Édesebb Napokért

✨20as éveink érzelmi hullámvasútja✨

· PT31M58S

Összefoglaló

Ez az epizód a húszas éveink érzelmi hullámvasútjáról szól, segít megérteni és feldolgozni az ebben az időszakban gyakran tapasztalt vegyes érzéseket és kihívásokat.

Röviden

Műsor
Édesebb Napokért
Megjelenés
2026. 02. 04.
Hossz
32 perc
Témák
húszas éveink, érzelmi hullámvasút
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szia, Emese vagyok, és ez itt az Édesebb Napokért podcast, ahol kitárgyalunk mindent annak érdekében, hogy megtaláljuk az úunkat ebben a gyönyörű és mégis néha kaotikus világban.

Legyen szó egészségről, motivációról vagy önismeretről, körbejárunk minden olyan témát, ami ahhoz kell, hogy önmagunk legjobb verziójává váljunk.

Tarts velem, és vegyük át együtt az irányítást az életünk felett.

Üdv újra itt és köszöntelek az Édesnapokért podcast csatornán.

És hogyha ez az első alkalom, hogy itt vagy, akkor pedig köszön a kis közösségünkben.

Azzal, hogy ellátogattál erre a csatornára, azzal, hogy elindítottad ezt az epizódot, azzal már biztos vagyok benne, hogy megtetted az első lépést annak érdekében, hogy önmagad legjobb verziójává válj.

A mai epizódban, ahogy ezt a címből is láthatod, egy kicsit arról fogok beszélni, hogy a 20-as éveinkben mekkora érzelmi hullámvasúttal nézünk szembe.

És abba kiindulva, hogy azért jó pár emberrel beszéltem, akik hasonlókodban vannak, mint én, ugye barátaimmal, ismerőseimmal, nem csak én vagyok ebben a cipőben.

Szóval, hogyha most a 20-as éveidben jársz, vagy egy picit előtte, egy kicsit utána is, nagyon sokszor úgy érzed, hogy tele vagy kérdőjelekkel, vagy esetleg úgy érzed, hogy egyik pillanatban teljes mértékben motivált vagy, és tudod mi a célod, és tudod merre tartasz, aztán a másik nap meg teljes mértékben kérdőjelekkel áll szemben, és teljes mértékben nem tudod azt, hogy ki vagy, mit csinálsz, és hogyan fog zajlani az életed további része, akkor ez az epizód neked szól.

És nem azért, mert minden kérdésedre most választ fogok adni, nem azért, mert most varázsütésre a 20-as éveidet könnyűvé fogom tenni.

Viszont lehet, hogy egy picit segíteni fogok, hogy megértsed azt, hogy és megértsük azt mindannyian, hogy miért ilyen nehéz ez az időszak, és megértsük azt is, és elfogadjuk azt, és megnyugodjunk egy picit, hogy nem vagyunk egyedül.

Nem vagyunk egyedül, ugyanis valószínűleg majdnem mindannyian így éljük meg ezt az időszakot.

És szerintem onnantól kezdve, hogy megértünk dolgokat, és már legalább emögött nincs annyi kérdőjel, így kicsit könnyebben tudjuk élni napról napra az életünket.

Áprilisban leszek 25 éves, szóval elérkezem a 20-as éveim közepére a feléhez.

És hát igen, így visszatekintve már, hogy tényleg a felét megéltem ennek az időszaknak, azért elképesztően nehéz volt.

És tényleg úgy éreztem nagyon sokszor, hogy egyik nap teljes mértékben motivált vagyok, és tudom, merre tart az utam, és és tudom, hogy jól döntöttem, és építgetem a kis életemet.

És aztán van egy nap, vagy akár ugyanaz nap, csak egy másik időpontban, meg úgy érzem, hogy lehet, hogy mindent elrontottam, mivel, hogyha rosszul döntöttem.

És úgy érzem, hogy ezek az ellentmondások, ezek a kérdőjelek, ezek amellett, hogy amúgy elképesztően fárasztóak, emellett azért eléggé sok szorongást is okoztak nekem.

Hogyha kiangosítanám a gondolataimat így a 20-as éveben, akkor teljes mértékben kérdőjelek és ellentmondások tömkelegével találkozom, kezdve azzal, hogy biztos, hogy jó-e nekem ez a nyolc órás munkaidő, ez a teljes állás, mert amúgy így nem érzem azt, hogy élnék, mert igazából csak mókuskerékbe élem az életemet már 20 évesen, úgyhogy vagy 25 évesen, úgyhogy amúgy még előttem van az egész élet, és lesz még időm dolgozni. viszont cserébe, hogyha nem dolgozom, akkor nem tudok finanszírozni semmit igazából az életemben, hogy utazok, viszont imádok utazni.

Szóval lehet, hogy utaznom kéne, de mint ahogy mondtam, hogyha nem dolgozok, akkor akkor nem tudom miből finanszírozni.

Viszont hogyha finanszírozok mindent, és csak utazok igazából a megkeresett pénzemből, akkor semmit nem fogok félrerakni, és ha nem spórolok, akkor hogyan fogom építeni a jövő?

De hogyha mindig csak a jövőmre koncentrálok, akkor a jelenemben egyáltalán nem élek, és hogy akkor ez ez így jó.

Meg amúgy igazából teljesen mindegy, hogy mennyit spórolok, mert soha nem fogok eljutni arra a szintre, hogy egy lakást a mai árak mellett megspóroljak, de akkor életem végéig fizetni fogom és az ablakon fogom kidobni az albéletre szánt pénzt.

Akkor ide tartozik az is, hogy szeretnék-e egyáltalán Magyarországon élni? ugyanis szeretnék külföldre menni, mert úgy érzem, hogy ott több lehetőség van, és egy kicsit talán jobb gazdasági helyzet van, meg politikai helyzet egy-két helyen, de közben meg nem akarom itt hagyni se a családomat, se a barátaimat, se a páromat értelemszerűen.

Szóval akkor most el kéne mennem, vagy maradnom kéne, és szeretnék sok időt tölteni a családommal is.

És hogyha már a családalapításnál tartunk, akkor én szeretnék fiatalon például anyuka lenni.

De hogyha ekkora gigantikus kérdőjel vagyok még én is saját magamnak, és azt se tudom, hogy én mit szeretnék az életben csinálni, akkor hogy vállalhatnám a felelősséget, hogy egy másik életet tényleg világra hozok, és valakinek például az anyukája leszek úgy, hogy még én magam sem tudom, hogy ki vagyok, vagy mit szeretnék?

És miért 24 órából áll egy nap?

Annyira sok minden érdekel, annyira sok mindent szeretnék kipróbálni és megcsinálni, hogy egyszerűen úgy érzem, hogy csak telnek múlnak a napok, és és tényleg nem jutok egyről a kettőre.

De közben meg amúgy tényleg sok mindent is csinálok.

Közben talán le kéne valamiből adnom, de nem tudom, hogy miből kéne leadnom, mert minden is érdekel, mindent is szeretnék megvalósítani, hiszen most vagyok fiatal, most van még energiám, mikor máskor csináljam, ha nem most.

Most nincsenek még úgy nagy kötelességeim úgymond, hogy nincs mondjuk gyerekem, akire vigyáznom kéne.

Szóval most kéne mindent megcsinálni, de közben meg úgy érzem, hogy el tudnék aludni néha egy helyben, és közben nem tudom, hogy jól döntök-e.

Nem tudom, hogy jó dolgokra mondok-e igent, jó dolgokra mondok-e nemet, mást kéne-e csinálnom, hogy kéne csinálnom.

És hihetetlenül fárasztó ez az egész.

Szóval nagyjából így ezek azok a gondolatok, amiket most így felsoroltam nektek, amik így eszembe jutottak, hogy mostanság így ezek, amik így így össze-vissza cikáznak a gondolataimba.

És tényleg az egyik pillanatban úgy érzem, hogy hogy tudom ezekre a választ, és és meg lesz minden oldva, és és jó irányba tartok, de a másik pillanatban meg jön ez a teljes gondolatmenet, és túlgondolom a dolgokat és szorongok a jövőn.

És az a probléma ezzel, hogy ugye tisztában vagyok vele, hogy azzal, mert a jövőn szorongok, meg gondolkozok, meg agyalok, attól igazából nem oldom meg a problémát, csak a mai napomnak veszem igazából el a békéjét, és egyáltalán nem tudok a jelenben élni.

Viszont egyszerűen tudom azt is, hogy gondolni kell valamilyen szinten a jövőre, és ezek a kérdőjelek, ezek teljes mértékben az őrületbe tudnak engem kergetni.

És ilyenkor nagyon könnyű azt hinni, hogy másoknak könnyebb, hogy mások stabilabbak, hogy másoknak nincsenek ennyire sok. ellentmondó gondolatai és kérdései, de most így az elején tényleg szeretném leszögezni, hogy ez nem így van, mert mindenképpen megvannak ezek.

Lehet, hogy más-más témában, de főleg ebben a az időszakban így a 20-as éveink környékén szerintem ez majdnem mindenkinek benne van így a gondolkodásában, és és egyáltalán nem vagy egyedül.

És bármennyire is ijesztő, attól függetlenül ez teljesen normális, mert most tapasztaljuk meg igazából azt, hogy milyen úgy élni az életet, hogy nem mondja meg más helyettet, hogy hogyan kell csinálni, mert azért gyerekként azért valljuk be, azért nagyjából irányba vagyunk rakva.

Megvan az, hogy hogy teljen a napirendünk, hogy mit csináljunk egyről a kettőre, előttünk van a következő lépcsőfok, hogyha nem tudom, megvoltunk a második osztályal, akkor mentünk a harmadikba.

Ebbe a 12 léptünk, aztán érettségi.

Szóval, hogy általában azért megvolt előttünk ez az irány, és nem, nincs semmi baj veled, nem vagy elromolva, csak azért, mert úgy érzed, hogy most teljesen instabil vagy.

És szeretném, hogy egyrészt ez az epizód segítsen abban, hogy egy picit normalizáljunk dolgokat.

Normalizáljuk azt, hogy néha egy kicsit elveszettnek és egyedül érezzük magunkat a 20-as éveinkben.

Normalizáljuk azt, hogy szorongunk anélkül, hogy igazából bárkinek elmondanánk, tényleg csak saját magunknak.

Normalizáljuk azt, hogy ez a 20-as éveink, ezek együtt járnak azzal, hogy átalakulnak a barátságaink, hogy elvesztünk embereket, belépnek új emberek, kilépnek régi emberek, normalizáljuk azt, hogy megváltozunk, megváltozik a véleményünk, megváltozik az érdeklődési körünk.

Normalizáljuk azt, hogy néha szeretnénk egyedül lenni.

Normalizáljuk azt, hogy tele vagyunk kérdőjelekkel, hogy nem tudjuk azt, hogy merre tartunk és hogy mi a célunk.

Normalizáljuk azt, hogy teljesen jogos azt, hogy emiatt néha picit félünk, hogy néha emiatt picit szorongunk.

Normalizáljuk azt, hogy vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, hogy senki nem ért meg minket, és hogy sehova nem illünk be.

És tényleg normalizáljuk azt, hogy ez az időszak, ez mindenkinek máskor történik, más tempóban, és más mennyiségű idő kell ahhoz is, hogy túl legyünk ezen a bizonyos időszakon.

És ahogy mondtam, ez azért is ennyire nehéz, mert ez az első időszak, amikor nincsen tanrend.

Ez az első időszak, amikor eltűnnek a cimkék. nem vagy már többé diák, nincs meg előtted a következő lépés kitűzve helyetted.

Nem mondják meg azt, hogy igen, ez az irány, ami neked kell, hanem ott állunk, és akkor mindenki néz ránk, és csak annyit kérdez, hogy hogyan tovább, merre mész tovább, mit fogsz csinálni, melyik egyetemre jelentkezel.

És ez amúgy hihetetlenül ijesztő volt, legalábbis nekem, hogy hogy most akkor ezt nekem kéne kitalálni, hogy akkor nem mondja meg helyettem senki.

És nagyon féltem attól, hogy ugye jó döntést hozok-e.

És alapvetően még mielőtt ugye volt ez a egyetemre való továbbtanulás, azt azt hittem, hogy hogy minden könnyebb lesz, mertogy egyetemre fogunk járni, akkor nem lesz olyan kötött a tanrend, már alig vártam, hogy végre kilépjek a nagy világba, mert tényleg azt hittem, hogy minden könnyebb lesz, de aztán ott álltam kilépve a nagy világba, és tényleg az volt bennem a kérdés, hogy ki vagyok én, hogyha senki mást nem mondja meg nekem?

És ez nagyon bizonytalanító volt, nagyon ijesztő volt, nagyon félelmetes volt, és és teljes mértékben nem értettem, hogy hogy miért nem tudom amúgy, mert ami még ide tartozik, ami miatt én ezt egy kicsit így fel is dühöttem saját magam ellen emiatt, hogy alapvetően én szerintem a koromhoz képest így mindig is egy picit felnőttebb voltam, kicsit így felelősségteljesebb.

Lehet, hogy azért is, mer egy picit hamarabb is kellett felnőnöm szerintem, mint ami az jó lett volna.

De mindegy, ez a téma majd máskorra, de hogy tényleg egy picit hamarabb felnőttem, és és mindig azt hallottam, főleg így a felnőttektől, hogy én mennyire felelősségteljes vagyok, mennyire összeszedett, mennyire célorientált, és tényleg mindig a dicséretet kaptam azzal kapcsolatban, hogy á nekem úgyis könnyen fog menni mindenféle tanulmány akár a jövőben, meg hogy én sikeres leszek.

És ezt nem ebben nem kételkedtem, mert tényleg én is úgy érzem, hogy hogy képes leszek bármire, csak pont emiatt, hogy ezt sugalta a külvilág, és közben meg mégis csak ott álltam egy ilyen alapkérdéssel a fejemben, hogy de hát, hogy ki vagyok én, és és nem tudtam ezt megválaszolni, és ez nagyon dühített, és nagyon félelmetes volt igazából.

És időközben aztán pont emiatt, mert amúgy ennyire zavart ez az egész, ezért egyre több ilyen tartalmat fogyasztottam ezzel kapcsolatban, podcasteket néztem, vagy hallgattam, és egyre többször jött velem szembe tényleg az, hogy általában az embernek a személyisége az az egészen a 20-as évei végéig is simán alakulhat.

Sőt amúgy szerintem bármeddig is alakulhat, de hogy ez, hogy ez az útkeresés, ez benne van az emberben, ez teljesen normális.

És ez egy kicsit amúgy megnyugtatott, mert nem éreztem már annyira azt, hogy el vagyok romolva, de ettől függetlenül még alkalmazkodnom kellett ehhez a kényelmetlen érzéshez.

És hogyha te is így érzed magad, akkor tudd, hogy ez nem kudarc, ez nem elbukás, ez nem az, hogy te nem vagy jó, vagy nincs identitásod, hanem még alakulóban vagy, és apró darabokból próbálod felépíteni azt, hogy megtudd azt, hogy ki is vagy te.

És ez valakinek több ideig tart, valakinek hamarabb sikerül, de mindenki a saját idővonalán halad, és teljes mértékben rendben van, hogyha még egyelőre több kérdőjel van benned, mint válasz.

Van még egy dolog, amiről szerintem keveset beszélünk így a 20-as éveink kapcsán, hogy ebben az időszakban azért is érezhetjük azt a 20-as éveinkben, hogy egy ilyen érzelmi hullámvasúton ölünk, mert folyamatosan szerepek között mozgunk.

Az egyik pillanatban még felnőttként kell viselkednünk, mert ugye elkezdtünk dolgozni, elkezdtünk háztartást vezetni, az egyetemen is helyt kell állnunk, és tényleg felnőttként kell megállnunk a helyünket.

De közben ott van a másik énünk, aki még mindig egy pici gyerek, akinek még mindig szüksége van egy kis kézfogásra, egy kis iránymutatásra, egy kis hangra, ami azt sugalja felé, hogy igen, minden rendben lesz, és itt állok melletted.

Még mindig ott tartunk amellett, hogy tényleg már vezetjük a háztartást, de azért mégis felhívjuk anyukánkat megkérdezni, hogy hány fokon moshatjuk ki-e a pólónkat, vagy még megehetjük-e azt a csirkét, amit három napja raktunk be a hűtőbe.

Szóval még mindig itt van ez a gyermekdedy részünk, aminek igenis szüksége van ezekre a támogató pontokra és kézfogásokra és kapaszkodókra, de persze ott van mellette az is, hogy egy ilyen álmodozó szerepben vagyunk, hogy igenis báramit meg tudunk valósítani és céljaink vannak, és teszünk egyik napról a másikra, ezért építjük a karrierünket.

De közben ott van az is, hogy vannak napok, amikor meg csak túlélni akarunk. túlélni, és és tényleg csak egyről a kettőre jutni, és megtenni és megcsinálni mindent, ami szembe kerül velünk.

És ezek között a identitások között mozogni elképesztően fárasztó.

És nehéz az is, hogy ez egyes pillanatokban néha nem tudjuk, hogy melyik felé forduljunk.

És ugye ezek a szerepek, ezek nem úgy bukkannak…

Említett entitások

Témák

  • húszas éveink
  • érzelmi hullámvasút

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „✨20as éveink érzelmi hullámvasútja✨”

Miről szól ez az epizód: „✨20as éveink érzelmi hullámvasútja✨”?

Ez az epizód a húszas éveink érzelmi hullámvasútjáról szól, segít megérteni és feldolgozni az ebben az időszakban gyakran tapasztalt vegyes érzéseket és kihívásokat. Az epizód a Édesebb Napokért című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 04..

Milyen témákat érint ez az epizód: „✨20as éveink érzelmi hullámvasútja✨”?

Fő témái: húszas éveink, érzelmi hullámvasút.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „✨20as éveink érzelmi hullámvasútja✨”?

Megjelenés: 2026. 02. 04.. Hossz: 32 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/edesebb-napokert/20as-eveink-erzelmi-hullamvasutja-7ef28814

Több epizód a Édesebb Napokért-ből