Tinnitus Napló

Nem kell mindig tudnod, ki vagy.

· PT11M34S

Összefoglaló

Bartók Csaba a Tinnitus Napló 79. epizódjában az önismeret paradoxonait és az "önmagunk elvesztésének" fontosságát boncolgatja. A "The Subtle Art of Losing Yourself" film inspirációjára hivatkozva arról beszél, hogyan engedhetjük el rögzült nézeteinket és belső kritikusunkat.…

Röviden

Műsor
Tinnitus Napló
Megjelenés
2025. 07. 07.
Hossz
12 perc
Témák
önismeret, tinnitus, pszichológia, meditáció, lelki béke
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

A múltkor beszéltem arról, hogy a modern világ kényelme és technológiája gyakran vezet mentális dehydratációhoz, gyengítve a figyelmünket és az érzelmi szabályzásunkat.

Beszélgetünk arról, hogy a tintuszos magas érzékenység, bár kihívás, valójában egy képesség, és arról, hogy a tintusz fronézis elvezet egy mélyebb első békénhez.

Ma egy olyan témába vágunk bele, ami ehhez keletet ad.

A nagy tanítók mind azt mondják, ismerd meg önmagad.

De mi van ha ez nem csak arról szól hogy minél többet tudjunk magunkról, hanem arról is, hogy megtanuljuk egy kicsit elveszni.

Elengedni a fixáló képzeléseinket, a berögző történeteinket arról kik vagyunk.

Mi van ha a valódi béke nem abban ráélik hogy mi mindent irányítunk, hanem abban hogy megadjuk magunkat az állandó mozgásnak.

Amikor a belső hang állandóan ott van, hogyan tudjuk megtalálni a nyugalmat?

Mert a téntusz hatására hajlamosak lehetünk elveszni a negatív gondolatokban, a mértényfajta kérdésekben.

Ahogy a Subtle Art of Losing Yourself című YouTube-on megtalálható film is felveti, a gondolkodóm tehát vagyok Descartes-i elf ennek a történetnek egy része.

Bámál egy másik szempontot, és azt mondja, van egy mélyebb igazság Érzek tehát vagyok.

Induljunk ki ebből és nézzük meg, miről van szó.

Ebben a filmben George Thompson azzal kezdi, hogy felteszi a legfontosabb és leglégebbi kérdést.

Azt is elmondja, hogy erre a kérdésre való válasz keresésében elcsúszott a válaszadás iránya.

Descartes például hitte, hogy az altok nem egymek, mint automatáka az álma és a lélek dolgában.

Az állatkísérleteiből azt a következtetést vonta le, hogy azok érzelmi válaszaik ingerekre nem egyéb mint automatikus reakció.

Ellenben az emberre, akinek van álméje, lelke, amit Istentől kapott.

Ez a gondolat szétválasztotta a megértést önmagunkról azt, ahogyan lássuk az önvalót.

George azt sugalja, hogy kétféle módon tapasztalhatjuk meg.

Az első ebből a szenzor szemszögéből.

Ez az érzelmeink és az érzeteink sokasága, mint a hőérzete, a surlóda és a szerelemérzése.

Ez a közvetlen szavak nélkül létérzet azt is mondja ebben a filmben, hogy a tai chi gyakorlók beszámolója alapján meg lehet, nem csak a gondolataink vagyunk.

Tehát előidézhetek az érzékeimbe valamit, ahol nincsenek szavak, amelyek azt sugálják, hogy zavart vagy elveszett vagyok.

És aztán ott van a történetmesélő szemszöge.

Ez az a részünk, ami figyeli, amit tapasztalunk, és gondolatok segítségével elmeséli, értelmezi, történeteket hoz létre arról kik vagyunk.

Például na nem, Csaba, Székelyföldről nőttem fel, szeretem a szalonnát.

Ezek mind gondolatok, amikor azonosulunk, amiből felépítjük a történetünket.

Na de akkor mi van, ha ezek a történetek nem olyan szilárdak?

Ennek a szilárdság hiányának könnyen lehet bálső harc a vége.

Rengeteg fajdalmat okozhat, ha rögtön magunkra vesszük a fejünkbe felbukkanó negatív történeteket.

Többnyire régről berögzült, aggodalommal kevert gondolatok, ami ugyanaz a hat év zaj, amiről a klista kapcsán volt szó Ha egyedül vagyunk, magunkat hibáztatjuk, a szarongunk gyengének érezhessük magunkat, így minden apróság egyre mélyebbre sudor egy negatív völgyben, míg végül úgy érezzük, eltűnik a lemény.

Josh szerint a kiút első lépése egyszerű.

Egyébként letenni a lapátot, vagyis megalítani ezt a negatív mélyebbre alsást.

Azt gondolom erre az előző részben említett stresszkezelés gyakorlása és a nem csellekvés felismerése segítség ahhoz hogy kimalszunk ebből a ködörből.

Ahogy ő, úgy én is arra kérlek próbálják meg együtt a szünetművészetét egy lélegzet által.

Ahelyett hogy harcolnánk gondolatainkkal megtanulhatunk megállni és figyelni.

A szünet gyakorlata egy tudatos légvétel, egy kis teret ad bennünk ahhoz hogy megfigyeljük a reakcióinkat.

Figyeld meg a báromról levegőt.

Engedd hogy a vállai dálazulják.

Ha van, engedd hogy ott legyen.

Meg lehet, hogy most semmi különöset nem éreztél, de ne aggódj ez teljesen rendben van.

Nekem sem jött egyszerűen, de idővel ez az egyszerű gyakorlat Segített megpihenni az érzékeimben, és nem elveszni bennük, hanem megengedi a gondolatok áramlását.

A tinnitusos film számomra ez különösen fontos, hiszen a belső zaj mellett a légzés lett a legfüggőbb támasz.

Visszatérve George filmjéhez szeretnék választ adni olyat, ami többeknek adott lehetőséget az önmaguk megértésében.

Ezek között a többek között ott vagyok én is, és bár messze menően túlmutat a tinnitus egyedi problémáján ez a gyakorlat, amiben a változás állandó, mint ezt a 5 tinnitus perspektíváján keresztül.

Abból indulok ki, hogy most neked se a legjobb Valami van, ami zavartalan, vádlón tekintesz magadra hogy nincs végső válaszod a tinnitus legyőzésére.

És nem kell akarattal fogcsikhargatva tűrnöd a napjaidet, a perceket, nem kell valszolgásnak megélned.

Engedd hogy elmondjam, mit jelent a tinnitus franoisis.

Az idáig elhangzottok alapja az, hogy ismerik önmagunkat nem elég.

A bölcsesség az, amikor a tanultakat képesek vagyunk alkalmazni, a villák, és mi folyamatosan változunk A bizonyosság illúziójába kapaszkodás helyett bíznunk az életet mozgató változás vállandóságában ahogy a filmben a magyarázat az, hogy a hegyekben az időjárás folyamatosan változunk ugyanúgy változunk mi is.

Meg tudjuk tanulni elveszíteni önmagunkat a szónemes értelmében, elengedni a fix történeteket, és megadni magunkat ennek az állandónak.

George ezt úgy fogalmazza meg, mint a természet és a meditáció.

Az egyik legmég biztosabb módja annak hogy elveszítsük önmagunkat, a természetben való tartózkodás.

Ha állakodunk az önkritikában és a fajdalmas történetekben, a nagyobb tájakon tett séta emlékeztet minket arról hatalmas életére, aminek részei vagyunk.

Ekkor a felépített énünk eltűnik, és ami marad az egy egyszerű jelenlét könnyedség és kapcsolat.

Ez vezet minket a meditációhoz, ami a téntillusz-fronézisz eszközen.

Most nem a csendes elméről szól, hanem az éberségünk edzéséről, hogy könnyebben megtaláljuk a nyugalmat, a jelenlétet.

Ha elmerülünk a gondolatokban, gyengéden visszatérünk a légzésünkhöz, ítélet nélkül.

Mi visszatérés a belső csend felé vezető úton, még akkor is, ha a tétuszunk végig kísér.

Az epizód végén a legnagyobb párhuzon, George és az általam összerakott ténitus Franidis-ben, béke a kapcsolatainkban.

Ő úgy fogalmazza meg hogy az igazi béke nem csak az önmagunkkal való béke, hanem béke a kapcsolatainkban, közösségeinkben, országainkban és a bolygónkon is.

Ahogy a saját történetünk úgy a világunkat formáló gazdaság és politikai rendszerek is történetekre épülnek.

Ha elegen vagyunk akik teszünk a megbocsájtás és az együttműködésért és megtanuljuk elveszíteni önmagunkat a nagy rájtében, aminek részei vagyunk, akkor a kollektív történeteink is átalakulhatnak.

Ahol korábban szorongást éreztünk, ott szeretetet érezhetünk az emberiség és a föld iránt.

Inspirálhat minket arra hogy részesei legyünk a nagy mozgalomnak a máj, az élet virágzásának védelmére és annak ünneplésére.

Adjuk meg magunknak az engedélyét a jobbra nem a tökéletességre.

És azt is mondja, hogy egy hosszú utazás csak egyetlen lépéssel kezdődik.

Csak annyit tehetünk hogy lépésről lépésre haladunk.

És támogatjuk egymást az úton, amiben nem találok semmébb ad.

Egy szeptikusabb kiegészítésem van.

Talán azért olyan nehéz másokkal békében lenni mert önmagunkkal csak a fegyverszünetig jutunk el.

Szóval mit ismétzünk magunkkal a mai epizódból?

A szünet, a meditáció, mind a Tintus Pronesis részei.

Segítenek teret nyitni a légzésre fókuszálva, megtalálni a belső békét, még a tétuszos zajban is.

A kényelmetlenség felvállalása és a nem cselekvés segít a stressztűrésben és a rossz szokások újra keretezésében.

Végül a saját történetünk tudatosabb megírása ott kezdődik ahol egy levegőt veszünk Amiben a tárgászatbe való séta segít.

Ahhoz hogy a ténitusz vagy bármilyen más kihívás ne tehár hanem egy olyan tapasztalat legyen, amit mélyebb megértéshez vezet, nem kizarva azt.

Az epizód címe így egy kijelentés.

Nem kell mindig tudnod ki vagy.

Elég ha a cél nem a zaj eltűnése, hanem teljes élet zaj el együtt.

Most búcsúzom egy bejelentésen, hogy minőségében jobb ebizódokat készítsák.

Két hét múlva jelentkezem újra.

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Bartók Csaba

Szervezetek, cégek

  • Life

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nem kell mindig tudnod, ki vagy.”

Miről szól ez az epizód: „Nem kell mindig tudnod, ki vagy.”?

Bartók Csaba a Tinnitus Napló 79. epizódjában az önismeret paradoxonait és az "önmagunk elvesztésének" fontosságát boncolgatja. A "The Subtle Art of Losing Yourself" film inspirációjára hivatkozva arról beszél, hogyan engedhetjük el rögzült nézeteinket és belső kritikusunkat.… Az epizód a Tinnitus Napló című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 07. 07..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Nem kell mindig tudnod, ki vagy.”?

Fő témái: önismeret, tinnitus, pszichológia, meditáció, lelki béke.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nem kell mindig tudnod, ki vagy.”?

Megjelenés: 2025. 07. 07.. Hossz: 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/tinnitus-naplo/nem-kell-mindig-tudnod-ki-vagy-c3248aed

Több epizód a Tinnitus Napló-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból