Égéspróba Podcast

Alvás nélkül NEM leszel hatékony vállalkozó (és ezt kevesen értik) - Szikra #02

· PT9M51S

Összefoglaló

Az Égéspróba Podcast Szikra #02 adásában Szikra László pszichológus, alvásterapeuta beszél az alvás regeneratív és karbantartó szerepéről. Kiemeli, hogy az alvás során az agy rendkívül aktív, nem kapcsol ki, és létfontosságú a memória konszolidációhoz, az információk memóriába…

Röviden

Műsor
Égéspróba Podcast
Megjelenés
2026. 05. 04.
Hossz
10 perc
Témák
alvás, hatékonyság, pszichológia
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

alvás alatt egyfajta helyreállítás zajlik a a szervezetünkben.

Egy kicsit egy ilyen karbantartó munkálatoknak a a tömkelegét kell elképzelni.

Itt természetesen nem csak az idegrendszerről van szó, az immunrendszerről a legtöbb szervrendszert érinti az alvás, tehát hogy helyreállítja a szervezet a napközben elhasznált anyagokat, hormonokat, újratermeli azokat, szöveteket regenerál.

Tehát alapvetően egy ilyen regeneratív illetve karbantartó időszaknak tekinthetjük az alvást, ami nagyon speciális életteni jelenségekkel jár, hiszen nincsen éberség, tehát napközbeni működésünkben is zajlanak ilyen folyamatok, de ott az ébrelléti működés miatt ez nem tud olyan hatékonysággal lezajlani.

Ez meg egy picit egy ilyen el jobban elzárt időszak, amikor is a szervezet csak erre fókuszál.

Ugye azt mondják, hogy az alvás igazából annyira aktív és annyira ideg igénybe veszi a az agyat, hogy annak nincs lehetősége a külvilágra figyelni.

Tehát, hogy van egy ilyen átkeretezés, ami régebben ugye pont az ellenkezője volt, hogy az alvás egy passzív dolog és gyakorlatilag időpocsékolás.

Ma már tudjuk, hogy ez pont hogy fordítva van, tehát egy annyira aktív folyamat, hogy az agy nem tud a külvilágra figyelni.

Tehát, hogy kicsit így kellene elképzelni ezt az egészet, és hogy ezért lenne nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük a testünknek ezen igényét, még akkor is, hogyha tudatosan nem tudjuk kontrollálni, hogy mi zajlik pontosan ez idő alatt. >> Ez annyira érdekes, amit mondasz, mert szerintem tényleg azt gondolja az emberek többsége, én is azt gondoltam mondjuk két perccel ezelőttig, hogy gyakorlatilag éjjel az agyad ki van kapcsolva, de hát akkor ezek szerint ez egyáltalán nem igaz. >> Nincs kikapcsolva, egy alvási működésmód váltja föl a nappali működésmódot. élettanilag máshogyan működik ilyenkor az idegrendszer, de nagyon-nagyon fontos dolgok zajlanak.

Tehát például amit memória konszolidációnak hívunk, az például éjszaka alvás alatt a legaktívabb.

Ez azt jelenti, hogy azok a tapasztalatok ingerek benyomások amiket napközben, ami bennünket napközben ért, vagy ami tanulási folyamatok amiket amiken dolgoztunk az éjszaka alvás alatt, gyakorlatilag újrajátszódik, és úgy tárolódik az emlékezetünkben, vagy a memóriánkban, hogy egy ilyen újrajátszás történik.

És hogyha ezt megzavarjuk, ezt az újrajátszást vagy ezt az átíródást, mondjuk így, akkor az, amit megpróbáltunk a napközben elsajátítani, az sokkal nagyobb valószínűséggel fog a feledés homájába veszni, mert ez a ez az időszak nem volt biztosítva.

Tehát rengeteg tudományos kutatás van arra, hogyha valaki aktívan tanul, mondjuk alvás előtt, alvás előtt majd nem alszik, tehát nem hagyjuk aludni, vagy csak nagyon keveset, akkor abból a tanulási abból az anyagból sokkal kevesebb dologra fog emlékezni, mintogyha egy tanulási epizód után lett volna egy rendes 7- n8-kil9 órás alvás.

Tehát olyan mintogyha egy ilyen, én úgy szoktam ezt elképzelni, mintogy egy lyukas aljú dobozba dobálnánk dolgokat, hogy így esik ki a másik oldalon.

És utána nem értjük, hogy hogy miért nem emlékszünk a az életünkre, az emlékeinkre, vagy a fontos információkra évekkel később. >> Te is azt mondtad, hogy ilyen 78 k óra alvás, meg hogyha az ember egy picit ennek utána néz, akkor biztos, hogy ez fog szembe jönni, hogy 79 7 n8 óra alvás az legyen meg.

Ez mennyire exzakt ez a 7-9 óra? >> Az emberek többségének ez 7-9 óra lenne az alvás szükséglet és a felnőtt embereknek.

Ugye csecsemő kortól felnőtt korig ez a ez a szám folyamatosan csökken, de egy csecsemő még az ideje nagy részében alszik.

Tehát, hogy ugye az idegrendszeri érésnek, a fejlődésnek nem véletlen ilyen fontos összetevője az alvás, de ahogy ez az idegrendszeri fejlődés így lezajlik, igazából stabilizálódik egy ilyen 7-9c órában.

Az emberek többségének tehát ez a szükséglete, de van aki genetikailag ettől eltér, eltérően vagy kevesebbet, vagy többet igényel.

Ezt azért mondom, mert rengeteg embertől hallottam már, hogy ő 5 ö 5-h óra alvással is jól megvan.

Tehát el lehet úgy is lavírozni a mindennapi életben.

De hogy az, aki úgy van jól meg a hét vagy 7 óránál kevesebb alvásib, hogy tényleg nincs nappali fáradtségi tünet, koncentráció zavar, az tényleg ritka, de előfordulhat.

Tehát genetikai komponense is van ennek.

Aki meg egy kicsit a kilenc óránál többet igényli az alvást, ott meg azért sokszor azt szokták mondani, bár mindkét esetben előfordulhat, hogy egészségügyi problémák állnak a háttérben, ami miatt több ugye regeneratív időre van szükség, mert valahol így is fölfoghatjuk az alvást.

Tehát akkor valamit kompenzál a test, hogy több alvás, nagyon nagyobb az alvás szükség lehet, de ez olyan, hogy minden eset egyedi, tehát meg kell vizsgálni, vagy ki kell kérdezni az illetőt, és meg kell nézni, hogy mi van a háttérben.

De akkor, hogyha azt érzi valaki, hogy egyszer csak nem tudok úgy koncentrálni, nincs meg úgy a fókuszom, elfelejtek dolgokat, akkor az lehet, hogy érdemes megnézni az elején azt, hogy lehet, hogy azt gondolta, hogy neki elég a 6 óra alvás, de akkor lehet, hogy hozzá kéne tenni ehhez mondjuk még egyet vagy kettőt. >> Hát igen, ez elég gyakori, és és az már nagyon jó szint úgymond, hogyha valakinek ez föltűnik.

Én azt látom gyakran inkább, hogy nincs meg az a fajta ilyen testtudatosság, hogy vagy ilyen szomatikus tudatosság, hogy az ember összeköt össze tudja kötni azt az alváshiányt azzal, amit tapasztal.

Tehát hogy az már egy nagyon jó, hogyha valaki látja, hogy igen, lehet, hogy kialvatlan vagyok, de sokan ide se jutnak el feltétlen.

Tehát, hogy ezeket a tüneteket úgymond nem észlelik, mert ehhez is kell egyfajta figyelem saját magunkon, egyfajta olyan reflektív figyelem.

Tehát ez sem alap igazából a cirka diáitmus szabályozza ezt a 24 órás ciklusunkat, ami a nyilván az alvást is, vagy az alvásra is összefüggésben van, hogy ugye este elálmosodunk minden nap, kábé ugyanabban az időben.

És hogy a cirkadi ritmusnak vannak ilyen beállító mechanizmusai, és az egyik a természetes fény.

Hát a szervezet ezekből tudja, hogy most nappal van, ébrléti idő van, vagy vagy éjszaka van.

Hogyha most manapság nagyon gyakori az a Homofice munkarend, otthonról dolgozás.

Ha valaki nem megy ki a lakásból, nem éri természetes fény, nem mozog, csak ül a laptop előtt egész nap, mondjuk berendel valami kaját, de az is ilyen random, meg nem rendszeresen táplálkozik, akkor valószínűleg ez meg fog borulni nála előbb vagy utóbb, és valamifajta ilyen cirkadiáritmus zavar is ki tud alakulni.

Tehát ezek nagyon fontos ilyen életmódbeli tanácsok, amit el lehet kezdeni alkalmazni, hogyha valakinek olyan az életvitele, hogy hogy akár tényleg így otthon is el tud lenni egész nap.

És még egy dolog eszembe jutott, amit szintén akkor mondtál nekem, amikor a az alvásomat vizsgáltuk, hogy és ez főleg azokra érvényes, vagy azoknak lehet fontos, akik home office-ban dolgoznak, hogy napközben nem mászkálunk be a hálószobába, nem fekszünk el ott izé ebéd után meg satöbbi, merthogy az az alvásnak a >> Így van. a helye ugye >> igen.

Hát tehát ezt szoktuk javasolni, hogyha valaki alves problémával küzd, bár egyébként anélkül is egy nagyon jó szabály, hogy legyen egy hálórész, vagy egy hálószoba, vagy ha másnem, egy szobán belül egy olyan terület, ami tényleg az alvásról, pihenésről szól, és hogy ott más tevékenységet ne végezzünk.

Tehát, hogy ne ott laptopozzunk, vagy fizessük be a számlákat, vagy vagy telefonozzunk, vagy bármi, hanem az legyen egy pici ilyen kis védett terület, ami ami csak arra van fenntartva, mert az agy így egyszerűen egy idő után azzal fogja összekapcsolni, hogy ez a pihenés szintere és kialakul egy ilyen pozitív asszociáció.

Még, hogyha mindenféle dolgot csinálunk a hálóba meg tényleg ott dolgozik az ember, vagy ott tévizzik állandóan, vagy ott fekszik napközben, és akkor az agy nehezebben tudja ezt a társítást végezni, és akkor kicsit összemosódnak a dolgok. >> Ez a néhány perces szikro epizód, amit láthattál, az égéspróba podcast második részéből származik.

Legyünk őszinték, mindannyian jártunk itt, hiszen amikor elkezdünk vállalkozni, akkor hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy igazából nem is vagyunk vállalkozók, hogyha nem dolgozunk éjjel nappal.

Van, aki reggel 500-kor kell kel fel, mert az az érzése van, hogy el van rontva az egész nap, hogyha 5 óra után ébredek fel.

Én megmondom őszintén, nem bírok korán felkelni, úgyhogy én inkább este 8-kor 9-kor ittam még egy kávét, és dolgoztam hajnali 2-ig háromig, mert úgy éreztem, hogy ettől vagyok igazán hatékony.

Viszont kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Hogy ez miért volt egy nagyon rossz elképzelés?

Na, éppen erről beszélgettünk László Szandra pszichológussal, alvásterapeutával az Égéspróba podcast második epizódjában.

Ha szeretnéd megnézni a teljes beszélgetést, akkor 2025 októberi kell visszamenned itt a csatornán.

A hatékonyság gyilkosa az alváshiány címen fogod megtalálni ezt az epizódot.

Ebben a podcastben többek között arról is beszélgettünk Szandrával, hogy hogy tudjuk az alvásunkat igazán pihentetővé tenni, hogy aztán másnap pedig valóban a lehető legnagyobb lendülettel tudjunk belevágni azokba a feladatokba, amit egy vállalkozás állít elénk.

Tehát hogyha sokszor érzed magadat, fáradtnak úgy érzed, hogy nem tudsz napközben úgy teljesíteni, rosszul alszol, akkor javaslom, hogy nézd meg ezt az epizódot.

Be is fogom linkelni, hogyha a YouTube-on nézel, akkor meg fogod találni az ajánlott videók között.

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Szikra László

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Alvás nélkül NEM leszel hatékony vállalkozó (és ezt kevesen értik) - Szikra #02”

Miről szól ez az epizód: „Alvás nélkül NEM leszel hatékony vállalkozó (és ezt kevesen értik) - Szikra #02”?

Az Égéspróba Podcast Szikra #02 adásában Szikra László pszichológus, alvásterapeuta beszél az alvás regeneratív és karbantartó szerepéről. Kiemeli, hogy az alvás során az agy rendkívül aktív, nem kapcsol ki, és létfontosságú a memória konszolidációhoz, az információk memóriába… Az epizód a Égéspróba Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 04..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Alvás nélkül NEM leszel hatékony vállalkozó (és ezt kevesen értik) - Szikra #02”?

Fő témái: alvás, hatékonyság, pszichológia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Alvás nélkül NEM leszel hatékony vállalkozó (és ezt kevesen értik) - Szikra #02”?

Megjelenés: 2026. 05. 04.. Hossz: 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/egesproba-podcast/alvas-nelkul-nem-leszel-hatekony-vallalkozo-es-ezt-kevesen-ertik-szikra-02-6dd2e2be

Több epizód a Égéspróba Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból