itt vagyok. - élet és egészség podcast Bánhalmi Katával

Hogyan éljek a jelenben, ha állandóan a jövőn stresszelek?

· PT1H27M57S

Összefoglaló

Az "Itt vagyok – élet és egészség podcast" epizódban Bánhalmi Kata vendégei, dr. Aczél Petra nyelvész és Szász Máté neurobiológus az időhöz való viszonyunkat és a jövőn való aggodalmaskodás jelenre gyakorolt hatását vizsgálják. Megbeszélik, hogyan befolyásolja az életminőséget a…

Röviden

Műsor
itt vagyok. - élet és egészség podcast Bánhalmi Katával
Megjelenés
2026. 02. 25.
Hossz
1 óra 28 perc
Szereplők, említett nevek
Szász Máté, Aczél Pet, dr. Aczél Pet, Bánhalmi Kata, Aczél Petra
Témák
jelenben élés, jövőbeli stressz, időhöz való viszony, életminőség
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Én Bhami Kata vagyok és ez az Itt vagyok legújabb epizódja.

Soha nem voltunk ennyire tájékozottak.

A zsebünkben van a világ összes híre, válsága és értelmezése.

Közben pedig a múltunkkal is folyamatosan foglalkozunk mintákon, traumákon, pszichológiai kifejezéseken keresztül, mert az önismeret és a pszichológia mindennapjaink alapnyelve lett.

És emel a sok tudásban és információban mintha egyre nehezebb lenne mozdulni, dönteni és cselekedni.

Ebben az adásban vendégeim Acél Petra, nyelvész, kommunikáció és médiakutató, retorikus. és Szász Máté neurobiológus, akikkel arra keressük a választ, hogy a jelenről és a jövőről való gondolkodás, azaz az időhöz való viszonyunk hogyan befolyásolja az életminőségünket.

Ez az Itt vagyok, élet és egészség podcast Bhalmi Katával.

A Rossman minden életterületeden ott van veled, hogy támogasson a mindennapokban és a fontos pillanatokban is.

A podcast beszélgetést a Rossman támogatta.

Nagyon köszi, hogy elfogadtad a meghívásunkat, Petra.

A mai beszélgetésünknek a téma felvetése az, hogy a jövőről való folyamatos gondolkodás az ellopja a jelen cselekvőképességét.

És gondoltam elmesélmek, hogy hogy jutott egyáltalán eszembe ez az egész problémacsomag.

Valamelyik reggel éppen készültem elindulni edzeni.

Közben pityegett a telefonom, jöttek az üzeneteim, gondolkodtam egy új projekten, amit szeretnék megvalósítani, mert azt gondolom róla, hogy nagyon előremutató.

És közben ettől az egésztől így feszült is lettem, és eszembe jutott, hogy lehet, hogy ez valami családi minta nálam, hogy én egyszerre ennyi feladatot fogok és nem tudok elengedni.

És akkor ezeket így mindig egyszerre átgondoltam, meg történt velem.

És akkor arra jutottam, hogy hogy konkrétan egyszerre gondolkozom a jelenen, a jövőn és a múlton, és ez iszonyatosan béítóan hatott rám.

És a kérdés az az, hogy velem van a probléma?

És ezértalak meg benneteket, hogy ezt, hogy ezt így felthessem ezt a kérdést, vagy ez egy általánosabb jelenség ennél?

Hát én azért nem szeretnélek nagyon megnyugtatni, hogy nincs veled probléma, mert ki tudja, tehát azon mindig dolgozni kell.

De alapvetően ez valóban érdekes.

Az első, ami ami szerintem fontos, hogy amikor azt mondod, hogy a jövőről gondolkodom, akkor az milyen távú jövő.

Az ember a jövővel kapcsolatban meglehetősen bizonytalan.

Nincs semmi, amivel kapcsolatban akkorákat tévedünk, mint a jövő.

Csak hát az a jövő egy perc múlva van, egy hét múlva van, három év múlva van, 10 év múlva van.

Például nagyon érdekes, hogyha most azt kérem, hogy hogy ma mennyit tennél félre 70 éves korodra, akkor nevetnél egyet, és azt mond, hogy ma semennyit, hát hagyjál békén, csak hagy hagy éljek, hagy vásároljak zsírszegény joghurtot.

Ha viszont most megmutatnám neked a 70 éves képedet egy szimulált mondjuk AI által készített képen, és utána kérdezném meg ugyanezt, bármilyen messze van, ma félretennél 10 2030 40 Ft-ot.

Az egy más dolog, hogy ugye erről a közeli jövőről elkezdesz gondolkodni, mert ennek már olyan, mintha belelógna a bajsza.

Szóval, hogy belelógna a bajsza a jelenbe.

És ez viszont egy nagyon érdekes időfelfogásunk.

Tulajdonképpen úgy viselkedünk a nagyon közeli idővel, mint a hitelkártyánkkal.

Nincs rajta pénz még, nincs meg az az idő, de már költjük.

Ezért az ember, te azt mondod, hogy benne vagyok a jelenben és a múltba, és nem.

Te olyankor a jelenből átlépsz a következő pillanatra, és a jelenedet elenged, nem vagy benne.

Gyere, rengeteg iskola van, ami azt mondja, hogy a mindfulness, a jelenlét, a ugye a az ősi vallások, vagy a korszerű vallások és a meditáció arra szolgál, hogy itt most képes legyél megnyugodni, de te nem ezt csinálod, hanem azt csinálod, hogyha a következőre gondolsz, mert már meg szeretnéd oldani.

Hát Máté, szerintem ezzel te is vagy így, hogy elmegyünk Szabira és a szabadságunk, amikor még pont nem engedtünk ki, elkezdünk azon gondolkodni, hogy hazafelé hol fogom megvenni a cukkénit, és komolyan végiggondolom, hogy na de oda általában nem tudok parkolni és abban a pillanatban az embernek magára kéne szólnia.

Ez Isten áldjon meg te szerencsétlen.

Hát itt vagy, még van négy napod.

Lehet, hogy bár nem is terem addigra cukkénni.

Tehát itt a jövővel kapcsolatban meg nagyon biztosak akarunk lenni.

Azért érdekes a ez a kérdésed, mert hogy az emberi nem a 8,7 millió faj ér a földön.

És ugye egyedül az ember volt képes erre a civilizációs magasságba jutni.

És ö és ha azt azon gondolkozunk, hogy mi az a képességünk, ami alapvetően elkülömní minket az összes többi élőlintől, az összes többi fajtól, bombáktól, növényektől, állatoktól, ami segített abban, hogy ezt a civilizációs fejlődést, ezt ezt megcsináljuk, akkor alapvetően két tulajdonság jut eszembe.

Az egyik az extrémitási kényszer, az extrémitási hajlam, hogy hogy nem azért cselekszünk feltétlenül, mert valamire szükségünk van, és nem hagyjuk abba a cselekvést, amikor ez a szükség ki van elégítve, hanem a a vágyainkat nem a szükségetek hajtják, hanem a vágyak önmagukban.

Tehát azért teszek meg dolgokat, mert képes vagyok megtenni.

Látod, egy kicsit távolról kerülöm a választ.

Amikor Suajda Szilárd és Keny Dáviddal ültem az irodámba, és megkérdeztem tőlük, hogy miért akarnak mindenképpen felmászni azokra a magas hegyekre, az volt a válaszuk, hogy hát mert ott van.

Tehát pusztán azért, mert képesek rá.

Ez az egyik nagyon fontos extrémitási hajlam, ami megha ezért van az, hogy a történelem sora az az igazából háborúk története.

Ha megnézed a történelemkönyveket, végig háborúkról és csatákról beszélünk.

Az első háborúkat akkor vívte az emberiség, amikor Európában négy kötő 10000 ember lakott.

Kimondtan macerás volt egymást megtalálni.

Amikor a homo erectus kihalt, az nem magától halt ki, a homoszapjá irtotta ki. 4000 ember volt akkor Európában.

Tehát azért tették meg, mert képesek voltak rá.

És ez azért nagyon fontos, mert a másik ilyen képességünk a jövőben a jövő modellezésének a képessége egyébként egy picit ebből ered.

Ugye az élő világban ugye biológusoknak bocsássátok meg, hogy mindent ebből közelítek meg, az élő világban alapvetően az információ feldolgozása az annak van egy hármas szabálya.

Ugye az információ mindig kevés van egy élőlény számára.

Az információ mindig releváns az ő túl aktuális túlélése szempontjából, és ebből mindig cselekvés lesz.

Ez ez a hármassága az információlásnak.

És ez egyébként nagyon-nagyon régóta jellemző ránk, hogy kevés információt kapunk, de azzal foglalkozunk, ami számunkra releváns.

És ha jön egy információ, akkor és gondolj a kutyádra, például fekszik otthon, nem kell ezt részletezni.

A releváns információkat fogadja be.

Az ember abban különbözik ettől, hogy ő nyitott egy új csatornát a jövő modellezése felé.

És ez a másik alapvető különbség, ami összeköthető ezzel az extrémitással.

Ezért van az, hogy tehát, hogy minden távol és elérhetetlen ö teret, időt, dimenziót telimodellezünk.

Tehát horror váku az agyunk, a vá az agyunk irtózik az ürességtől.

És ezért van a gondoljatok bele abba, hogy amikor már a kié.

Oké, de de hogy hogy ez amikor a az indiánok fölnéztek az égre, és kitaláltak egy mondát, hogy azok a csillagképek ott azért vannak, mert egyszer egy királylány elaludt a földön, és akkor a patakból kimásztak a kígyók, és az lett a hajában, sö és és kitalálnak mög egy ilyen történetet, az ő agyók számára még az is elfogadhatóbb, mintogy nincs ott semmi.

Tehát az egészen abszurd elvonat a elvonatkoztatások is jobban elfogadhatók az emberi agy számára. a végtelen terek be benépesítésére, mint az, hogy nincs ott semmi.

Arról ez pont olvastam egy a talán egy tolle könyvben volt ez így megfogalmazva, hogy azért beszélünk az időjárásról, mert azt gondoljuk, hogy azáltal, hogy megfogalmazzuk, hogy milyen az idő, mintogyha lenne hozzá valami közünk, és hogy ez egy kicsit ugyanolyan, hogy különösen érdekes egyébként a ami példát ho időjárás.

Ö mindjárt vissza fogok rátérni, de azért egy kicsit a Máté gondolatsát tovább fűzve, talán ha nem bánod egy kicsit le is egyszerűsítve.

Ugye az embert a többi fajtól még egy dolog megkülönbözteti, a nyelv, ami képes univerzálisan a gondolkodás szintjén is a múltat és a jövőt valahogy birtokba venni.

Bár még egyszer állítom, hogy a jövővel kapcsolatban sokkal több gondunk van egyébként a múlttal kapcsolatban is, mert ugye ott is válogatunk.

Tehát amikor te azt mondod, hogy te készülsz a jövőre, vagy amikor a Kin Dávidék azt mondják, hogy mert ott van, meg akarom mászni, annak azért van olyan olyan mozanata is, hogy mert valamilyen értéket, valamilyen identitást, valamilyen keretet kötök ahhoz, hogyha én azt megmásszom, azt a hegyet.

Mert például én engem úgy hívnak, hogy hegymászó, tehát az én dolgom az, hogy hegyeket másszak.

Most alapvetően amikor azt mondod, hogy hogy neked az a célod, hogy valamit végrehajts, és az a jövőben van, akkor vajon miért vagyok nyugtalan, hogy a jelenben gondolom végig?

Azért, mert valójában nem tudom az időt sürgetni.

A keleti ember teljesen nyugodtabban, hogy az időjárás milyen.

Jó, jóval kevesebb betet beszél róla.

Jó, tudjuk, hogy a kínaiak el is tudják fújni a a felhőket, most ezt ironikusan mondom, és megoldják az időjárást.

De alapvető a nyugati embernek csak néhány dolog maradt, ami fölött nem érzi úgy, hogy kontrollja van.

Iszonyatos a nyugati ember hübrisze, gőgje, hogy ő mindenre képes.

Ezért van az, hogy a mai napig digitális világban a legolvasottabb hír az időjárás, mert annyira nyugtalanító, hogy hát és kikérem magamnak esik.

Tehát én ezt nem akartam neki megengedni.

Tehát ezt nagyon nehéz elfogadni.

És neked is, amikor ott vagy a jelenben, és azt akarnád, hogy tulajdonképpen legyek már túl rajta, ez egy fontos célom, de nem tudod az időt hajszolni.

És ugye a harmadik, ami nagyon emberi, az az, hogy és másfajra nem igaz, ugye Rilke úgy írja a kutyáknál, hogy a kutya haláltalan, mertogy ugye nem tudja, hogy vége lesz.

Ezért van az, hogyha vár ránk, akkor örökké vár, és akkor a teljes testével és lényével vár.

Mi kábé úgy várunk, hogy na majd jön Kata, vagy jön Máté, jó, de közben megcsinálom ezt, megcsinálom azt.

Tehát az idővel kapcsolatban van egy ilyen azt hiszük, hogy belátásunk, és ezért sürgetnénk is.

És tulajdonképpen az igazi baj a nyugtalanságodnak szerintem az az oka ilyenkor, hogy hajtanád az időt, ami tulajdonképpen mégis kedves neked, a legértékesebb kincsen.

És ugye emiatt eltelik, elhasználod, elhasználod az idődet a gondolataidban.

Körülbelül azt mondom, hogy kábé 10 éves lehet az a kutatás és könyv Zimbardo és Boyd Időparadoxon című könyvel lehet, hogy meg is van nektek, ami tulajdonképpen arról szól, hogy a az életminőségünket és itt ugye ebben a podcastsorozatban meg ebben a beszélgetésünkben az életminőségünkkel meg az egészségünkkel foglalkozunk.

És ez a könyvkázi arról szól, hogy az időhöz való viszonyunk az jelentősen befolyásolja az életünknek a minőségét.

Tehát egyébként nagyon máshogy telik az idő.

Ugye tudjuk, erről is rengeteg kutatás van.

Amikor úgy érzed, hogy nagyon gyorsan telik, az azért van, mert nagyon sok minden történik.

Ugye a covid idején nagyon úgy éreztük, hogy megáll az idő, mert otthon vagyunk.

De az is lehetséges, hogy ez életkortól is függ.

Most az új kutatások azt mondják, hogy idősebb korban már minden egy kicsit kitágul, hosszabb, állóképesebb.

Fiatalon ugye arra gondolunk, hogy é volt március, vagy idén idén elhalasztották a nem tudom a szeptembert.

Tehát az, hogy hogy látjuk az időt, az a benne megjelenő cselekedeteink, aktivitásaink, kiteljesedésünk és nem sok nem kevésszer az életkorunk, sőt aztán a szociális kapcsolataink viszonyából áll.

És szerinted így a a 21. század mennyi mivel befolyásolta ezt ezt az időmegélést?

Ez olyan érdekes volt például, hogy a Máté az előbb azt mondta, hogy az információlás törvénye az, hogy soha nincs elég információ.

Tehát most például pont abban egyébként kevésnek érezzük, mert a relevancia szempontjából, vagy érezhetjük annak is, de tudom, hogy nem szükség szene erre vonatkozott, amit mondtál, csak ugye ezt mondjuk már egy jó ideje, hogy olyan, hogy szoktuk mondani, annyira nem szeretem egyébként ezt, hogy olyan olyan gyorsuló világ, olyan felgyorsult világban élünk.

Hát ez a világ egyáltalán nem gyors, hanem mi kezdünk el benne türelmetlenül viselkedni, nekünk nem ér rá.

És ezzel szemben azért megjelenik egy másik iskola, slow, ugye a lassú iskola.

Éppen múltkor olvastam egy kávézóról egy kritikát, hogy olyan csodálatos kávézó, amikor bemegyünk, egy ideig ki se jön a pultos kisasszony és úgy úgy úgy megnyugszom.

Most valószínűleg én ettől most ebben a pillanatban, hogy ezt hallgatom, vonaglanék, hogy arra kell várnom, hogy hogy ő előjöjjön, mint a magyar állam vasútak.

Ez az amerikai nagy háló amerikai nagy hálózata a kávézóknak most pont abban újul meg, hogy ne kelljen annyit várni, de mégis kelljen egy kicsit várni.

Tehát ez is egy érdekes kérdés.

Vagy arra utalta, hogy a magyar vasút egy ilyen terápiás jelleggel tanít bennünket a jelen ugye erre mondták, hogy azért majd lassan nagyon tű ország.

De de Máté, de de például az orvos meg a gyógyszerért, tehát a gyógyszeré, tehát azt mondjuk, hogy általában nem jó a sorban álás, de gyógyszertárban jó, mert akkor úgy érzed, hogy mire odaérsz, ő közben részesülsz valamilyen csodálatos liturgikus áldásból, és sokkal jobban végrehajtják és beszedik a gyógyszert, akik többet várnak.

Mint ahogy a karácsonyra is ugyanannyit kell várnunk, ugyanazt a négy hetet.

És nem lehet sürgetni, ugye, aki a adventet tartja, azért azért azért a felgyorsulás azért valamilyen szinten mégis csak tetten érhető.

Én én azt gondolom, hogy az a az a hiba, hogy a az emberek az időt fizikai mennyiségként kezelik,…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hogyan éljek a jelenben, ha állandóan a jövőn stresszelek?”

Miről szól ez az epizód: „Hogyan éljek a jelenben, ha állandóan a jövőn stresszelek?”?

Az "Itt vagyok – élet és egészség podcast" epizódban Bánhalmi Kata vendégei, dr. Aczél Petra nyelvész és Szász Máté neurobiológus az időhöz való viszonyunkat és a jövőn való aggodalmaskodás jelenre gyakorolt hatását vizsgálják. Megbeszélik, hogyan befolyásolja az életminőséget a… Az epizód a itt vagyok. - élet és egészség podcast Bánhalmi Katával című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 25..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hogyan éljek a jelenben, ha állandóan a jövőn stresszelek?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szász Máté, Aczél Pet, dr. Aczél Pet, Bánhalmi Kata, Aczél Petra.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Hogyan éljek a jelenben, ha állandóan a jövőn stresszelek?”?

Fő témái: jelenben élés, jövőbeli stressz, időhöz való viszony, életminőség.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hogyan éljek a jelenben, ha állandóan a jövőn stresszelek?”?

Megjelenés: 2026. 02. 25.. Hossz: 1 óra 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/itt-vagyok-elet-es-egeszseg-podcast-banhalmi-kataval/hogyan-eljek-a-jelenben-ha-allandoan-a-jovon-stresszelek

Több epizód a itt vagyok. - élet és egészség podcast Bánhalmi Katával-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból