem kicsit erős az, hogyha azt mondjuk valakire, hogy ettől gyenge, vagy ettől önbizalom hiányos, mert igenis odafigyel másoknak a véleményére.

Ettől függetlenül igenis kell ezzel foglalkozni, de hogy szerintem ez egy kicsit erős megfogalmazás.

Szóval ez nem őkre állta így, hanem szimplá egyszerűséggel nem tud még egyelőre kilépni ezekből a mintákból, amik bele lettek kódolva.

És ezzel nincs semmi baj, de igenis fontosnak tartom azt, hogy az ember tegyen érte, hogy minél hamarabb ezek a minták megszűnjenek, és minél hamarabb tényleg azt érezze az ember, hogy ő irányítja az életét, és nem a körülötte lévő emberek, akik nagyon sok esetben még nem is mondjuk szeretteik, hanem random vadidegenek mondjuk a közösségi médián, mondjuk a komment szekcióban tényleg random emberek írogatnak olyan csúnya dolgokat, és mégis azt látom, hogy sokan nagy hangsúlyt esznek erre, hogy olyan olyan embereknek a véleményére adjanak, akik amúgy egyáltalán nem állnak hozzájuk közel, egyáltalán nem olyan emberek, akikkén mondjuk ők szeretnének válni.

És szerintem ez az a pont, ahol viszont nagyon fontos, hogy minél hamarabb így dolgozzon ezen az ember.

Alapvetően a túlzott megfelelési vággyal nagyon sok probléma van, ugyanis ez nem csak szorongást okoz, hanem szerintem egy idő után teljes mértékben leválaszt arról, hogy milyen megérzéseid vannak. leválaszt arról, hogy felismerd azt, hogy te valójában mit érzel.

Mert ha van egy szituáció, valaki megkér valamire, valakinek van egy véleménye, és egy ideig még érzed azt, hogy így a belsőt tiltakozik, és tényleg minden porcikát tudja, hogy mi lenne az az út, amit te szeretnél választani, de közben mivel a külvilág nem ezt szeretné tőled, a környezeted nem ezt szeretné tőled, ezért végül abba az irányba fogsz menni, és teljes mértékben kizárod, és figyelmen kívül hagyod a gondolataidat, az érzéseidet, és így ezt így leválasztod, és egy ideig ezt még Még lehet, hogy észreveszed, de egy idő után ez teljes mértékben át fog fordulni egy ilyen tudatalatti dologgal, és automatikusan azt fogod csinálni.

Arra fogsz menni, arra fogunk menni, amerre mások szeretnénk, és nem arra, amerre mi szeretnénk.

És ezzel sajnos teljes mértékben feladjuk önmagunkat.

Nem úgy, hogy egyik napról a másikra, de hogy haladunk előre, a végén ott fogunk állni, és egy alapkérdésre nem fogunk tudni válaszolni arra, hogy ki vagyok én, arra, hogy mit szeretnék én.

És ez amúgy nagyon félelmetes és nagyon szomorú.

És amikor ezt így realizáltam, akkor raktam össze azt, hogy ezt én nem szeretném folytatni.

Szóval én nem szeretném azt, hogy mások életét éljem.

Én azt szeretném, hogy a saját életemet éljen, és muszáj lesz, hogy tegyek valamit ezért, mert én nem vagyok boldog, mert szerintem az ember nem tud igazán boldog lenni úgy, hogyha nem a saját akaratát érvényesíti.

Most nem arról van szó, hogy tényleg csak azt csinálom, amit én akarok, és mostantól akkor minden felelősségemet és kötelezettségemet el kell dobni.

De hogy az alap mindennapi pici döntésekben, hogyha mindig azzerint élek, amit más szeretne, akkor elveszítem önmagamat.

És én nem érzem azt, és nem hiszem azt, hogy bárki boldog lenne egy ilyen élettel.

És amúgy akármennyire is egy ilyen furcsán hangzik meg, nem egyértelmű, de szerintem az emberek észre fogják ezt rajtad venni, mert egyrészt nem leszel ténylegesen boldog, és ezt igenis valamilyen szinten tudja detektálni a világ, főleg a környezeted, a közvetlen környezeted észre fogja venni, hogy amúgy nem vagy boldog.

És annak ellenére, hogy mondjuk te folyamatosan meg szeretnél nekik felelni, azt fogod érezni, hogy egyre nagyobb szakadék van közöttetek, mert valóban nem tudtok kapcsolódni, amíg nem önmagatokat adjátok.

És sokkal inkább fontosabb szerintem, hogy néha azt mondjuk, hogy nem, de hülyek maradjunk önmagunkhoz, és a másik is tudja, hogy tényleg azt a döntést hoztuk meg, amit mi szerettünk volna.

Sokkal értékesebb szerintem a valódiünket mutatni, mint egy mások által kreált, nem tudom, bábnak élni az életünket, és mindennapunkat tényleg csak azt szerelint tenni, hogy mások mit várnak el tőlünk.

Illetve én nagyon sokáig azt éreztem, hogy egy kicsit ilyen döntésképtelen is lettem, mert folyamatosan ugye azt vártam, hogy mások jóvá hagyják a döntéseimet, a cselekedeteimet, a következő lépésemet.

És egy ideig még tudtam abba burkolódni, hogy én csak megfontolt vagyok, én csak átgondolom a dolgokat, de valójában ugye csak arra vártam, hogy valaki valaki validálja azt, hogy igenis jól döntök, vagy igenis jó irányba haladok, de ezzel, hogy teljes mértékben mindig másoknak a jóváhagyására vártam, ezzel igazából nem az életemet éltem, hanem mások reakcióit menedzseltem, vagy nem tudom, én ezt így éreztem, és ez nagyon fárasztó volt, és nagyon sok kérdőjel volt benne.

Em, és nem éreztem magamat belül erősnek.

Nagyon sokat szorongtam, nagyon fáradt voltam, nagyon fáradt voltam attól, hogy mindig előre magyarázkodtam, nagyon fáradt voltam attól, hogy folyamatosan előre lejátszottam különböző beszélgetéseket a fejemben, felkészülve minden lehetséges végkimenetre, lehetséges reakcióra.

Fáradt voltam amiatt, hogy folyamatosan elnyomtam az igényeimet, folyamatosan elnyomtam a határaimat, és folyamatosan azon gondolkodtam, hogy hogy legyek ne túl sok, de hogy legyek ne túl kevés, hogy vajon most mit gondolhatnak róla mások, amikor bizonyos módon reagáltam.

És tényleg akár napokkal előtte is már ezen kölcsöltem, és akár utána egy bizonyos esemény után is, napokig képes voltam elemezni azt, hogy mit gondolnak róla a mások.

És megjelent bennem az a gondolat is, hogyha így folytatom, akkor előbb vagy utóbb, de arra fogok ébredni, hogy amúgy nem tudom, hogy ki vagyok, nem tudom, hogy mit szeretnék valójában, mert ha mindig erre gondolok, hogy mások mit szeretnének, akkor egy idő után semmi más nem marad bennem, csak az üresség.

De bármit is csinálsz, valaki félre fog érteni, valaki ítélkezni fog, valaki csalódni fog. ugyanis hogyha ambiciózus vagy, akkor ijesztő vagy.

Hogyha pihensz, akkor lusta vagy.

Hogyha határokat húzol, akkor önző vagy, de hogyha nem húzol határokat, akkor pedig gyenge vagy.

Ugyanis lehet, hogy te a legcsodálatosabb kék szín vagy, de hogyha valakinek a vörös a kedvenc színe, akkor sosem leszel elég jó neki.

Sose tudunk minden egyes embernek megfelelni, és ezzel semmi baj nincsen.

Ugyanis ezt a játékot nem lehet megjárni.

Hogyha folyamatosan azt keressük, hogy másoknak megfeleljünk, akkor tényleg az egy ilyen egy ilyen végtelen lyuk, ahonnan próbálunk minél több visszacsatolást és megerősítést kiszedni, de minél jobban próbálunk oldalra nézni és másokból táplálkozni, belül annál mélyebb lesz ez a seb, mélyebb lesz ez a lyuk, és egy idő után tényleg azt érezzük, hogy több és többre van szükségünk.

Tényleg, mint valami, nem tudom, mint valami függőség.

Folyamatosan azt várjuk, hogy validáljon minket a külvilág, és egyre mélyebb sebeket ejtünk saját magunkon.

És azt fogjuk észrevenni, hogy idő után már nem lesz elég, mert teljesen mindegy, hogy hányszor dicsér meg valakit.

Teljesen mindegy, hogy hányszor mondja valaki azt, hogy te vagy a legügyesebb, a legokosabb, a leg bármi, a leg legebb ember, akkor sem leszel elég.

Mert amíg magadban ezt a lyukat, ezt a sebet nem gyógyítottad be, addig nem lesz elég soha.

Hogyha már velem vagy egy ideje, akkor biztosan hallottad már Mer Robinsnak a nevét, Mer Robins munkásságát, mert tényleg ő az egyik leg kedvesebb podcast előadóm, az egyik olyan, hát nem is tudom, tartalomgyártó, szószóló, akinek tényleg nagyon felnézek a munkásságára.

És nála volt az, neki van a Leddem Theory nevű teóriája.

Magyarul annyira furán van fordítva ez a hagyjuk rájuk teória.

Aztem így van a könyvnek a címe.

De a lényeg, az esszencia az egészben az hihetetlenül erős és teljes mértékben ideillik.

Ugyanis hagyd, hogy ítélkezzenek az emberek, hagyd, hogy legyen saját véleményük, hagyd, hogy félreértsenek, hagyd, hogy gondoljanak azt, amit akarnak.

Kit érdekel az, hogy mit gondolnak rólunk mások?

Csak hagyd rájuk, engedd el, teljes mértékben hagyd figyelmen kívül és foglalkodz saját…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „✨Szorongás mások véleménye miatt - Megfelelés, Elvárások, Bizonytalanság✨”

Miről szól ez az epizód: „✨Szorongás mások véleménye miatt - Megfelelés, Elvárások, Bizonytalanság✨”?

Az Édesebb Napokért podcast e heti epizódja a mások véleménye miatti szorongással foglalkozik. A műsorvezető, Emese, személyes tapasztalatain keresztül mutatja be, hogyan válhat a "mit gondolnak majd rólam?" kérdés minden döntést megbénító tényezővé. Az epizód célja, hogy… Az epizód a Édesebb Napokért című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „✨Szorongás mások véleménye miatt - Megfelelés, Elvárások, Bizonytalanság✨”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vastag Emese.

Milyen témákat érint ez az epizód: „✨Szorongás mások véleménye miatt - Megfelelés, Elvárások, Bizonytalanság✨”?

Fő témái: szorongás, megfelelési kényszer, elvárások, bizonytalanság.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „✨Szorongás mások véleménye miatt - Megfelelés, Elvárások, Bizonytalanság✨”?

Megjelenés: 2026. 02. 18.. Hossz: 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/edesebb-napokert/szorongas-masok-velemenye-miatt-megfeleles-elvarasok-bizonytalansag-26a0aea2

Több epizód a Édesebb Napokért-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból